Az esküvő utáni nap délután indultunk el Szöulba anyukámmal és a legjobb barátnőmmel KTX gyorsvonattal. A jegyeket a férjem anyukája előre megvette nekünk, hogy biztos legyen ülőhelyünk, ezt nektek is ajánlom, ugyanis nem kényelmes álldogálni, főként csomagokkal. Nálunk is ott volt minden, hiszen Daejeon-ba már nem utaztunk vissza, a 3 napos kirándulás után a reptérre Szöulból mentünk.
Miközben a vonatot vártuk a peronon rosszul írták ki, hogy melyik szerelvény érkezik az állomásra, figyeljetek arra, hogy a jegyeteken feltüntetett vonat száma egyezik-e a vonat ajtaja mellett kiírt számmal. Az utolsó pillanatban pakoltuk fel a bőröndöket (mind az ötöt...) és mi is felugrottunk a szerelvényre. Vannak a csomagoknak kijelölt helyek a kocsik elején, de az álló utasok ezeket már telepakolták, így nem volt más választásunk, bevittük magunkkal a kabinba. Az üléseinken két srác ült, de ahogy észre vették, hogy mi ülnénk ott, azonnal felpattantak és "kárpótlásul" feldobták a bőröndömet a csomagtartóra. Bár ne tették volna! Miután 50 percnyi vonatozás után megérkeztünk Szöulba, mindenki egy pillanat alatt elillant, mi maradtunk csupán szerencsétlenkedni, hogy a hatalmas bőröndömet valahogy hárman levarázsoljuk fentről. Másfél hónap DAISO-zás és Artbox-olás után igencsak sokat nyomott, pedig egy csomó cuccomat kint hagytam a szülőknél mondván, hogy máskor majd nem kell annyi mindent bepakolnom magamnak.
Beérkezve a központi pályaudvarra (Seoul Station), taxit szerettünk volna fogni, hiszen ennyi csomaggal nem tudtunk volna metrózni. Két fajta opció van. A Deluxe taxik fekete színűek és a drágább árkategóriába esnek. A sima mezei taxik általában narancssárga vagy szürke színűek és elég megfizethetőek.
Beálltunk hát a taxit várók sorába és jöttek egymás után az autók, körülbelül 5 perc után jutott nekünk is egy. Na igen ám, de hogy pakoljunk be ennyi bőröndöt egy sima személyautóba? A legtöbb kocsi LPG-vel megy kint, ami azt jelenti, hogy egy hatalmas tartály van a csomagtartóban, ami elveszi a hely nagy részét. Így első körben az 5 bőröndből csupán kettőt tudtunk hátra begyömöszölni és tanácstalanul álltunk hogyan tovább. A taxisok nem szoktak kiszállni segíteni, de emberünk ezt már nem bírta tétlenül nézni és jött hátra. Az ő segítségével végül három csomag befért a csomagtartóba, kettőt pedig az utastérben helyeztünk el. A hotel címét direkt koreaiul is leírtam, de így sem volt biztos a sofőr, hogy merre van. Nagy segítség volt, hogy a telefonomon tudtam internetet használni, mert így sikerült eltalálnunk a szállásunkig. A segítőkészségéért szerettem volna egy kis borravalót adni fizetéskor, de nem fogadta el, nem hiszem el, hogy ez itt ennyire nem szokás, sőt mintha törvény lenne rá, hogy az utolsó krajcárig minden visszajárót muszáj visszaadniuk!
A hotelben egy aranyos recepciós lány várt minket, nem koreai, sőt koreait egyáltalán még a hely közelében sem láttunk. Azt olvastam, hogy általában vendégmunkások töltik be ezeket az állásokat. Felvette az adatainkat és megkaptuk a szobákhoz tartozó kártyakulcsokat. Anyukámnak egyszemélyes szobát foglaltunk, magunknak pedig két ágyasat. Nekem alapból nem voltak illúzióim az ilyesfajta szállásokról (ezt úgy értsd, hogy ha nem egy 5 csillagos hotelt foglalsz, akkor a szobák valószínűleg kicsik lesznek, hiszen az ingatlan árak nagyon magasak, a tisztasággal nem volt gond szerencsére), de anyukámat egy kissé sokkolta a látvány a szobába lépve. Az ablak egy ház falára nyílt, ami olyan közel volt, hogy ha kinyúltál megtudtad érinteni. A barátnőmmel mi nem bántuk, hiszen nem terveztünk sokat a szálláson időzni, ez egy hely volt, ahová aludni jártunk vissza. Anyukám viszont nem akart mindig velünk jönni és gondolta, hogy legalább nézelődne egy kicsit, amíg egyedül van. Visszamentem hát a recepciós lányhoz és felvázoltam neki a problémát. Ismét nagyon kedves volt és talált egy szobát egy másik emeleten, aminek jobb helyre néz az ablaka. Visszamentem anyukám szobájába a jó hírrel, így fogtuk a cuccait és felmentünk a másik emeletre. Kitártuk az ajtót és riadtan egymásra néztünk a barátnőmmel. Volt ugyan kilátás, de kicsi az ablak! Aztán, amikor kinyitottam az ablakot, hogy kikukkantsak vettem észre, hogy közvetlen mögöttünk egy leszakadt "társasház" szerű építmény omladozik, ahol bácsik és nénik szárítottak különböző tengeri herkentyűket fellógatva egy kötélre. Mondtam anyának, hogy inkább a távolba nézelődjön a hegyek felé, ekkor már mindannyian nevettünk a helyzeten.
Este 7 óra volt, mire egy kicsit összeszedtük magunkat és gondoltuk, hogy ellátogatunk a bevásárló negyedbe, Myeongdong-ba. Kinéztem hát a hozzánk legközelebb lévő metrómegállót. Oda tartva kiderült, hogy az orosz negyed mellett van a szállásunk, ugyanis ezen a részen kellett átsétálnunk. Mintha nem is Koreában lettünk volna! A metrólejárót megtalálva szembesültem azzal, hogy még mindig nem sikerült megoldaniuk a lépcső helyzetet. Egészen mélyre kell lesétálni az aluljáróba és nincs ám mozgólépcső, vagy ha van, akkor általában nem működik. Anyukámat ez eléggé megviselte, bár, hogy őszinte legyek, a második-harmadik napon már a mi lábunk is sajgott, ajánlom az extra kényelmes cipő viselését!
Jó kis hely ez a Szöul, de nem gondoltam, hogy külön fel kell hívni az emberek figyelmét, hogy ne fotózzanak a hölgyek szoknyája alá!!
Túlélő szett a metróban. Bár messze nem elég annyi embernek, ahányan általában egyszerre a szerelvényen utaznak!
Szöul egyik leghíresebb negyede: Myeongdong
SUPER SALE mindenhol!
Be is vetettük magunkat a kozmetikai boltokba. Egymást érik az utcán ugyanazon márka üzlethelyiségei, szóval nem kell az elsőbe bevásárolni, érdemes körülnézni, hogy hol milyen akciók vannak. Minket főként a fátyolmaszkok érdekeltek. Meglepődve tapasztaltuk, hogy szinte mindegyik márkánál 50-es pakkokba csomagolt maszkokat lehet venni, ami azért furcsa, mert ki akar 50db ugyanolyan maszkot megvásárolni egyszerre? Szerettük volna összeválogatni ízlésünk szerint, de csupán az Innisfree-ben volt erre lehetőség. Végül az egyik Tonymoly-ban is megsajnáltak minket és a boltvezető felajánlotta, hogy válasszunk annyit és olyat amilyet csak akarunk.
Egy régi kedvenc :)
Szerencsére este az utcai ételárusok is előkerültek. Édes szószos csirkét vettem. Ez volt az utolsó alkalom, amikor koreai ételt tudtam enni, ugyanis utastársaim gyomra rendetlenkedett, ezért "hazai" ízek után vágytak inkább, ami 2 napi Mekizésben és olasz éttermezésben merült ki :(
Így telt hát az első fél napunk Szöulban. A következő nap igazán mozgalmasra sikerült. Mivel az időjárás előrejelzés szerint nagy esőzés közeledett minden tervünket besűrítettük egy napba. Ha érdekel hogyan jutottunk fel az ikonikus N-Seoul toronyba, hogyan sétálgattunk szinte teljesen egyedül a Cheonggyecheon mesterséges folyó mellett, hol érdemes hanbokot bérelni, vagy éppen milyen volt hanbokban felfedezni a Gyeongbokgung palotát, akkor várlak titeket vissza!! :)
Köszönöm, hogy ismét velem tartottatok!
Kövessétek a blog Facebook oldalát is!
Instagrammon is megtaláltok!
És emailt is írhattok, ha van kérdésetek!
