Kabóca (매미)

A kabócák (매미) a félfedeles szárnyúak rendjében a színkabócák alrendjének egyik....... Na jó gondolom ez a tudományos [Wikipedia...] szöveg nem érdekel senkit, úgyhogy mondom inkább a tapasztalatom :) Ismét hagytam magam átvágni a kabócák által, és azt hittem, hogy valamit a házunk közelében hegesztenek, vagy épp egy légkalapács hangját hallom. Ebbe a hibába már beleestem egyszer, még Szöulban, 2 évvel ezelőtt. Azóta csak idén télen voltam Koreában, tehát a mostani a következő alkalom, amikor ismét találkozhattam velük. Valahogy teljesen kiment a fejemből a létezésük, ráadásul az ablakom előtti téren építkezés folyik, úgyhogy egy pár napig abban éltem, hogy azt hallom. Egyébként mindenhol elterjedtek, de Koreában tényleg nagy darabokkal lehet találkozni, és iszonyatosan erős hangjuk van, ahogy már feljebb is írtam, néha hegesztéshez, néha pedig légkalapácshoz hasonlít. Fákon élnek, és nem nagyon lehet látni őket, mivel beleillenek a környezetbe. Szerintem nagyon érdekes, ahogy egyszerre rákezdenek a ciripelésre, aztán hirtelen, egyik pillanatról a másikra mind abbahagyja. Nem vállalkoztam a lefotózásukra, mivel szerintem elég csekély eséllyel indultam volna neki, de itt egy szép példány, akit a Wikipedia-n találtam. Egyébként emberre teljesen ártalmatlanok, a fák leveleinek, és gallyainak a nedvét szívogatják.

Itt Koreában, szinte mindig felhős az ég, éjszaka pedig a csillagokat sem lehet látni. Mivel ugye sok az autó, és meleg van, ezért hatalmas a szmog. Mikor mondtam a barátom szüleinek, hogy nálunk lehet látni kék eget is, ráadásul a csillagok is fel fel tűnnek, azóta Magyarországra akarnak költözni :)

Iskolába menet elhagytam a kulcsomat a buszon. Vagyis igazából nem is teljesen hagytam el. Zenét hallgattam, és mivel nem zártam be a táskám, és elfektettem a combomon, kicsúszott belőle. Elég nagyot szólt, ahogy leesett, még fülhallgatóval is hallottam, de gondoltam egy darabig úgy teszek, mintha nem tudnám mi történt, kíváncsi voltam az emberek segítőkészségére. Kb. 2 percig nézelődtem kifelé, jobbra, balra, sok emberen láttam, hogy néz engem, nézi a kulcsot, de sajnos megbuktak a teszten, senki sem szólt, még az ujjával sem mutatott rá. Nem tudom, hogy alapból ilyen-e a viselkedésük mindig, mindenkivel, vagy csak engem tiszteltek meg, mivel külföldi vagyok? Persze a barátom nővére rögtön az utóbbiról próbált meggyőzni, de nem vagyok ebben olyan biztos. Furcsa, mert én, ha észreveszem, hogy valaki, akár csak egy papírfecnit is leejt, és mondjuk látom rajta, hogy nem direkt volt, akkor lehajolok érte, és visszaadom, akármennyire is idegen. Vagy például a múltkor, 2 barátnőmmel kóláztunk a Szimpla Kertben, és a mellettünk lévő asztalnál ülők elmenetkor ottfelejtettek egy hátizsákot. A barátnőm vette észre, én meg pont mellette voltam, úgyhogy felkaptam, és rohantam utánuk. Lehet, hogy ők maguktól is visszajöttek volna egy idő után, de kitudja, hogy addig nem-e kél lába, vagy minek okozzunk felesleges aggodalmat nekik? 

Ezenkívül, szintén a buszon történt, hogy egy mellettünk lévő busz sofőrje, szerintem engem fotózott. Nem akarok beképzelt lenni, de egészen úgy tűnt, hogy felém tartja az iPad-jét, aztán ott nevetgélt, mikor átnéztem...-_____-

Iskolából hazafele menet, a buszmegálló mellett árult egy néni valamit, a földön kiterített takaróról. Olyan szúrós szemmel nézett rám, hogy hirtelen megijedtem. Aki ismer, az tudja, hogy nekem is van ilyen gyilkos tekintetem, úgyhogy gondoltam állom a felhívást, és ő is megkapja a magáét :) Kb. fél perc után, olyan dolog történt, amire nem számítottam. Elmosolyogta magát, és mondta, hogy milyen szép vagyok, ezt már értem koreaiul is. :D Szerintem semmi ilyesmire nem gondolt először, vagy legalábbis a tekintetéből ugye nem ez jött le :D

Tegnap bankba mentünk a Nővérrel. Ott láttam ezt az Eco-Friendly pohármegoldást, papírpohár helyett, papírtölcsér!

Szemüveg is volt kirakva azoknak, akik esetleg elfelejtik magukkal hozni a sajátjukat.