Fiú 👦 vagy lány 👧? | Az elsőszülött fiú jelentősége Koreában

Amennyiben követtek valamelyik másik oldalamon, akkor valószínűleg már láttátok, hogy megosztottam a nagy hírt, vagyis, hogy júliusban kisfiunk fog születni. Végre 100%-os bizonyosságot nyert a dolog. A 12 hetes ultrahangon az orvos fiút mondott, ám a 18 hetesen ugyanez az orvos lányt. Őszintén szólva első gyermekes szülőként nekünk teljesen mindegy volt, hogy milyen nemű lesz, de vásárlás szempontjából, amit lassacskán tényleg szeretnénk elkezdeni, azért lényeges volt tudni. Mondjuk manapság a termékek sokszínűsége kimeríthetetlen, nem csak rózsaszínben és kékben kell gondolkodni, de azért a legtöbb ruhácskán van valamilyen célzás a nemet illetően, legyen az egy dínó vagy egy kis masni.

Örültünk, hogy ismét láthattuk a kisbabánkat, ráadásul rögtön 3D-ben. Ezek a fotók valószínűleg csak nekünk szépek, de csodálatos élmény, mindenkinek ajánlom. Egy érdekes dolog, hogy mióta a férjem is látta őt, azóta érzem, hogy jobban kötődik hozzá. Én a várandósság alatt jöttem csak rá, hogy az apukáknak milyen furcsa ez a helyzet, hiszen nem az ő pocakjuk kezd el gömbölyödni, nem ők érzik az első kis rúgásokat és nem részei ennek az egységnek, amit mi nők a kisbabánkkal alkotunk.

Nagyon kíváncsian várjuk, hogy a koreai és magyar gének milyen hatással lesznek egymásra. Az ultrahangos képeket nézegetve azt állapítottuk meg, hogy az orrocskája és a járom csont körüli rész az enyém. 🙃

Na de mit is gondol az ember először, amikor megtudja, hogy fiút vagy lányt hord a szíve alatt? Az én első gondolatom az volt, hogy szegénykém mehet majd a katonaságba. Természetesen lehet, hogy addigra nem is lesz sorkatonai kötelezettség, meg őszintén szólva nem is árt egy férfinak, ha egy kicsit megízleli a rend és a fegyelem ízét, de sok rosszat hallani a katonaságnál eltöltött évekről. A férjem mondjuk jó emlékeket őriz, de ő annyira jól alkalmazkodik minden helyzethez, hogy ezen már meg sem lepődöm.

Aztán a második gondolatom az volt, hogy mivel Koreában tervezünk élni, nagy valószínűséggel egyszer lesz egy koreai menyem... Juhééé... Ha egjózni mer, akkor megtiltom a házasságkötést.

Ráadásul mivel első szülött fiú lesz, ezért lehet, hogy sok lány majd nem is akar vele randevúzni. Hogy ennek mi a történelmi háttere?

Az elsőszülött fiú szerepe Koreában

Egészen a konfucianizmusig kell visszanyúlnunk, hogy erre választ találjunk. Eszerint az ősök tisztelete nagyon fontos, ez meghatározza a fő erkölcsi tanításait, vagyis hogy: "a fiú köteles megadni az illő tiszteletet az apjának, a fiatalabb testvér tisztelettel és alázattal tartozik az idősebb testvérnek, a feleség köteles megadni a tiszteletet a férjnek, az ifjabb barát az idősebbnek, az alattvaló a felettesnek, és mindenki köteles magát alávetni a császárnak."

Régen az első szülött fiút részesítették előnyben a többi gyermekkel szemben, hiszen ő volt az, aki a családi vérvonalat és nevet továbbviszi és az ősöknek tartott rituálét, például Chuseok és Sollal alkalmával megtartja. A nők nem szerettek első szülött fiúkhoz hozzá menni, hiszen ez rengeteg plusz munkával járt, ráadásul általában a férj szüleivel kellett együtt lakniuk, hogy gondoskodhassanak róluk. Persze ez manapság már igen elmaradott felfogásnak minősül, de még vannak olyan családok, főként vidéken, akik eszerint élnek.

Terülj-terülj asztalkám az ősöknek, amit a nőknek kell elkészítenie!

Amikor még nem tudtuk, hogy kisfiunk vagy kislányunk lesz, a férjem szüleit megkérdeztem, hogy minek örülnének jobban? Legnagyobb megkönnyebbülésemre azt mondták, hogy nekik mindegy, csak egészséges legyen. Azért az ősi szokásoktól nehéz szabadulni. Amikor kiderült, hogy fiunk lesz, akkor láttam rajtuk, hogy nagyon boldogok (lehet, hogy egy lánynak is ennyire örültek volna persze!), de amin jót mosolyogtam, ahogy elismerő tekintettel bólogattak rám. "Igen, megcsináltad!" 😃 Abba ne menjünk bele, hogy sejtek szintjén ez a férjemen múlott, hiszen a kisbaba neme genetikai szempontból az apákon múlik ugye...😃De azért bezsebeltem az elismerést. 😉

Koreában hivatalosan a mai napig nem árulhatják el a kisbabák nemét a szülőknek, mégpedig azért, mert attól tartanak, hogy ha nem fiú, akkor esetleg terhesség megszakításra kerülhet sor, ami kint egyébként teljességgel illegális minden formában. Persze manapság már nem hiszem, hogy ez a veszély fennállna, de továbbra is csak titokban, célozgatva osztják meg a szülőkkel az orvosok a nagy hírt.

A férjem tegnap utazott ki a szüleihez. A februári utazás ennyire eltolódott, ugyanis a munkája miatt végül nem tudott akkor kimenni. A koreai munkamorálról egy következő alkalommal írok majd nektek, mert az is megér egy bejegyzést! 😉

Köszönöm, hogy ismét velem tartottatok! Szép hétvégét kívánok mindenkinek!

[K-Beauty teszt] Mamonde Rose Water tonik

Mióta kisbabát várok, próbálok még tudatosabban odafigyelni arra, hogy mit kenek az arcomra. A koreai kozmetikumokban egyébként nagyon megbízom, tudom, hogy csak igényes hozzávalókkal dolgoznak, de egész egyszerűen vannak olyan anyagok, amelyek állapotosan nem tesznek jót. A terhességem elején úgy gondoltam, hogy minden felesleges vegyszert elkerülök inkább, ezért tényleg csak egy pár lépéses úgymond mini rutint szoktam tartani reggel és este. Azért van olyan termék, aminek nem tudtam búcsút inteni, de azt hiszem, hogy ilyenkor főleg megérdemli a kényeztetést az arcunk. Egy héten például legalább egyszer használok fátyolmaszkot, bár ebben is próbálom a természetesebb összetevőjű termékeket választani.

Amiről ma szeretnék nektek írni, az egy olyan csoda, amit naponta többször is előveszek. Az első trimeszterben én sem úsztam meg a hormonális pattanásokat, nos ezekkel nem nagyon lehet mit csinálni. A kozmetikusom még a terhesség előtt azt ajánlotta, hogy arckezelésre se menjek ilyenkor, csupán ha rendeződik egy kicsit a bőröm, ami a második trimeszterre meg is történt. Biztosan találtok olyat, aki ezeknek a pattanásoknak is nekiesik, de könnyen csak tovább mérgesedhet a helyzetet, amennyiben bolygatják a bőrt a terhesség ezen szakaszában.

Szóval a csoda, amiért áldom az eszem, hogy beszereztem Koreában a múltkor, az a Mamonde Rose Water Toner, azaz egy rózsavizet tartalmazó tonik. Aki egy kicsit is benne van már a koreai kozmetikumok világában, az tudja, hogy egy toner nem egyenlő a Magyarországon kapható tonikokkal. Ezek nem szárítják a bőrt, nincs bennük alkohol. Talán a leginkább a micellás vízhez tudnám hasonlítani, bár ez nem sminkleszedésre hivatott, inkább a rutinok kezdőlépéseként egy bőrnyugtató és hidratáló folyadék.

A fő összetevő 90,89%-os damaszkuszi rózsavíz egyenesen Bulgáriából. Láttam olyan kommentet, miszerint az illata elég mű. Nos én egyszer a munkámból kifolyólag egy egész hónapot töltöttem kint Bulgáriában és a kollégákkal folyton rózsavízzel öntöztük magunkat, nem éreztem ennek a terméknek az illatát sokkal különbnek.

250mL-es és 500mL-es kiszerelésben lehet megvenni. Én rögtön a nagyobbat választottam és nem bántam meg, mert tényleg a napi rutinom szerves részét képezi. A csomagolása egyszerű, letisztult, amitől rögtön az az érzésed támad, hogy ezzel csak jót tehetsz a bőrödnek.

Habár az első trimeszterben jelentkező hormonális pattanásokkal ez sem tudott sok mindent kezdeni, ahogy kezdtek elmúlni, a hegeket gyönyörűen lehúzta. A bőröm bársonyosabb és frissebb lett tőle. Én nem csak reggel és este szoktam használni. Eléggé zsírosodik napközben a bőröm és az egyetemről hazaérvén is ezzel szoktam áttörölni az arcom. Fátyolmaszk használat előtt pedig egyenesen kötelező! 😊

Ha épp Koreában jártok, akkor az Aritaum nevű kozmetikai boltban tudtok Mamonde márkájú termékeket venni. Én tehát az 500mL-es kiszerelést szereztem be 25000₩-ért, ami akkor kb. 6250Ft-nak felelt meg. Online az ebay-en találtam rá, ahol jelenleg 6895Ft + 280Ft postaköltség tűnik a legjobb ajánlatnak. Ha érdekel, akkor katt ide. Nem ismerem az ebay-es rendszert, de a legjobb barátnőm szokott onnan rendelni és eddig csak jó tapasztalata volt. Ha ismertek megbízható eladót, akkor várom kommentben a bejegyzés alá, hogy másoknak is segíthessünk a rendelésben! 😊

Remélem a ti kedvetek is megjött a termékhez!

A poszt létrejöttében segített:

BENEDEK

(kreatív asszisztens és minőségbiztosítási szakfelelős 🐶😊 ⬅️ Ezeket ő diktálta...😉)

Amennyiben tetszenek a bejegyzések, még több tartalomért érdemes a blog Facebook oldalát is követni.

Instán is megtaláltok!

És, ha van kérésetek vagy kérdésetek, akkor természetesen email-ben is elértek.

Miért nem fog működni a kapcsolatod egy koreaival? [a szülei szerint] | Mail Order Bride 💌

Már többször szembetalálkoztam a témával és mivel minket is érint valamennyire, ezért kíváncsian figyeltem a koreai szülők véleményét az őket megszólaltató videókban.

A felvételek lényege a következő: koreai apukákat és anyukákat kérdeznek az utcán arról, mennyire fogadnák el, ha a gyermekük külföldiekkel randizna. Az apukák bazsalyognak és szinte kivétel nélkül megengednék ezt a gyereknek, az anyukák viszont általában nem támogatják az ötletet. Na de ezután jön az izgalmasabb kérdés, hogy mi van a házassággal? Ekkor apukák beállnak anyuka mögé a sorba, miszerint házasságról szó sem lehet. És az interjút készítő megkérdezi: miért nem?

Szinte mindenkitől ugyanaz a válasz jön: a nyelvi akadály miatt.

Mivel nincs közös anyanyelv, így szerintük a vegyes házaspár nem tudja megbeszélni a problémáit, ez pedig még több problémához vezet, így eleve válásra ítélve a kapcsolatot. Hogy ez mekkora butaság... A mi kapcsolatunk például azért is működik jól és kiegyensúlyozottan, mert mindent ki merünk mondani egymásnak. Amíg egy koreai-koreai páros gyűjtögeti magában a sérelmeket, mivel a hierarchikus rendszer miatt nem is lehet kimondani, amit éreznek, addig mi egy egy kisebb vitával simán lerendezzük a dolgot, így veszekedésre és sértődésre esélyt sem hagyva.

Van egy televíziós műsor Koreában, ami vegyes párok életét, történeteit követi. Valóban szokott benne negatív példa is lenni, de nem ez a jellemző. Főként azoknál a megrendezett házasságoknál van probléma, amikor a férfiak egy másik ázsiai országból választanak egy hölgyet, közvetítő irodán keresztül, ők az úgynevezett "Mail Order Bride". Esetükben sokszor nemhogy közös anyanyelv nincs, de bármilyen más közösen beszélt nyelv sem nagyon.

Ha érdekel a műsor, akkor az EBS weboldalán ingyenesen elérhetőek a videók. Sajnos angol felirat vagy szinkron nincs hozzá, de ha egy kicsit beszéltek már koreaiul akkor egész jól lehet érteni, ráadásul elég egyértelműek a szituációk.

Itt éritek el: Global Family | 글로벌 가족정착기 한국에 산다

Mindenkit megnyugtatok, a koreai szülők is kezdik belátni, hogy a globalizáció hatására manapság már elkerülhetetlen, hogy vegyes párok is egymásra találjanak. Sokkal nyitottabban állnak a témához, mint régen, bár mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy soha nem kellett megtapasztalnunk milyen elutasítóak tudnak lenni egyes családok. Azért, ha egy koreai sráccal randevúztok és nagyon elzárkózik attól, hogy a szüleinek bemutasson, mondván úgysem fogadnának el téged, akkor az legyen gyanús. Ha valóban ennyire zárkózottak a szülei, akkor sajnos nem sok jövője van a kapcsolatnak.

Milyen nők érkeznek Koreába, mint Mail Order Bride?

Koreai férfiak százai repülnek minden hónapban Vietnámba, a Fülöp szigetekre, Nepálba és Üzbegisztánba, hogy feleséget találjanak maguknak. A közvetítő cég rendezésében egy nap rengeteg nőt megnéznek, majd kiválasztják a jövendőbeli arát, aki lehet akár sokkal fiatalabb náluk. A kambodzsai nők is nagy népszerűségnek örvendtek, de a kormányuk betiltotta az ilyenfajta házasságokat. A Fülöp szigetekiek figyelmeztették a nőket, hogy több esetben történt bántalmazás ilyen kapcsolatokban, így óva intve őket a megrendezett frigytől. Szerintem nagyon szomorú, hogy ez a műfaj ennyire népszerű, mert ezzel egy kissé aláássák a házasság intézményét és a szerelemből házasodni akaró vegyes párok életét sem könnyítik meg, mivel mindenkinek meg van a véleménye a nemzetközi kapcsolatokról.

Egy felmérés szerint a férfiak négy okot neveztek meg, amiért szívesen választanák ezt az egyszerű módját a házasságnak:

1.  A szegényebb országokból érkező külföldi nőket nem érdekli a férfi iskolai végzettsége, a pénzügyi és szociális háttere.
2.  Ezek a feleségek alázatosabbak, mint a koreaiak.
3.  Az életüket kényelmesebbé teszik.
4.  És a férfiaknak nem kell a nő szülei miatt aggódnia.

Nem a nagyvárosokban van nő hiány, hanem vidéken, mivel az oda születő hölgyek inkább a városba szeretnének költözni, egyetemre akarnak járni és ott munkát vállalni, a férfiak viszont sokszor kénytelenek vidéken maradni, hogy a családi bizniszt, például a földművelést tovább folytassák.

Mit gondoltok ezekről a házasságokról? Be kellene tiltani őket vagy valamilyen erősebb szabályozás alá vonni? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Remélem érdekesnek találtátok ezt a kis cikket is.

Kövessétek a blog oldalát Facebookon!

Instagrammon is megtaláltok!

És emailt is írhattok, ha van kérdésetek!

Koreában is a gólya hozza? | Júliusban szülők leszünk | Magzati név

Talán a ti családotokban is mindenkinek megvan a saját története. Én két fiú testvér mellett nőttem fel és nekem jutott a "gólya hozott" mese. Kicsiként sokszor kértem a szüleimet, hogy meséljék el újra és újra részletekbe menően érkezésem csodás pillanatát. Mindig elképzeltem, ahogy a hatalmas fehér madár berepül a lakásunkba, a csillár körül kering körbe körbe és a szüleim felkiabálnak neki, hogy "gólya néni, azt a szöszke kék szeműt kérjük szépen!!" És így lettem én :)

Igencsak meglepődtem, amikor a világ másik feléről jövő férjemnek felelevenítve a történetet, tudta, hogy miről van szó. Ugye milyen érdekes, hogy egy 8000km távol lévő országban is fut ugyanaz a gyerekeknek szánt elbeszélés, ami nálunk is? Európában ez persze nem meglepő, viszont egy ázsiai országban szerintem annál inkább. Lehet, hogy a két nép tényleg közelebb áll egymáshoz, mint gondoltuk? :)

Hozzánk is jön a gólya

Az előző bejegyzésem végén már olvashattátok, hogy egy ideig nem fogok Koreába utazni, ennek pedig nincs más oka, minthogy júliusban szülők leszünk! :) Mindketten nagyon boldogok vagyunk, hogy bővül a család. A férjem februárban hazautazik a szokásos téli szünetére 10 napra. A szülei nagyon szeretnék, ha én is mennék, de szerintem egy ilyen hosszú repülőút nem kényelmes ilyen állapotban, ráadásul a turbulenciától való félelmem is előjöhet, ha ráz a gép, ami nem gondolom, hogy jót tesz a babának. Én most úgy döntöttem nem utazom a férjemmel. Nem nagyon akart engem itt hagyni, de rábeszéltem, hogy menjen, hiszen ki tudja ezután mikor lesz lehetősége ismét kimenni.

A férjemnek így meséltem el

Pontosan emlékszem arra a szombat reggelre, amikor megtudtam, hogy kisbabát várok. Munkanap volt, ezért a férjem már rég beért a munkahelyére. Ilyen boldogságot én még soha nem éreztem, persze ahogy egy kicsit szétoszlott a rózsaszín köd, az aggodalom is elkezdett bennem motoszkálni. Tudtam, hogy nagyon korai még, bármi történhet, ezért úgy döntöttem, hogy amíg nem lát orvos, addig nem mesélem el neki. De aztán... szinte levegőt is alig tudtam venni az izgatottságtól és két dolog jutott eszembe. 1. Valószínűleg úgyis kiszúrja majd, hogy valami történt. 2. Én belehalok, ha nem oszthatom meg vele ezt a csodálatos érzést!!! Na de hogy csináljam?

Telefonon mégiscsak elég snassz lett volna, ráadásul olyan munkája van, ahol tényleg figyelnie, összpontosítania kell minden pillanatban, így tudtam, hogy várnom kell, amíg haza nem jön. Elkezdtem fel-alá szaladgálni a városban, hogy valami cuki babás ajándékot vegyek neki, de nem nagyon találtam az elképzelésnek megfelelőt. Végül a Müllerben kötöttem ki, ahol vettem egy kis csörgőt és egy cumit. Beletettem egy dobozba és miután hazaérkezett a munkából átadtam neki. 

Elég értetlenül nézett, hogy miért kap így random bármit is, de kinyitva a dobozkát sem értette rögtön, hogy mit jelent ez? A következő párbeszéd zajlott le köztünk:

"Ezzel meg mit csináljak?" 

"Nekem mindegy, de 9 hónap múlva kellene vissza"

"Miért pont 9 hónap múlva...? 9 hónap....... 9 hónap????????????? EZ MOST KOMOLY???"

Csak nevettünk és nevettünk és mindketten nagyon boldogok voltunk! Azonnal emelte a telefonját, hogy ő is elmesélje a szüleinek, de én próbáltam lebeszélni róla, hiszen ahogy már korábban írtam, nagyon korai terhességről volt még szó és nem akartam, hogy esetleg rossz vége legyen. De erre azt mondta, "belehalok, ha nem oszthatom meg az örömünket velük" és pontosan tudtam, hogy mit érez, úgyhogy végül KakaoTalk-on kamerával hívtuk fel a szüleit és mutattuk meg nekik a dobozkát. Először csak hunyorgott az anyukája, mert nem látta rendesen mi az, majd elkezdte bökdösni az apósom vállát, hogy nézzen ő is a képernyőre. Hát had ne mondjam, hogy ott is nagy volt az öröm, a sógornőm pont náluk volt és a gyerekek miatt felállított biztonsági kerítést gátugrókat megszégyenítő lendülettel ugrotta át örömében, hogy ő is a telefonhoz jöhessen! :D

Várandósság koreai módra

Mindig is megvolt az elképzelésem arról, hogy mit hogyan fogok csinálni a várandósságom alatt. Azt terveztem például, hogy sokszor fogok mesét olvasni a még meg sem született gyermekünknek, zenét hallgatok majd és mindenféle ízt kipróbálok, hogy később ő is nyitott legyen a különböző ételekre.

Nem rég olvastam egy cikket, amiben arról volt szó, hogy Koreában is van hasonló gyakorlat, az úgynevezett taegyo (te-gjó). A kismamák a következőket teszik meg azért, hogy jó hatással legyenek a magzatra: olvasnak, zenét hallgatnak, pozitív dolgokra gondolnak, a negatív dolgokat kerülik, természetes gyógyszereket/gyógyteákat és egészséges ételeket fogyasztanak. A taegyo ismét virágkorát éli kint, különböző cégeknél be lehet fizetni magunkat a programokra és az anyukák így próbálják elérni, hogy egészséges, kiegyensúlyozott, okos gyermekük szülessen.

Az ismerősöknek később így jelentettük be a nagy hírt:

Magzati névadás

Kint szokás a magzatokat elnevezni, hogy megtudják őket szólítani, miközben hozzájuk beszélnek már anya pocakjában. A legkülönbözőbb neveket hallottam eddig, a sógornőmék első babája például "uri", a miénk nevet viselte, a második pedig "turi", úgymint a másodikunk. De volt az ismeretségi körben mandu (igen... mint a töltött batyu), rizsszem és babszem is. Az első ultrahang után letöltöttem egy applikációt, ami hétről hétre követi a terhesség mindennapjait. A méretét is lehet látni, amit a jobb szemléltetés végett ételekhez hasonlítanak. Nos először a mi kis pici babánk épp akkora volt, mint egy mákszem, ezért elég hosszú ideig mákszemecskének hívtam. De aztán a férjem szülei is kérdezték, hogy mi lesz a magzati név és tudjátok, hogy állnak a külföldiek a mákhoz. Úgy döntöttem, hogy ennél valami jobbat kell választanunk. Törtük a fejünket a férjemmel, amíg nem eszünkbe jutott, hogy a szülei mit kérdezgettek tőlünk sokszor az utóbbi időben. Tudták, hogy lassan szeretnénk kisbabát, de tapintatosak voltak és nem kérdeztek rá konkrétan, hogy mi van a projekttel, mindig azt kérdezték, hogy van-e valami jó hírünk? Hát végre volt! Úgyhogy adta magát a helyzet és a babánk magzati neve jó hír, vagyis Good News lett.

Úgy tűnik, hogy még mindig rengeteg időnk van az apróság érkezéséig, de valószínűleg gyorsabban el fog szaladni ez az időszak, mint gondolnánk. Sok dolgot át kell beszélnünk a férjemmel, el kell döntenünk, hogy milyen nyelven fogunk hozzá beszélni és, hogy ki milyen irányelvek alapján szeretné nevelni. Én úgy tervezem, hogy a következő szemesztert is befejezem az egyetemen, hogy végül csak egy évem maradjon hátra. A baba érkezése után nyilván halasztani fogok egy évet és a végét nem szeretném nagyon elhúzni, hiszen a tervek szerint a diploma után költözünk Koreába.

Köszönöm, hogy ismét velem tartottatok és megoszthattam veletek a jó hírt! A júliusig vezető úton is fogok nektek mindig bejegyzéseket írni, hiszen nagyon izgalmas feladat lesz felkészülni egy magyar-koreai baba érkezésére! ❤️

Kövessétek a blog Facebook oldalát!

Instagrammon is megtaláltok!

És emailt is írhattok, ha van kérdésetek! ^^

Szöul #2

A második nap nagyon mozgalmasra sikerült, ugyanis az időjárás előrejelzés szerint később heves esőzés volt várható, így próbáltuk a napunkból a legtöbbet kihozni. Reggel is szemerkélt az eső, de láttuk, hogy később enyhülni fog, ezért jókedvűen vonultunk, hogy a napi etapot teljesítsük.

Először a Cheonggyecheon mesterséges folyóhoz szerettünk volna lemenni, de az időjárásra való tekintettel lezárták a lejáratokat, így csak fentről tudtuk megszemlélni. A folyó majdnem 11km hosszú és végigszeli Szöul belvárosát, így csempészve egy kis zöldet a betonrengetegbe. Évekkel ezelőtt egyébként befedték, mert úgy gondolták, hogy az útra az autóknak nagyobb szüksége van, de 2005-ben mégis újranyitották a helyiek és a turisták legnagyobb örömére. Kellemes a nyári melegben lejönni egy kicsit a vízpartra, sőt különböző fesztiválokat is szoktak itt rendezni.

A folyó mellett sétáltunk végig a Gwanghwamun térig, ahol a Csoszon dinasztia 4. királyának, Sejong-nak a szobra található. Az egyik legnagyobb általa elért teljesítmény a hangul írás létrehozása, aminek köszönhetően jelentősen csökkent az írástudatlanok száma Koreában, hiszen egy jóval egyszerűbb írásjel rendszer váltotta fel a kínai hanjá-kat.

A térre érve egyre erősödött az eső és a szél, hiába volt esernyőnk, minden irányból csapkodott minket a víz, olyan volt végigmenni ott, mintha egy tengeren hánykolódó hajón lennénk a viharban! :D Rajtunk kívül nem is igazán voltak turisták, azt hiszem mi voltunk az egyik leglelkesebb Szöulozók aznap, mert a zord tényezők ellenére nem adtuk fel.

A Gyeongbok Palotába igyekeztünk ugyanis, hogy elérjük az őrségváltást. A barátnőm szeretett volna hanbok-ba öltözni, hiszen ő még soha nem próbálta a tradicionális koreai ruha viselését és ez egyébként is egy nagyon népszerű dolog a turisták körében, a palota körül láttunk már lányokat beöltözve. Ha a főbejárattal szemben álltok, akkor tőle jobbra kell elsétálni, hogy a különböző hanbok bérlő szalonokat megtaláljátok. Turista csalogatóan nagy betűkkel (számokkal..) ki volt írva, hogy a bérlés csupán 5.000₩, ami jelenleg körülbelül 1250Ft-nak felel meg. Nem is nagyon gondolkodtunk, hiszen időre kellett visszamennünk, ha el akartuk érni a váltást, ezért az első boltba berohantunk. Persze kiderült, hogy a kiírt ár csak a gyermek hanbok-ra érvényes (nem tudom mit szólt volna ehhez a fogyasztóvédelem...:D), a felnőtteknek viszont 14.000₩-t, azaz kb. 3500Ft-ot kell fizetniük 2 órára. Nyilván, amikor az ember már bent van egy helyen és egyébként is siet, simán belemegy, de számomra nem volt szimpatikus ez a kis trükk. Ennek ellenére végül az én kedvem is megjött, hogy beöltözzek, ezért én is választottam magamnak egy rózsaszín ruhát. Ilyen még úgysem volt rajtam és jópofa volt a barátnőmmel együtt hercegnőset játszani a palotában! :D

A történet csattanója, hogy az őrségváltás végül elmaradt, pedig ekkorra teljesen elállt az eső, úgyhogy elég csalódottak voltunk. Viszont csudi jó képeket lőttünk magunkról Eszterrel :D

Ezt még gyakorolni kell!

Várjuk a hercegeket.

Ezeknek az ugrálós képeknek egyszerűen nem tudok ellenállni! :D

Miután végeztünk a palotában visszavittük a ruhákat. A mesterséges folyó mellett láttunk egy olasz éttermet, úgyhogy oda tértünk be ebédelni. A folyóra nézett az asztalunk, mindenkinek jól esett egy kicsit leülni végre és nézelődni, sőt közben észrevettük, hogy a lejáratok ismét nyitva vannak, ezért ebéd után mi is lementünk és nagy szerencsénkre csupán egy két ember lézengett odalent.

A bácsi a háttérben tuti azt hiszi, hogy bele fogok esni! :D

Mivel továbbra sem esett, úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk felmenni a Namsan toronyba. Taxival érkeztünk a felvonólifthez és mi voltunk az elsők, akik beszállhattak az üvegkalitkába. Végre igazán jó kilátásunk volt a városra, habár az üveg elég koszos volt, leguggolva jó képeket tudtam végül készíteni.

Szerencsénk volt, ugyanis jól körbe lehetett látni, ami sajnos igen ritka a légszennyezés miatt. Felmentünk hát a kilátótoronyba is.

Hihetetlen látvány ez a rengeteg házikó.

Érdemes a kilátó szintről egy emelettel lesétálva elmenni mosdóba, ugyanis üveg fal van a wc-k mellett. Kicsit zavarba ejtő ugyan, de gondolom kívülről egyébként nem lehet belátni... :D

Ez a kép például a mosdóból készült, ugye milyen pazar a kilátás?

Leírva nem is tűnik annyira soknak, de valóban rengeteget sétáltunk és ekkorra már igencsak fájt a lábunk. Visszatértünk hát a város központjába és tettünk még egy kis kört Myeongdong-ban, majd visszavonultunk a szállásra. Később azért még sétáltunk a környékünkön, így láttuk esti pompájában a Dongdaemun Design Plázát. Ezt egy már elhunyt iraki építész Zaha Hadid tervezte, a legjobb barátnőm minden utazása alkalmával felkeresi az általa tervezett épületeket a nagyvilágban.

Ezen a fotón valószínűleg egy fáradt/ittas lány és a barátja látható, de annyira filmbéli volt a jelenet, hogy muszáj volt lefotóznom! Micsoda lovag...! :D

Világító rózsák, ameddig a szem ellát.

Ezután az időjárás valóban nagyon elromlott, úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna, pedig ez erre az időszakra már nem jellemző. Ez egy kicsit beárnyékolta az út végét, a koreai telefonomra folyamatosan jöttek a veszélyre figyelmeztető sms-ek, amelyek ilyenkor minden koreai telefonszámra megérkeznek. Másfél nap múlva a reptérre vezető utunk is kalandos volt, a buszból láttuk, hogy alattunk futó utakat elöntött a víz és teljesen megbénult a forgalom. Szerencsére Szöulból kifelé a busz egy magasabb úton halad, így mi nem voltunk veszélyben. Azért ebben az időben kifejezetten kellemetlen volt felszállni a repülővel, kapaszkodtam az ülés karfájába rendesen, a szívem pedig majd kiesett a helyéről, de végül rendben megérkeztünk Dubai-ba.

Ezzel a poszttal tehát zárom az utolsó utazásom történéseinek leírását. Én most egy ideig nem fogok Koreába utazni, a következő bejegyzésben meg is osztom veletek, hogy ennek mi az oka!

Köszönöm, hogy velem tartottatok, várlak titeket vissza máskor is!

Kövessétek a blog Facebook oldalát!

Instagrammon is megtaláltok!

És emailt is írhattok, ha van kérdésetek!

Szöul #1

Az esküvő utáni nap délután indultunk el Szöulba anyukámmal és a legjobb barátnőmmel KTX gyorsvonattal. A jegyeket a férjem anyukája előre megvette nekünk, hogy biztos legyen ülőhelyünk, ezt nektek is ajánlom, ugyanis nem kényelmes álldogálni, főként csomagokkal. Nálunk is ott volt minden, hiszen Daejeon-ba már nem utaztunk vissza, a 3 napos kirándulás után a reptérre Szöulból mentünk.

Miközben a vonatot vártuk a peronon rosszul írták ki, hogy melyik szerelvény érkezik az állomásra, figyeljetek arra, hogy a jegyeteken feltüntetett vonat száma egyezik-e a vonat ajtaja mellett kiírt számmal. Az utolsó pillanatban pakoltuk fel a bőröndöket (mind az ötöt...) és mi is felugrottunk a szerelvényre. Vannak a csomagoknak kijelölt helyek a kocsik elején, de az álló utasok ezeket már telepakolták, így nem volt más választásunk, bevittük magunkkal a kabinba. Az üléseinken két srác ült, de ahogy észre vették, hogy mi ülnénk ott, azonnal felpattantak és "kárpótlásul" feldobták a bőröndömet a csomagtartóra. Bár ne tették volna! Miután 50 percnyi vonatozás után megérkeztünk Szöulba, mindenki egy pillanat alatt elillant, mi maradtunk csupán szerencsétlenkedni, hogy a hatalmas bőröndömet valahogy hárman levarázsoljuk fentről. Másfél hónap DAISO-zás és Artbox-olás után igencsak sokat nyomott, pedig egy csomó cuccomat kint hagytam a szülőknél mondván, hogy máskor majd nem kell annyi mindent bepakolnom magamnak.

Beérkezve a központi pályaudvarra (Seoul Station), taxit szerettünk volna fogni, hiszen ennyi csomaggal nem tudtunk volna metrózni. Két fajta opció van. A Deluxe taxik fekete színűek és a drágább árkategóriába esnek. A sima mezei taxik általában narancssárga vagy szürke színűek és elég megfizethetőek.

Beálltunk hát a taxit várók sorába és jöttek egymás után az autók, körülbelül 5 perc után jutott nekünk is egy. Na igen ám, de hogy pakoljunk be ennyi bőröndöt egy sima személyautóba? A legtöbb kocsi LPG-vel megy kint, ami azt jelenti, hogy egy hatalmas tartály van a csomagtartóban, ami elveszi a hely nagy részét. Így első körben az 5 bőröndből csupán kettőt tudtunk hátra begyömöszölni és tanácstalanul álltunk hogyan tovább. A taxisok nem szoktak kiszállni segíteni, de emberünk ezt már nem bírta tétlenül nézni és jött hátra. Az ő segítségével végül három csomag befért a csomagtartóba, kettőt pedig az utastérben helyeztünk el. A hotel címét direkt koreaiul is leírtam, de így sem volt biztos a sofőr, hogy merre van. Nagy segítség volt, hogy a telefonomon tudtam internetet használni, mert így sikerült eltalálnunk a szállásunkig. A segítőkészségéért szerettem volna egy kis borravalót adni fizetéskor, de nem fogadta el, nem hiszem el, hogy ez itt ennyire nem szokás, sőt mintha törvény lenne rá, hogy az utolsó krajcárig minden visszajárót muszáj visszaadniuk!

A hotelben egy aranyos recepciós lány várt minket, nem koreai, sőt koreait egyáltalán még a hely közelében sem láttunk. Azt olvastam, hogy általában vendégmunkások töltik be ezeket az állásokat. Felvette az adatainkat és megkaptuk a szobákhoz tartozó kártyakulcsokat. Anyukámnak egyszemélyes szobát foglaltunk, magunknak pedig két ágyasat. Nekem alapból nem voltak illúzióim az ilyesfajta szállásokról (ezt úgy értsd, hogy ha nem egy 5 csillagos hotelt foglalsz, akkor a szobák valószínűleg kicsik lesznek, hiszen az ingatlan árak nagyon magasak, a tisztasággal nem volt gond szerencsére), de anyukámat egy kissé sokkolta a látvány a szobába lépve. Az ablak egy ház falára nyílt, ami olyan közel volt, hogy ha kinyúltál megtudtad érinteni. A barátnőmmel mi nem bántuk, hiszen nem terveztünk sokat a szálláson időzni, ez egy hely volt, ahová aludni jártunk vissza. Anyukám viszont nem akart mindig velünk jönni és gondolta, hogy legalább nézelődne egy kicsit, amíg egyedül van. Visszamentem hát a recepciós lányhoz és felvázoltam neki a problémát. Ismét nagyon kedves volt és talált egy szobát egy másik emeleten, aminek jobb helyre néz az ablaka. Visszamentem anyukám szobájába a jó hírrel, így fogtuk a cuccait és felmentünk a másik emeletre. Kitártuk az ajtót és riadtan egymásra néztünk a barátnőmmel. Volt ugyan kilátás, de kicsi az ablak! Aztán, amikor kinyitottam az ablakot, hogy kikukkantsak vettem észre, hogy közvetlen mögöttünk egy leszakadt "társasház" szerű építmény omladozik, ahol bácsik és nénik szárítottak különböző tengeri herkentyűket fellógatva egy kötélre. Mondtam anyának, hogy inkább a távolba nézelődjön a hegyek felé, ekkor már mindannyian nevettünk a helyzeten.

Este 7 óra volt, mire egy kicsit összeszedtük magunkat és gondoltuk, hogy ellátogatunk a bevásárló negyedbe, Myeongdong-ba. Kinéztem hát a hozzánk legközelebb lévő metrómegállót. Oda tartva kiderült, hogy az orosz negyed mellett van a szállásunk, ugyanis ezen a részen kellett átsétálnunk. Mintha nem is Koreában lettünk volna! A metrólejárót megtalálva szembesültem azzal, hogy még mindig nem sikerült megoldaniuk a lépcső helyzetet. Egészen mélyre kell lesétálni az aluljáróba és nincs ám mozgólépcső, vagy ha van, akkor általában nem működik. Anyukámat ez eléggé megviselte, bár, hogy őszinte legyek, a második-harmadik napon már a mi lábunk is sajgott, ajánlom az extra kényelmes cipő viselését!

Jó kis hely ez a Szöul, de nem gondoltam, hogy külön fel kell hívni az emberek figyelmét, hogy ne fotózzanak a hölgyek szoknyája alá!!

Túlélő szett a metróban. Bár messze nem elég annyi embernek, ahányan általában egyszerre a szerelvényen utaznak!

Szöul egyik leghíresebb negyede: Myeongdong

SUPER SALE mindenhol!

Be is vetettük magunkat a kozmetikai boltokba. Egymást érik az utcán ugyanazon márka üzlethelyiségei, szóval nem kell az elsőbe bevásárolni, érdemes körülnézni, hogy hol milyen akciók vannak. Minket főként a fátyolmaszkok érdekeltek. Meglepődve tapasztaltuk, hogy szinte mindegyik márkánál 50-es pakkokba csomagolt maszkokat lehet venni, ami azért furcsa, mert ki akar 50db ugyanolyan maszkot megvásárolni egyszerre? Szerettük volna összeválogatni ízlésünk szerint, de csupán az Innisfree-ben volt erre lehetőség. Végül az egyik Tonymoly-ban is megsajnáltak minket és a boltvezető felajánlotta, hogy válasszunk annyit és olyat amilyet csak akarunk.

Egy régi kedvenc :)

Szerencsére este az utcai ételárusok is előkerültek. Édes szószos csirkét vettem. Ez volt az utolsó alkalom, amikor koreai ételt tudtam enni, ugyanis utastársaim gyomra rendetlenkedett, ezért "hazai" ízek után vágytak inkább, ami 2 napi Mekizésben és olasz éttermezésben merült ki :(

Így telt hát az első fél napunk Szöulban. A következő nap igazán mozgalmasra sikerült. Mivel az időjárás előrejelzés szerint nagy esőzés közeledett minden tervünket besűrítettük egy napba. Ha érdekel hogyan jutottunk fel az ikonikus N-Seoul toronyba, hogyan sétálgattunk szinte teljesen egyedül a Cheonggyecheon mesterséges folyó mellett, hol érdemes hanbokot bérelni, vagy éppen milyen volt hanbokban felfedezni a Gyeongbokgung palotát, akkor várlak titeket vissza!! :)

Köszönöm, hogy ismét velem tartottatok!

Kövessétek a blog Facebook oldalát is!

Instagrammon is megtaláltok!

És emailt is írhattok, ha van kérdésetek!

A koreai esküvőnk napja #2 | A szertartás

Az előző bejegyzésben elmeséltem hogyan telt a készülődés a nagy napon, ha még nem olvastad, akkor itt megteheted. Ma pedig jönnek az ígért képek és hozzá egy leírás a szertartás részleteiről. ^^

Miután rám adták a menyasszonyi ruhát, elvittek egy gyönyörű különterembe, ahol a folyamatosan érkező vendégek készíthettek velem képeket. A férjemmel is fotózkodtunk persze!!

Még szállingóztak a vendégek, amikor is visszajött a férjem és mondta, hogy most elgyakoroljuk a szertartást. Már egy csomóan bent ültek a helyükön, mi pedig simán besétáltunk közéjük és lejártuk a koreográfiát. Számomra ez nagyon meglepő dolog volt, a magyar vendégek is csak néztek, hogy mi történik. Szóval végigrohantunk a történéseken, kivonultunk és a házasságkötő terem előtt vártuk az igazi bevonulást. Először anyukám és az anyósom mentek be kézen fogva. Meggyújtottak egy egy gyertyát, majd meghajoltak egymásnak és a vendégeknek is.

Hagyományosan anyukámnak piros hanbokot kellett volna viselnie, de a férjem családja ráhagyta a színek kiválasztását, mivel nem csak egy bérelt darabról volt szó, anyukám saját, külön neki készített ruhát kapott. Azt gondolták, hogy így a jövőben is hordja majd, ha már Koreában élünk és meglátogat bennünket valamelyik nagy ünnep alatt, amikor mindenki hanbokba bújik.

Ezután vonultunk be a férjemmel. Magyarországon is egyre elterjedtebb, hogy a párok együtt vonulnak be, Koreában pedig elég mindennapi dolognak számít. Kint egyébként nem hoz balszerencsét, ha a vőlegény látja a menyasszony ruháját már a ceremónia előtt, sőt egyenesen az a szokás, hogy miután felöltöztetik egy különteremben az arát, a vőlegényt leültetik egy székre és bemutatják neki a hölgyet a szertartás előtt. Lehet, hogy velem van a baj, de nekem ez egy kicsit olyan érzés, mintha bemutatnák a portékát és megkérdeznék, "na jó lesz?" Nálunk ez szerencsére elmaradt, tulajdonképpen az történt, hogy a férjem kint beszélgetett a vendégekkel és senki nem szólt neki, hogy meg kellene néznie, de nem bántam!! :D

A családi lelkész adott össze minket, aki a férjem nagynénjének a férje. Koreaiul ment a szertartás, de előtte átbeszéltük, hogy miről lesz szó, így nagyjából tudtam követni.

A férjem elég halkan mondta ki a boldogító IGEN-t, így a lelkész egy kicsit elkezdett vele viccelődni a szertartás közben és biztatta, hogy hangosabban mondja, mert a hátsó sorban nem hallották jól a válaszát. Én sem akartam lemaradni, így amikor engem kérdezett, hogy elfogadom-e a férjemet férjemül :D, akkor egy hangos határozott IGEN-nel válaszoltam (kiabáltam), azt hiszem kicsit hangosabban jött ki, mint terveztem, mindenesetre a násznép nevetett és a lelkész is elégedett volt a produkcióval.

Az egybehangzó igenek után jött a tortavágás. Elég vicces, ahogy egy kis tortácskát ráraknak egy nagy hungarocell tortára és bárddal kell belevágnunk a süteménybe együtt.

A következő résztől egy kicsit izgultam, mert sok esküvőt néztem végig YouTube-on és ez néha igen cikin szokott elsülni. A baráti körből valakinek énekelnie kell a friss házasoknak. A mi esetünkben ez nem csak egy embert jelentett, hanem a templomi kórusból készültek nekünk egy dallal a fiatalok. Mindenki unott arccal szokta végignézni ezeket a kötelező előadásokat, de amit mi kaptunk attól a pár fiataltól, azt soha nem feledem. Annyira megható és szép volt a dal, hogy én és a férjem is, de még sokan a násznépből is törölgették a könnyeiket. Komolyan nagyon meghatódtam és jól esett, hogy ennyien csak miattunk készültek, ahogy később megtudtam már hetekkel korábban. Csodálatos élmény volt!

A pár perces előadás után jött a szülőköszöntés. Koreában ezt nem virággal teszik, hanem a friss házasok meghajolnak az örömszülők előtt, tiszteletüket és hálájukat kifejezvén. Ez is egy megható pillanat volt, mondanom sem kell, hogy anyukám és anyósomék is könnyeztek rendesen. :)

Végül a vendégek felé is meghajoltunk, megköszönve a részvételüket ezen a számunkra nagyon fontos napon.

Majd jöhetett a fotózkodás a családdal és a barátokkal!

Koreában a csokordobást sem bízzák a véletlenre, egy embert választanak ki és neki célozzák a virágokat. Ez számomra egyértelmű volt, hogy a legjobb barátnőm lesz, ügyesen el is kapta, bár a fotó kedvéért még egyszer el kellett dobnom neki :D

A fehér ruhás szertartás után a vendégek elmentek a svédasztalos ebédre, mi pedig a családdal együtt felmentünk a tradicionális különterembe, ahol felvettük az esküvői hanbokot. Tulajdonképpen ez nem is egy külön hanbok volt, inkább egy palást, amit az én saját hanbokomra adtak rá. Ennek a szertartásnak a neve: Pyebaek.

Hagyományosan csak a férj családja vett rajta részt, de ma már a feleség oldalát is behívják, bár kétség kívül a férj szüleinek van nagyobb szerepe, hiszen ők dobják a gesztenyét és a koreai datolyát, ami a jövőbeli gyermekek számát jósolja meg.

Annyira aranyos, ahogy koncentrálnak! :D

2 gesztenye és 4  datolya, vagyis 2 lányra és 4 fiúra számíthatunk! :D

A család fiatalabb tagjaival integettünk egymásnak...:D

Egy alkoholos italt kellett volna felszolgálnom a vendégeknek és a férjemnek, de mivel egyikünk sem iszik, ezért szőlőlevet használtunk.

Azt hiszem, hogy ez az egyik kedvenc képem az összes közül. Szegény férjemnek kétszer körbe kellett vinnie a teremben a hátán. Az elég jó volt :D

Mindent számításba véve jól éreztem magam az esküvőn, de be kell valljam, hogy ez nagyon különbözött a magyaros esküvőktől, amit itthon megszokhattunk már. Nekem az a nagy nap volt az "igazi", a férjem családjának meg úgy éreztem, hogy inkább ez. Viszont szerintem ezzel nincs baj, hiszen mindenki álma teljesült, itt is és ott is összekötöttük az életünket és pont ez a szép egy nemzetközi párkapcsolatban, hogy mindkét kultúrát elfogadod, nem csak a te elképzeléseidet próbálod rányomni a másik félre.

Az esküvő után este még a legjobb barátnőmmel elmentünk sétálni, hiszen az volt az utolsó esténk Daejeon-ban. Azon nevettünk, hogy az emberek nem is sejtik, hogy pár órával ezelőtt férjhez mentem! :D Maximum a frizurám lehetett gyanús, az annyira jól tartotta magát, hogy nem szedtem szét csak lefekvés előtt.

Másnap elindultunk Szöulba anyukámmal és a barátnőmmel. Hamarosan érkeznek erről is a bejegyzések itt a blogon! Köszönöm, hogy ismét velem tartottatok!

Kövessétek a blog Facebook oldalát is!

Instagrammon is megtaláltok!

És emailt is írhattok, ha van kérdésetek!