A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koreai nyaralás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koreai nyaralás. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 28., szombat

A koreai nagyi | Vidéki élet | Mindenki engem nézett...


Ma reggel szembesültem azzal, hogy a férjem szülei el szeretnének vinni vidékre az egyik nagymamához. A történet csak azért fura, mert én azt hittem, hogy a párom nagyszülei már nem élnek. Bár ezt így soha nem mondta ki, de mivel nem hallottam róluk, valahogy ezt feltételeztem. A kommunikációval van némi nehézség köztünk a szülőkkel, ők nem beszélnek angolul, én pedig koreaiul. Nem mertem nagyon firtatni a dolgot, mert mégis egy kissé kényes téma ez. A férjemet nem tudtam megkérdezni, mivel otthon még bőven éjszaka volt. Kitaláltam hát, hogy veszek egy csokor virágot neki gondolván, hogy azzal egyik esetben sem lehet mellé lőni.

A koreaiak pontosságával indultunk útnak, a reggelinél még 9.30 volt a terv, ebből lett 11 óra. Körülbelül két órát autóztunk egy megszakítással, amit az úgynevezett hyugeso-ba tettünk, ami az autópálya melletti pihenőt jelenti. Több száz autó parkolt itt, én megkockáztatom, hogy sokan csak azért indulnak útnak, hogy oda bemehessenek. Minden ilyen pihenő tele van finom és olcsó éttermekkel, találni kávézót, fánkost, street food-ot és mindenféle árusokat, játékgépeket. Nem beszélve a hatalmas mosdóról, ami tiszta és jó illatú. Sőt egy kis park is ki van alakítva padokkal.




Ikonikus játék Ázsiában!

A kisvároshoz közeledve egyre kevesebb autó volt az utakon, az utcákon csak idősebb embereket láttam járkálni. Arra jutottam, hogy ennek két oka lehet. Az egyik, hogy minden fiatal dolgozik, a másik pedig, hogy a fiatalabb generáció inkább a nagyvárosokba költözött, mint ahogy nálunk is szokott ez lenni otthon.

Eddig nem nagyon tapasztaltam, hogy bárhol megbámulnának, mert külföldi vagyok. A férjem szülei nem a fővárosban laknak, de Tedzson Dél-Korea ötödik legnagyobb városa cirka 1,5 millió lakossal. Na most megérkeztünk a 14.000-es Üiszang-ba (ez még mindig elég soknak tűnik...) és mintha megállt volna az élet. Ahogy kiszálltam az autóból mindenki engem bámult körülöttünk. Egy ideig még nem derült fény a nagyit övező hatalmas kérdésre, mert az anyósom testvéreivel ebédeltünk először. Mondjuk az már kezdett gyanús lenni, hogy a nagymama nem jött.

A testvérek nagyon kedvesek voltak velem, ők apróbb dolgokat termesztenek és árusítanak, plusz van egy közösen vezetett kávézójuk is. Minden hozzám intézett mondatukban benne volt, hogy "jeppajó" vagy a változatosság kedvéért, hogy "jeppudá" (szép vagy). Samgyeopsal-t ebédeltünk, az egyik imo (így kell szólítani az anyuka lánytestvéreit) készített nekem egy batyut salátalevélbe mindenféle finomsággal, ez nagyon kedves gesztusnak számít itt Koreában. Az étterem dolgozói is kijöttek az asztalokhoz, mert ÉPP a szünetüket töltötték miközben ettünk. Megdicsértek, hogy milyen szépen eszem pálcikával (ilyenkor mindig felötlik bennem, hogy azért 7 év után fura lenne, ha nem tudnék pálcikával enni! -> a szülők mondták nekik, hogy koreai a férjem) és feszült figyelemmel nézték végig, ahogy mindent végigkóstolok. Amelyik köret hamar elfogyott azt úgy teletöltötték, hogy végül nem tudtuk mind megenni. Nagyon jól esett ez a vendégszeretet és az is, hogy milyen egyszerű volt őket lenyűgözni! Például azzal, hogy tudtam, két kézzel kell önteni a vizet mindenkinek! :D Már indultunk volna, amikor ott tartottak bennünket, mert adni akartak egy pár szelet dinnyét ajándékba. Aztán még barackot is. Meg üdítőt. Jót kuncogtam magamban! :)

Kék kötényt is kaptunk, hogy a ruhánkat védje.

Ebéd után ismét autóba szálltunk és egy olyan résznél álltunk meg, ahol nem a tipikus 20-25 emeletes lakóházak voltak, hanem az úgynevezett "villák", ez nálunk Magyarországon a családi háznak felel meg. A házikónak volt kertje, koreai datolya fával, virágokkal és egy csomó tradicionális cserépedénnyel, amiben a kimcsit és a hasonló fermentált ételeket szokták érlelni.


És akkor meghallottam, hogy az anyósom azt kiabálja: "halmoni" (nagymama)!! Egy pici idős mosolygós néni várt minket az ajtóban, ahogy később kiderült a nagyi már 86 éves (nemzetközi években). Csillogó szemekkel nézett engem és azt mondta: "jeppajó" (szép), aztán egy kicsit elbizonytalanodott és jött a kérdés: "nuguszejó?", vagyis hogy ki ez??? :D A férjem szülei elmagyarázták neki, aztán együtt leültünk "beszélgetni". A hozzám intézett szavait értettem csak, ami kimerült abban, hogy a kék szemeim mennyire tetszenek neki és, hogy reméli még jövök látogatóba. Meg akkor már jó lenne, ha lenne babánk, mert szeretné látni a dédunokáját! Nem volt semmi a néni! :) Amin a legjobban ledöbbentem, hogy miközben mi leültünk a földre, ő guggolva maradt, tudjátok, amit sok filmben is látni, hogy az ázsiaiak mennyire bírják a guggoló pozíciót. Legalább 30 percet így volt egyfolytában én meg arra gondoltam, hogy 86 éves koromban nem hinném, hogy lesz erőm ehhez.


Nagyon örülök, hogy végül megismerhettem ezt a kedves koreai nagyit is. Később a férjemtől kérdeztem, hogy eddig miért nem mutattak még be minket egymásnak, de azt magyarázta, hogy ez kulturális dolog, barátnőket nem szokás elvinni találkozni, csak ha már komolyan házasságot fontolgat az ember. A közös ebédre pedig azért nem jött el, mert már csak a házban és a kertben érzi komfortosan magát.

Hazafelé ismét megálltunk egy hyugeso-nál, ez sokkal látványosabb volt, mint az előző. A hegyekre ráültek a felhők és az egész egyszerűen gyönyörű volt, a friss levegőről nem is beszélve.



Pont nem jutna eszembe, hogy ilyen trick-eye műveket berakjak egy autópálya pihenőhöz...:D

Tegnap kiválasztottam az esküvői ruhámat. Azt látom, hogy a férjem szülei nagyon izgatottak már az újabb nagy nap miatt! :D Egy kis előzetes a ruháról:


Itt is megtaláltok:

Facebook: facebook.com/wanderingkorea

Instagram: jangcsilla

E-mail: jangcsilla@gmail.com

2018. július 26., csütörtök

Tippek a jetlag legyőzéséhez



Én hogy csinálom?


Mit jelent a jetlag (ejtsd: dzsetleg) kifejezés?

Nincs magyar megfelelője a szónak, gimis koromban az angol tanár úgy tanította nekünk, hogy: "elmacskásodik az ember lába"... De valamit szerintem félreértett az egyetemen :D Hivatalosan a jetlag-et úgy lehet megfogalmazni, hogy időzóna-váltás szindróma, amit olyan utazásoknál élünk át, amikor több időzónát ugrunk hirtelen. Most járok Koreában 11. alkalommal 7 év leforgása alatt, ezért tapasztalatból mondhatom, hogy minél idősebb az ember, annál kevésbé rugalmas a szervezete. Nekem is egyre nehezebb az átállás.

Szeretnék veletek 10 tippet megosztani, hogy miként lehet a legkönnyebben hozzászokni egy tőlünk távol eső időzónához.

1. tipp: Már otthon el kell kezdeni a felkészülést
Utazás előtt próbáljuk meg rendesen kipihenni magunkat! Tudom, hogy ez nem könnyű, hiszen rengeteg tennivaló adódik, mielőtt elhagyjuk az országot, de nem szabad kimeríteni a szervezeted tartalékait. Egy energiával feltöltött test sokkal gyorsabban tud alkalmazkodni az új környezethez. (Mondom ezt én, aki indulás előtt éjjel kettőkor még a ruháit vasalta. De megbántam, mert a bőröndben annyira meggyűrődtek, hogy itt kezdhetem elölről.)

2. tipp: Hidratáld magad!
Ez egyaránt fontos a repülőút előtt, alatt és után. Testünk 70%-a vízből épül fel (ez az átlag a fiatalabbaknál, idősebbeknél kevesebb), a víz elengedhetetlen a biokémiai folyamatok lejátszódásához, így ha elég folyadékot iszunk, akkor sejt szinten is segítjük szervezetünket, hogy megfelelően el tudja látni feladatait.

3. tipp: Ha fáradt vagy, akkor pihenj le
Akár napközben is! Arra figyeljetek csupán, hogy ezek a mini-alvások ne legyenek hosszabbak 40 percnél, ugyanis ennyi idő után lépünk mély alvási szakba (NREM) és ebből sokkal nehezebb lesz felkelni ismét. Ez a 40 perc arra elég, hogy frissebbnek érezd magad és bírd a menetet a következő nagyobb alvásig.

4. tipp: Óvatosan a koffeinnel
Ha a szervezet ki van merülve, akkor a koffeines italok sem fognak segíteni. Ezek úgy működnek, hogy a tested energiaszintjét serkentik, de ha nincs energiád, akkor egész egyszerűen nincs mit serkenteni!

5. tipp: Testmozgás
Akár séta, akár edzés, segíteni fog a belső órád rendezésében. Reggel ajánlom, ugyanis a testmozgás fel szokta pörgetni az embereket, így este ebből biztos nem lesz alvás! :)

6. tipp: Repülőjegy időzítése
Próbáljatok meg olyan jegyet foglalni, ami este érkezik meg a desztinációra, így a szállást elfoglalva rögtön le tudtok feküdni aludni. Személy szerint a legrosszabb tapasztalatom egy reggel 6 órás érkezéssel volt. A hotel szobát még sokáig nem lehetett elfoglalni, így csomagokkal, teljesen kimerülve róttuk az utcákat.

7. tipp: Éjszaka kerüljétek a telefonozást
Nagy a kísértés, hiszen az időeltolódás miatt a családod, barátaid még mindig fent vannak, így bőven van kivel beszélgetni, de én azt ajánlom, hogy miután vízszintesbe helyezted magad, ne nyomkodd a telefont. A telefon fénye megakadályozza a melatonin hormon termelődését, ami a fáradtság érzés kiváltója, így nem a kívánt hatást fogjátok elérni, nem fog titeket lefárasztani.

8. tipp: Ne stresszeljetek rá erre az egészre!
Lélekben is fel kell készülni, hogy át szeretnél állni az új időre. Minél jobban mérgelődsz az ágyban forgolódva, amiért nem tudsz elaludni, annál kevésbé fog gyorsan menni.

9. tipp: Azon is sok múlik, hogy melyik irányba utazol
Kelet felé: feküdj le korán és kelj szintén korán, Nyugat felé: feküdj le későn és kelj is későn. Azt mondják, hogy keleti irányba nehezebb az átállás, mint nyugat felé, de ez egyénileg is változhat. Én voltam mindkét irányba már és nekem valóban a keleti irány megy nehezebben.

10. tipp: Sötét a szobában
Próbáljátok meg teljesen lesötétíteni a szobát, amiben alszotok. Én például mindig szem maszkkal alszom, olyat vegyetek, ami elég széles és valóban nem engedi be a fényt a szélénél sem. Egy teljesen sötét szobában jóval könnyebben megy az alvás.

Ez volt az én 10 tippem a gyorsabb átálláshoz, remélem ti is hasznosnak találjátok majd a következő utazásnál. Ha neked is van már bevált taktikád, akkor írd meg kommentben! :)

Itt is elértek:

Instagram: jangcsilla

Facebook: facebook.com/wanderingkorea

E-mail: jangcsilla@gmail.com

Az előző videóm:


2018. július 23., hétfő

Az utazásról | Emirates | A koreai srácok romantikusak?


Ma délután érkeztem meg Koreába. Emirates-el utaztam, ezért Dubai-ban volt az átszállás. Az első út (5 óra) viszonylag hamar eltelt, rengeteg érdekes tartalom elérhető a fedélzeti szórakoztató központban, így sokat elidőztem a filmek válogatásával és végül csak egyet sikerült megnéznem. :D


Az átszálló reptér hatalmas, de minden egyértelműen ki van táblázva, ezért könnyen megtaláltam a Szöul-ba tartó gépet. Ha ti is erre jártok jó szívvel tudom ajánlani a Duty Free Shop-ban kapható csokiba mártott datolyát, nagyon finom!



Először komolyan azt hittem, hogy egy gépfegyveres kisbaba van a csomagoláson... Mondjuk azon sem lepődtünk volna meg annyira! :D Amúgy Dubai egyik látnivalóját, a Burj Khalifa-t öleli a kis srác.

Az Emirates utasai a nyárra való tekintettel még egy adag fagylaltot is kaptak a reptéren, bár én nem vagyok nagy fagyis, ezért kihagytam, de kedves ötlet.


Az átszállásra 4 órám volt, ami jó, mert akár késhetett is volna az előző gép, vagy ha elkavarodik az ember, akkor is van idő keresgélni. Egyedül egy kicsit unalmas volt várakozni, de ez a reptér 0-24-ben nyitva tart, lehet vásárolni, nézelődni és rengeteg szék/pihenőágy volt kirakva, sokan ezeken aludtak. Ami rögtön feltűnt, hogy csend honol mindenhol, később láttam is kiírva, hogy ez egy úgynevezett "csendes reptér", tehát nem használják a hangosbemondó rendszert, így nincs az a folyamatos háttérzaj, amit más reptereken már megszokhattunk.

A Dubai-Szöul járatra is időben elkezdődött a beszállítás, de teltházas volt a gép, így egy kicsit elcsúsztunk az indulással. Először nem túlzottabban voltam megelégedve az ülésemmel, de ezen a járaton nem engedte a rendszer, hogy magamnak válasszak helyet. Egy olyan széket kaptam, ami mögött már a légiutas-kísérők ültek háttal, ráadásul az egyik konyha mellett volt. Végül nem bántam, ugyanis mivel nem ült mögöttünk senki, így kényelmesen hátra tudtuk dönteni az ülés háttámláját és mivel a galley (a konyha) mellett ültem, legalább a légiutas-kísérők pletykáit is végighallgattam (belső körökben ez az úgynevezett Galley FM :D) Hihetetlen, hogy szinte ugyanazok a témák, problémák jöttek fel, amit még légiutas-kísérőként tapasztaltam, pedig nem is egy légitársaságról van szó.

Mindenki kapott egy kis neszesszert, amiben az utazáshoz hasznos apróságok voltak.


Az incheon-i reptéren a férjem apukája várt integetve. Megvettük a buszjegyeket Tedzson-ba, de mivel egy órát kellett várakoznunk, visszamentünk a terminálba. Valóban elég meleg van és persze pára, de megállapítottam, hogy én valamiért ezt a fajta időjárást jobban bírom, mint az otthoni száraz meleget.


Biztosan furcsa azt olvasni, hogy a férjem apukája busszal jött értem, de nincs értelme kocsizni, ugyanis a buszozás sokkal kényelmesebb. Széles ülések vannak, amiket hátra lehet dönteni és a lábadat is meg tudod emelni, így szinte teljesen le tud feküdni az ember.

Ahogy még bent üldögéltünk volt alkalmam megfigyelni az embereket egy kicsit. 2-3 párocskát is láttam, ahol a koreai fiú várta a külföldi barátnőt a kijárat előtt. Olyan vicces, de persze kedvesen vicces volt látni, ahogy összetalálkoznak és hirtelen zavarukban azt sem tudják, hogy mit mondjanak egymásnak. Az egyik fiú megveregette a lány hátát és azt mondta heló! :D A férjem jutott rögtön eszembe, ő is ilyen egy kicsit. Most egy hónapig nem fogunk találkozni és előre tudom, hogy zavarban lesz, amikor majd újra látjuk egymást! :D

Még egy dolog volt, amin jót mosolyogtam. Sokszor lehet hallani, hogy néhányan oda vannak a koreai fiúkért, mondván, hogy milyen romantikusak és persze lehet bőven ennek az ellentétét is hallani, vagyis hogy nem is romantikusabbak, mint mások. Hát elárulom nektek, hogy jó pár srác virágcsokorral a kezében várta a barátnőjét a kijáratnál. Én elég sokszor megfordultam már a mi kis repterünkön otthon, de maximum néhány idősebb úriembert láttam csokorral várakozni, fiatalokat szerintem még egyáltalán nem... Szóval csak van ebben valami...?! :D


2018. július 9., hétfő

Milyen gyógyszereket érdemes bepakolni?


A koreai utazások során mindig egy egész patikát bepakolok a táskámba, hiszen soha nem lehet tudni, hogy mire lehet szükségem. Persze kint is tudnék gyógyszereket venni, de sok minden vényköteles, így el kellene látogatnom egy orvoshoz receptért. Ráadásul ezek olyan termékek, amelyeket már használtam, így biztosan tudom, hogy nem váltanak ki nálam allergiás reakciót.


Én ezeket szoktam vinni

Cataflam
Gyulladásgátló és fájdalomcsillapító.

Advil Ultra Forte
Láz és fájdalomcsillapító. Enyhébb, mint a Cataflam, ezért, ha csak egy kicsit fáj a fejem vagy a nyakam, inkább ezt veszem be. Mivel ez egy lágy kapszula, így gyors enyhülést hoz.

Daedalon
Hányinger ellen.

Rennie rágótabletta
Gyomorsavlekötő.

Széntabletta
Hasmenés ellen.

Rhinospray Plus
Jól jön a repülőn, ha fáj az ember füle a nyomásváltozás miatt.

Zovirax
A herpes simplex nevű vírus az emberek 90%-ának szervezetében jelen van, a kérdés csak az, hogy hajlamosak vagyunk-e rá, hogy előjöjjön vagy nem. A hosszú repülőút alatt immunrendszerünk egy kicsit kiszolgáltatottabb állapotba kerül, az időeltolódás miatt szervezetünk kimerül, így előfordulhat, hogy előjön.

Gingisol oldat
Ez egy fogíny és szájápoló oldat. Sajnos az én fogínyem nagyon érzékeny, ezért egy speciális fogkefét használok. A múltkori utazásnál elfelejtettem magammal vinni, így kénytelen voltam a repülőtéren venni egy egyszerűbb darabot. Persze az első fogmosásnál felsértette az ínyem, szinte végig szenvedtem a nyaralást, mivel nem volt nálam ez a csodafolyadék.

Visine szemcsepp
A repülőgép száraz levegője után igazi felüdülés a szemnek.

Ezek olyan készítmények, amelyek saját részre, nem kereskedelmi mennyiségben bevihetők az országba. Amennyiben hosszabb időre tervezed az utazást és van olyan gyógyszer, amit mindennap kell szedned (tehát nagyobb mennyiséggel lesz nálad), akkor kérj a háziorvosodtól egy rövid angol leírást, amiben tételesen felsorolja a felírt gyógyszereket és egy sorban leírja, hogy ezeket neked napi rendszerességgel szedned kell. A vámosok a repülőtéren kérhetik.


Védőoltások

Egy aranyos kis sematikus ábra, hogy miként is működnek a védőoltások!

Dél-Koreában nincs kötelezően előírt védőoltás, viszont a következőket ajánlják: Hastífusz, Hepatitis A és B elleni védőoltások. Én csak Hepatitis B ellen vagyok védett, hiszen a gimiben ezt mindannyian megkaptuk.

A hastífusz és hepatitis A elleni oltásokat nem tartottam olyan fontosnak, mert ezek szennyezett ételek és italok, vagy nyers tengeri állatok fogyasztásakor kaphatók el. Ezeket értelemszerűen kerülni kell, én például a tengeri herkentyűkért nem vagyok oda, így nem valószínű, hogy veszélyben lennék. Közvetlenül a csapból nem ajánlott inni, de minden háztartásban van egy víztisztító berendezés, ami átszűri a vizet és ezután szabadon fogyasztható.

Szerintem mindenkinek magának kell döntést hoznia arról, hogy beoltatja-e magát ezek ellen vagy sem. Ezt a hasznos oldalt tudom ajánlani nektek utazás előtt: Dél-Koreai utazás

Ne felejtsétek el like-olni a Facebook oldalam: Wandering Around In Korea

2018. május 3., csütörtök

Már csak 80-at kell aludni


Lassan úgy érzem, hogy megszállott visszaszámláló lettem. Ez valószínűleg a koreai hatásnak köszönhető, de egyébként tényleg nagyon izgalmas számon tartani, hogy mennyi idő van még hátra, vagy éppen mennyi idő telt el egy-egy esemény óta. Ráadásul mókás, amikor valaki rákérdez, hogy mióta vagyunk együtt a férjemmel és napokban adom meg a választ. Ma épp 2490 napja. A kapcsolatunk elején én nagyon lelkesen megünnepeltem minden eltelt 100 napot, de az ember lánya egy idő után kifut az ötletekből. Azóta ráadásul emelkedett a tét, hiszen már házasok vagyunk, így most a házassági évfordulók kerülnek porondra, amely a mi esetünkben nem túl egyértelmű, hiszen a hivatalos házasságkötésünk tavaly június 2-án volt (hoppá addig már csak 30 nap), a nagy esküvőnk pedig szeptember 2-án. Az idei évre is jut nekünk egy nagy nap, ami augusztus 25-én lesz, úgyhogy lehet válogatni.

Szerintetek melyik alapján kellene az évfordulókat tartanunk? :)


A hétvégén Skype-oltunk a férjem nővérével és már ő is nagyon várja, hogy kiérjek. A kisfia, Minjae puszikat dobált nekem a kamerába, majd amikor megköszöntem meghajolt. Hirtelen nem tudtam mire vélni a dolgot, de kiderült, hogy most tanítják neki a meghajlást és előszeretettel gyakorolja, hát nem édes? :D

A szülők már készítik nekem a listát, hogy mire van szükségük Magyarországról. Az új őrület az arónia por, amiről bevallom még nem nagyon hallottam, így rögtön rákerestem a neten. A fekete berkenye, más néven arónia egy bogyós gyümölcs, amely antioxidánsban és flavonoidokban gazdag, ráadásul természetes C-vitamin forrás. Megvásárolható gyümölcslé, tea, por vagy akár lekvár formájában is. Gyanítom, hogy a szállítás miatt választották a por alakban értékesített terméket, ezt gyümölcs- és zöldséglevekbe, vagy turmixokba fogják tudni felhasználni.


Szeretem, hogy ilyen tudatosan próbálnak egészségesen élni. Egy jó ajándék ötletet olvastam egy barátnőm, Orsi blogján, akinek szintén koreai a férje, ez pedig nem más, mint a pezsgőtabletták! Azt hiszem, hogy ezekből is kinézek nekik egy pár fajtát.

Eljött az ideje, hogy kiválasszuk a koreai esküvői meghívót. Az esküvőszervezőtől kaptam egy linket és bevallom, hogy csak kapkodom a fejem a gyönyörűbbnél gyönyörűbb lapok között.

Íme a kedvenceim:


Egy jó ideig egyedül leszek kint a férjem családjával, viszont az esküvő előtt az én vendégeim is megérkeznek. Akik már biztosan jönnek az Anyukám, a legjobb barátnőm és a kereszt szüleim. A nagy nap után Szöulba utazunk és kezdődhet a városnézés. A barátnőmmel közös álmunk is teljesülhet végre, miszerint Myeongdong-ban végigjárjuk a kozmetikai boltokat, az egyik palotában pedig még Hanbok-ba is beöltözünk majd. A szöuli kiruccanásra már egy térképet is készítettem, amin bejelöltem a tervezett úti célokat. Ha érdekel benneteket, hogy miként készíthettek ti is ilyen térképet jelezzétek és szívesen bemutatom pár lépésben! :)


Még több képért kövessetek Instagram-on! @jangcsilla

Kérdéseiteket a jangcsilla@gmail.com email címre várom!

2012. augusztus 2., csütörtök

Daiso

Ma is mentem nyelvtanfolyamra és azt terveztem, hogy utána mászkálok kicsit a környékén, mert az a rész a központ, tehát a legjobb boltokat arrafelé lehet megtalálni. Célzottan szerettem volna visszamenni abba a papír-írószer boltba, ahol már bevásároltam egyszer, mert nagyon nagy volt a választék és úgy éreztem kellene még pár dolgot vennem ott :) Sajnos nem találtam meg, pedig már annyi kört mentem és jó a memóriám is, de minden bolt egyformának tűnt, nem tudtam semmihez viszonyítani.

Végül egy Daiso nevű boltban kötöttem ki.


Ez egy tipikusan állandóan kiárusítást tartó bolt, tele használhatatlan csecsebecsékkel, olyan, mint nálunk a 100Ft-os bolt, vagy az új Euro-s boltok. Nem is találtam semmi olyat, amit megvennék, de mégsem akartam üres kézzel kimenni, ezért végül vettem egy plüss szamarat xD Ne kérdezzétek miért... Pár lány, a plüssöket nézegette, válogattak a különböző mackók között, a szamár meg láttam, hogy senkinek nem kellett. Megsajnáltam.


Ugye milyen édi? ^^

Ezenkívül voltam egy Zara-ban is. Nagy csalódás volt, tele műszálas rongyokkal, annyiért, amennyit ilyen ruhákért nem adnék.

Este megint étteremben vacsoráztunk. Történt egy vicces dolog, ugyanis el szerettem volna menni mosdóba. Amikor megkérdeztem, hogy merre van, elirányítottak ehhez az ajtóhoz:


Nem tudom, hogy mennyire látszik a képen, de az ajtó az utcára vezetett. Megdöbbenve fordultam vissza, hogy itt valami nem jó, eltűnt a mosdó, úgyhogy inkább visszaültem a helyemre és gondoltam magamban, kibírom hazáig. Aztán a barátom mondta, hogy mivel az étteremben valószínűleg nem volt hely a mosdó kialakítására, ezért egy közös hely van kint, valahol... Jobb is, hogy nem mentem, ezek elég piszkosak szoktak lenni.

Egy másik szerzemény, aminek örülök, az egy BB krém az Etude House-tól, kifejezetten nyárra. Magas faktorú, ezért védi az arcot, és nem olyan kényelmetlen viselet, így nyáron sem, mint a normál BB krém, ugyanis nem folyik le az arcról.

2012. július 30., hétfő

Home Plus

A Home Plus, az a Tesco koreai megfelelője, csak sokkal nagyobb és jobb minőségű. A házunkhoz közel lévőbe látogattunk ma el. Már sokszor jártunk itt, de most több időnk volt, végre nem kellett rohanni. Akár órákat is eltudtam volna tölteni itt, 4 emelet, telis tele kincsekkel. A legalsó szinten vannak az élelmiszerek, aztán külön emelet van a ruháknak, az elektronikai termékeknek, sőt még egy éttermi rész is van. Végül is 3 órán keresztül vásároltunk, ebből igaz, hogy 30 perc elment étkezéssel.

Az erre elkülönített részt Food Court-nak nevezték el, több étkezde ajánlata közül lehetett választani. Műanyagból ki volt öntve az összes étel, így láthattad is, hogyan fog kinézni. Ez nekem nagy segítség, mivel nem  értem  a koreai nyelvet még és így legalább volt elképzelésem a dolgokról.


Aztán neki indultunk az emeleteknek. Voltak standok kialakítva különböző márkáknak is, például kozmetikai termékeket árusító helyeknek, ilyenek a Missha, vagy az Etude House, amit már egy előző bejegyzésben említettem.

Az áruház bejáratánál viszont olyan dolgot láttam, ami nem tetszett. :( Kutyatároló szekrények...


Eddig azt hittem, hogy a csomagjaidat lehet ide lerakni, de most volt bent egy szegény kis eb. Nem is értem, ki rakja be ide a kutyáját, amíg vásárol? Miért nem lehet otthon hagyni? Inkább otthon, magányosan, mint egy dobozba zárva, ugyanúgy magányosan és pluszban ijedten is.

Vettünk nekem egy koreai mesekönyvet . Ebből próbálok majd olvasgatni, és fordítani.


Találtam egy olyan könyvet, amiben mi is benne vagyunk :)


Vacsorára vettünk egy doboz szusit


Ami nagyon tetszett, hogy a vásárlás végén be tudod magadnak csomagolni a termékeket dobozokba. Ki vannak rakva különböző méretű kartondobozok, csak össze kell ragasztanod, és viheted is, így sok pénzt és nejlonzacskót megspórolnak.

