Nagy örömömre szolgál, hogy végre ismét írhatok nektek, ugyanis megvan a repülőjegyem a következő koreai útra. Július 22-én indulok majd és Augusztus 29-én jövök vissza. Hamarabb terveztem a kiutazást, azonban a lakásfelújítás nagyon elhúzódik, ezért itt kell lennem, hogy intézzem és koordináljam a tennivalókat. Életemben először Emirates-el fogok utazni. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk.
Mindeközben én már egyre izgatottabban várom az összeköltözést. Tudom sokan furcsállják, hogy ez csak 7 év együttjárás után történik meg, de ez nem a saját döntésünk volt. A férjem szülei nagyon flexibilisek és modern felfogásúak az átlag koreaiakhoz képest, de ettől függetlenül az volt a kérésük, hogy csak az esküvő után költözzünk össze. Szerintem igazából nem is őket zavarta volna egy ilyen helyzet, inkább nem akarták, hogy bárki rossz véleménnyel legyen rólunk, mivel kint ez nem egy elfogadott dolog.
A férjem nem Budapesten dolgozik, ezért nagy dilemma volt, hogy merre keressünk magunknak lakást. Végül egy olyan helyre esett a választásunk, ami egy kicsit kintebb van a belvárostól, így nem kell minden reggel a csúcsforgalmon átvágnia magát, de mégis valamilyen szinten központi, hiszen az egyetemre nap, mint nap be kell járnom.
Boldogok vagyunk és már várjuk a beköltözést, de még sok munka vár ránk. A lakást teljesen fel kell újítani, de nagyon sok ötletünk és elképzelésünk van, így szerintem nem lesz gond, a kivitelezők tempóján fog múlni, hogy mikor lesz költözhető.
Nekem ez egy nagy kihívás is lesz, hiszen hirtelen több szerepet kell majd betöltenem egyszerre. Szeretnék jó diák lenni és jól teljesíteni az egyetemen, emellett pedig szeretnék jó feleség és háziasszony is lenni. Nem tudok még sok mindent főzni, de azokat legalább biztosan szereti a férjem, úgyhogy új dolgokba is bele kell majd vágnom, főként, hogy a tervek szerint koreai ételek is helyet kapnak a menün. A férjem egyébként nagyon finomakat tud készíteni, így megígérte, hogy tanítgat majd és átveszi a teendőket, ha nekem például a tanulás miatt nincs időm ezzel foglalkozni.
Szurkoljatok, hogy ez a négy hónap az utazásig hamar elteljen.
Legkésőbb indulás előtt ismét jelentkezem! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése