2018. január 31., szerda

Jeonju - Hanok Falu


A mai napon ellátogattunk a közeli Hanok faluba, Jeonju városba. Ez Daejeon-tól nagyjából egy órányira van, nem is értem miért nem jutott eddig eszembe, hogy elmenjünk oda. Reggel nagyon fáradtan keltem, ugyanis végül kb. 3 órát tudtam aludni. Valahogy egyre nehezebben megy az átállás az itteni időre, valószínűleg már nem vagyok olyan strapabíró, mint régen! :)

Reggel a 9.45-ös busszal indultunk el Jeonju-ba. Örültem, hogy korán mentünk, ugyanis egy pár óráig még kellemes napos időnk volt. Miután megérkeztünk azonnal felkerestünk egy hanbok kölcsönzőt, ugyanis itt egy jellegzetes program, hogy a turisták a tradicionális koreai ruhában nézik végig a falut. Megmondom őszintén, hogy ilyen csúnya hanbokokat én még soha nem láttam. Megpróbáltam kiválasztani a legvállalhatóbb szoknyát és a viszonylag színben hozzáillő kabátkát. Ezeket a ruhákat ilyen strapabíró anyagból varrják, hiszen nagy terhelést kell kibírniuk, mivel egész nap föl-, leveszik az emberek, csúsznak másznak benne mindenhol, hogy a legjobb fotók megszülethessenek. Egy kicsit elkeseredtem, amikor felvettem, ugyanis a szoknya körülbelül a bokámig ért, ezért a téli bakancsom kilátszott alóla. Azt hittem, hogy túl magas vagyok ezekhez a standard méretekhez, de később láttam, hogy mindenkinek csak addig ér, valószínűleg, hogy ne tapossák le és egyszerű legyen benne a mozgás. Külföldieket szinte nem is láttam, de már az utazás előtt olvastam a neten, hogy ez inkább koreaiak által látogatott egyik legnépszerűbb hely az országban.

Voltak fiatalok, idősek, sokan magukra öltötték a tradicionális ruhát. Pár vicces kedvében lévő fiú, női hanbokot viselt...



Ugye milyen divatos? Volt olyan, aki papuccsal és zoknival vette fel, az még ennél is viccesebb volt! :D

A hanbok bérlése 1,5 órára kb. 2500Ft volt. Viszont ma annyira kevés látogató érkezett, hogy a ruhakölcsönzős hölgyek mondták, hogy ráér 2 óra múlva visszajönnünk. Igazából én csak néhány fotóra vágytam a ruhában, enni már inkább a sajátomban terveztem, nehogy a kölcsönözött darabot egyem le esetleg.




Tehát miután visszavittük a hanbokot kezdődött a gasztronómiai körút. Az egyik leghíresebb itteni étel a bibimbap, ami elvileg innen származik. Mire oda jutottunk, hogy beüljünk egy étterembe kipróbálni, már annyi street food-ot ettünk, hogy végül inkább kihagytuk. Majd máskor!

Ez volt a mai kedvenc, sült polip olvasztott sajttal. Szinte mindenki kezében ilyet láttunk, ezért jött az ötlet, hogy ezt próbáljuk ki először. Én nem nagyon bírom a tengeri herkentyűket, de ez nagyon ízletes volt.

Pillecukor, benne pedig fagylalt. Erről azt gondoltam, hogy csak simán pillecukrot veszek, de meglepetten láttam, hogy a belsejében fagylalt van. Kevésbé jó választás volt így télen, de azért a pillecukrot megettem róla.

Mandu - töltött húsos batyu. Egy nagyon népszerű manduzóban vettük, mindenféle finomsággal volt megtöltve a tészta.

Természetesen a koreai palacsinta ma sem maradhatott el, ez viszont nem cukros sziruppal volt töltve, hanem dióval. "Másisszajó" (맛있어요), ahogy a koreaiak mondanák! ^^

Egy kis hegymászás után átjutottunk a Jaman nevű faluba. Eredetileg le akarták bontani ezt a helyet, de a lakók helyi művészek segítségével kicsit felturbózták a látványt. A házikók falait színesre festették és úton-útfélen különböző művészi alkotásokat is találunk felfestve. A falu így hirtelen népszerűségre tett szert, tehát egyelőre elnapolták a bontást. Viszont szerintem még sajnos így is elég romos a hely, úgyhogy előbb-utóbb valószínűleg elkerülhetetlen lesz egy nagyobb felújítás, vagy újjáépítés.




Utazásom lassan ismét a végéhez közeledik. Holnap még van egy egész napom itt Koreában, pénteken pedig délután indul majd a gépem haza. Fájó szívvel indulok el, mert nagyon jól éreztem magam és a sógornőm gyerekeivel is olyan szuperül megvoltam. Ma például a kisfiú óránként benézett a szobámba, hogy megjöttem-e, hát nem aranyos? :) Egy pár napig biztos hiányozni fogok neki! :)

Holnap azért még bőven akad tennivalónk. A legizgalmasabb, hogy ellátogatunk a "Wedding Hall"-ba, ahol augusztusban az itteni esküvőnket fogjuk tartani. Egy kicsit meglepődtem, ugyanis a férjem szülei mondták, hogy kb. 150-200 vendégre kell számítanunk. Nos, én maximum 10 embert tudok meghívni, nagyon fura nekem, hogy itt az a szokás, hogy számunkra ismeretlenek is eljönnek a nagy napra. Sőt még olyan is szokott lenni, akit senki nem ismer, de egy pár ezer won nászajándékért beül ebédelni az esküvő után tartott svédasztalos ebédre...:D Nyáron előreláthatólag másfél hónapot kint leszek Koreában, így az utolsó simításokat együtt tudjuk intézni a szülőkkel. Azt hittem, hogy ez az esküvő már nem fog lázba hozni, mivel tulajdonképpen az "igazi" már megvolt Magyarországon. De most, hogy el kell kezdeni a szervezést már megint izgalommal tölt el ez az egész! ^^

Ha még nem olvastad a magyarországi esküvőnk történetét, ezen a linken megteheted:

Még több képért kövessetek Instagramon: jangcsilla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése