A következő címkéjű bejegyzések mutatása: esküvő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: esküvő. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 9., péntek

A koreai esküvőnk napja #1 | Készülődés


Lassan megkapjuk a nagy nap fotóit, ezért bevezetésképp úgy gondoltam elmesélem nektek hogyan is zajlottak az esküvő napján az előkészületek. Ha egy szóval kellene jellemeznem: stresszmentes volt minden pillanat. Egy picit azért izgultunk a férjemmel, de nagy segítség volt, hogy az esküvői helyszín mindent intézett helyettünk, nem kellett a reggelünket azzal tölteni, hogy sminkeshez vagy éppen fodrászhoz rohanjunk, minden ott volt helyben.

Egy albumot is kaptunk a helyszíntől ajándékba, amiből az apósom már átküldött néhány fotót nekünk! 😊

Egy nappal az esküvő előtt érkezett meg a legjobb barátnőm Koreába. Délután 5-kor szállt le a repülője Incheon-ban. Délelőtt körmösnél voltam, azután még belefért egy gyors ebéd a családdal és indultam is a reptérre, egy héten belül harmadszorra! Kifogtam ugyanazt a sofőrt, akivel egy pár napja is utaztam és elég furán nézett rám, hogy megint egy retiküllel indulok neki. 😄

Miután Eszter megérkezett, elmentünk jegyet venni a Daejeon-ba tartó buszra. Nagy sor állt a pénztáraknál, ezért inkább az automatát választottuk, amit nektek is tudok ajánlani, hiszen nagyon egyszerű a használata, kiválaszthatjuk az indulás időpontját és az ülőhelyünket is. Itt ért minket a hidegzuhany, miszerint csak 3 órával későbbre van szabad hely. Úgy terveztük, hogy Daejeon-ba érkezve megvacsorázunk, de mivel hirtelen ennyi időnk lett inkább a reptéren ettünk.

Kimchi sundubu jjigae - 김치순두부찌개

Az autópályán valami baleset lehetett, ugyanis kerülőúton mentünk, így 2,5 óra helyett bő 3 óra volt az út visszafelé. Körülbelül éjfél volt, mire hazaértünk és én még úgy terveztem, hogy bepakolom a bőröndöm, hogy ne az esküvő után kelljen ezzel foglalkozni, hiszen vasárnap indultunk Szöulba várost nézni. A pakolásból persze nem lett semmi, mivel nagyon fáradt voltam... A férjem családja viszont teljesen be volt sózva az esküvő miatt, ők még nem akartak aludni. Így alakult, hogy éjjel kettőkor még kisétáltunk együtt az éjjel-nappaliba jégkrémet venni, végül éjjel 3 fele fáradt le a csapat.

Mindenki kikészítette a hanbokját, hogy reggel ne maradjon otthon! ^^

Nehéz volt persze reggel felkelni, 8-ra kellett az esküvői helyszínre megérkeznünk, pedig csak délután 1-kor volt a ceremónia. Nem tudtam elképzelni, hogy mi fog ennyi ideig tartani, de valóban elszaladt az idő.

Kissé kómás voltam még reggel a kocsiban. Egy jó tipp menyasszonyoknak: gombos blúzt vegyetek fel, hogy a sminketek és a hajatok nehogy sérüljön az átöltözésnél! 😊

Miután elkészült a hajam és a sminkem...



...a férjemmel kimentünk körülnézni az épületben. Lementünk a házasságkötő teremhez. Pár héttel az esküvő előtt nagy szerencse ért minket, ugyanis egy szintén aznap házasuló pár szerette volna velünk elcserélni a termet a szertartáshoz. Ennél nem nagyon tudtak volna boldogabbá tenni, mivel a mi termünk szerintem nagyon sötét volt, az övék pedig gyönyörű világos. Úgyhogy azonnal igent mondtam és ők is örültek. Koreában azért népszerűek a sötét termek, mert jobban kiemeli a rájuk irányuló fény a fehér ruhájukat és a bőrük is világosabbnak tűnik.

Az eredeti terv szerint ez lett volna a mi termünk...

...és végül erre cseréltük el!


Két nagy kivetítőn folyamatosan vetítették a Magyarországon készült esküvői videónkat a szertartás előtt, szertartás alatt pedig minket mutattak rajta, hogy az is jól lássa a történéseket, aki hátrébb foglal helyet.

Élővirág dekoráció.

Minden flottul ment a készülődéssel, anyukám haját és sminkjét is jó időben elkészítették. Neki hamarabb fel kellett vennie a szertartáshoz készített hanbokját, így én is segítettem neki az öltözködésben. Azt tudnotok kell, hogy a menyasszonynak és az örömanyáknak külön öltöztetője van ilyenkor. Mint ahogy Magyarországon is, először a ruhát kell felvenni, aztán pedig a cipőt. Anyukám sem tudott volna lehajolni, hiszen a hanbokja meggyűrődött volna, viszont cikinek érezte, hogy a koreai öltöztető lányka adja rá a cipőjét, ezért engem kért meg. Ahogy lehajoltam, az öltöztető lány kinyitott felettem egy öltözőszekrény ajtót és, amikor felkeltem... Hát természetesen pont a sarkába sikerült beütnöm a hátamat a gerincem mellett. Rögtön visszazuhantam a térdeimre és majdnem elsírtam magam a fájdalomtól. Szegény öltöztető lány azt sem tudta, hogy vigasztaljon, egy ponton azt hitte, hogy ki fogom majd rúgatni, de hát milyen butaság ez, egy hülye pillanat volt, mindannyian siettünk, túl is léptem a történeten, bár eléggé fájt a hátam és a térdeim is. Megtaláltam a sógornőm és a férjem, akik az egyik sminkes fülkében beszélgettek, miközben a sógornőmet szépítették. Látták is rajtam, hogy csillognak a szemeim, rögtön kérdezték, hogy mi történt? Elmeséltem, erre mondták, hogy mutassam meg. Le is csúsztattam a köntöst a hátamon, erre kórusban: íííííííííhhh!!! Miért, nagyon rosszul néz ki? Ekkor már én is odapillantottam a nagy tükörben és elkezdtek folyni a könnyeim. Mintha végigszakadt volna a hátam közepe. A menyasszonyi ruhám persze hátul kivágott volt, de a sminkes hamar megnyugtatott, megígérte, hogy el tudja tüntetni és így is lett.

Az utolsó simítások.

A szertartás tehát 13 órakor kezdődött, engem 12-kor öltöztettek fel és elvittek egy különterembe, ahol a vendégek készíthettek fotókat velem. Az öltöztetőm nagyon kellemetlenül érezte magát az incidens miatt, ezért minden rezdülésemet figyelte és amikor nem fotózkodtam, 5 percenként odarohant hozzám egy palack ásványvízzel és szívószállal, vagy épp újrakente a rúzsomat.

Szóval így telt a készülődés a nagy napon. Már felém tart egy csomag Koreából, amiben az esküvői fotókat tartalmazó CD is benne van. Nézzetek vissza pár nap múlva, ha érdekel, hogyan is zajlik egy szertartás koreai módra és milyen volt a tradicionális esküvői hanbokunk a teaceremónia alatt.

Kövessétek a blog Facebook oldalát is!

Instagramon is megtaláltok!

És emailt is írhattok, ha van kérdésetek!

2014. október 18., szombat

Esküvő Koreában / Wedding in Korea

Egy hihetetlenül fontos eseményt kellett sajnos most kihagynom. A barátom nővére megházasodott. Annak ellenére viszont, hogy nem tartózkodom Koreában, szerettem volna ennek a témának egy bejegyzést szentelni, és megmutatni szeretteimen keresztül, milyen is egy esküvő Koreában.

Koreában az a szokás, hogy esküvői fotósorozatot készítenek, 2-3 hónappal a nagy nap előtt. A meghívókra ezeket a képeket fogják rányomtatni, az esküvőn pedig bekeretezett fotók formájában találkozhatunk a gyönyörű, stúdióban, vagy szabadtéren készült képekkel.  Helytől függően az ár tartalmazza 3-4 menyasszonyi ruha viselésének árát, tradicionális Hanbok árát, sminket, fodrászt...

A barátom nővére és férje fotói:





Az esküvői meghívót egy weboldalon is elkészítik, az övék így nézett ki: Esküvői Meghívó (<--katt)

Az esküvői ceremóniát általában "wedding hall"-okban rendezik. Vannak olyan luxushotelek, amelyek vállalják az esküvő lebonyolítását, de vannak külön csak erre a célra használt helyek is. Ezeknél eléggé futószalagon megy minden, miközben még zajlik egy esküvő, a következő násznép már kint hangoskodik az ajtó előtt...

Az esküvői tortát az ifjú pár csak felvágja, enni általában nem szoktak belőle :) Azt mesélték nekem, hogy a torta nagy része nem is igazi, csak a tetején a felső rész, így bele tudnak vágni egy akkora késsel, ami inkább egy kardra hasonlít. A képletes felvágás után a tortát kigurítják :D

Nászajándékba általában mindenki pénzt ad. Ebben az esetben barátom gyűjtögette a borítékokat, fel kellett írnia egy könyvbe, hogy kitől, mennyit kapott a pár, majd cserébe adott ebédjegyeket az ajándékozóknak. Az étkezés kétféleképpen zajlik. Vagy a ceremónia közben falatoznak körülöttetek, vagy utána mennek el egy helyiségbe, ahol svédasztalos fogadás várja a résztvevőket. Körülbelül 20 percük van a vendégeknek elfogyasztani a kiválasztott ételt ezután felszólítják őket, hogy hagyják el a helyiséget. És persze ne várja senki, hogy csak az adott esküvőről lesz ott a násznép, általában az összes éppen ott tartott esküvő násznépét egybe engedik. Senki ne számítson arra, hogy az ifjú párral együtt ehet, őket sürgeti az idő, hogy lezavarják a tradicionális esküvői ceremóniát. Maximum üdvözölni jönnek le mindenkit, és megköszönik a részvételt.

A menyasszonyi csokor eldobása is felettébb érdekes módon történik. A menyasszony mögé egy kiválasztott hajadont állítanak, hogy biztosan Ő kapja el a csokrot.  Semmit nem bíznak a véletlenre.

A barátom nővérét és férjét az a pap adta össze, akihez vasárnaponként templomba járnak. Kimondottan templomi esküvő nincs Koreában, így, hogy egy pap tartotta, egy kicsit keveredett a templomi, a polgári esküvővel.

Koreában nem jelent balszerencsét, ha a vőlegény látja a menyasszonyi ruhát esküvő előtt, mutatja ez a kép is, amit a jövendőbeli férj fotózott.


A menyasszonyt a wedding hall egy különtermében sminkelik, öltöztetik és készítik a frizuráját. Szerintem az jó ötlet, hogy minden ott van egy helyen.

A ceremónia előtt még egy másik kis teremben lehet fotózkodni a menyasszonnyal.


Szóval dióhéjban ilyen egy koreai esküvő! :)

Még néhány fotó a nagy nap pillanatairól:


Az örömszülők. Az Apukák öltönyt, az Anyukák pedig a tradicionális koreai Hanbokot viselnek. Ceremónia után a feleség mélyen hajlong a szülőknek, a férj pedig még a földre is letérdel, tiszteletét kifejezve.


A tradicionális esküvő

Remélem, hogy sok boldogságban lesz részük együtt!!! :)

Ha a nagy napon nem is lehettem ott, azért utólag, November 20-án kiutazom Koreába 8 napra. Akkor ismét jelentkezem :)