2012. július 28., szombat

Medencés buli az erdőben

A reggelem elég rosszul kezdődött, ugyanis arra ébredtem, hogy olyan érzésem van, mintha forogna körülöttem a szoba. Azt gondoltam eszem egy pár falatot és jobban leszek. Sajnos nem lettem jobban. Aztán lezuhanyoztam, de még ez sem segített. A barátom nővérével és anyukájával reggel 9-kor indultunk volna egy templom által szervezett programra, de sajnos nem tudtam menni, annyira rosszul éreztem magam. Mondta a családom, hogy maradjak itthon, egy picit pihenjek és később majd utánuk megyek az Apukával. Ez így is történt, mikor felébredtem egy picit jobban voltam, de még mindig nem volt az igazi sajnos.

Egész pontosan nem tudtam, hogy hova megyünk, azt is csak tegnap este sikerült kiderítenem, hogy a hegyekbe készülünk, úgyhogy vittem magammal naptejet, kalapot, kendőt, nehogy esetleg leégjek, vagy napszúrást kapjak.

Érkezéskor láttam, hogy egészen pontosan a hegy lábánál leszünk, örültem, hogy ilyen rossz állapotomban most nem kell hegyet mászni. Nagyon nehéz volt letenni az autót, mert annyian voltak, így is végül egy másik kocsi elé álltunk be, de ahogy már egy előző bejegyzésben említettem, itt ezt is lehet, mivel kint van mindenki telefonszáma a szélvédőjén. Egyébként már itt történt egy vicces és egyben szomorú esemény. Egy nagy BMW nem tudott már hova parkolni, ezért leállt az út közepén és elkezdtek kiszállni a gyerekek. Amikor kb. a harmadik szállt ki, a mögöttük lévő autó elkezdett eszeveszetten dudálni, a sofőr pedig káromkodott. Hátranéztem és láttam, hogy ott lóg egy nagy kereszt a visszapillantó tükrén. Na hát szóval ennyit erről... Egyébként kiderült, hogy ez nem csak a mi templomunk rendezvénye, hanem több közösségből jöttek össze az emberek. Kicsit furcsa volt, hogy a nép nagy része "I love Jesus"-os pólóban flangált. Persze nincs ezzel baj, de inkább hasonlított egy I love London, vagy I love Magyarország pólóhoz, mint valami vallásos dologhoz.

Elkezdtünk sétálni a bázisunk felé. Ilyen táj fogadott.



A fák alatt kis emelvények voltak kialakítva, és a családok ezekre telepedtek rá. Nagyon sokan aludtak, nem is értettem, hogy a kabócák zajában, hogy képesek elszenderedni.

Ahogy közeledtünk a találkozóponthoz, egyre erősödött a gyerekek hangja, aztán megláttam miről is van szó. Az erdőben volt kialakítva 3 medence. Meglepő, de jópofa ötlet :)



Kicsik és nagyok egyaránt voltak a vízben, de én el nem tudtam képzelni, hogy belemenjek, miután rosszul éreztem magam. Azért lőttem egy két fotót emlékül.

Leleményes cipőtárolás a medence mellett


Ilyen emelvényeken pihentek az emberek


Végül a barátom nővérének sátrában kötöttem ki, és a kabócák énekére aludtam el én is. Arra keltem, hogy egy kislány alszik mellettem, aki egyébként, amikor először meglátott, elpityeregte magát. Nagyon pici még és eddig nem találkozott más ország emberével. Egy ideje már éreztem, hogy enyhül a dolog és próbált barátkozni.  Mesélte az anyukája, hogy kérte, had feküdjön be mellém aludni. Hova jutunk, nem? :)

A barátom nővére és én


Aztán este elmentünk a szülőkkel mozizni, a Jégkorszak 4-et néztük meg 4D-ben. Egész pontosan ez annyit takart, hogy a kép 3D-s volt, pluszban pedig mozogtak a székek, fújt rád a szél, vizet spricceltek rád, stb. Nagyon élveztem, az egyetlen kellemetlen az volt, hogy néha a nyakamhoz is oda fújtak levegőt, ettől mindig megijedtem, plusz a fenekemet, és a hátamat is bökdöste néha a szék :D

Szóval ez történt ma. ^^