Sziasztok!
Szerencsésen megérkeztünk Koreába! Azzal kezdeném, hogy a gyerekek előtt le a kalappal, mert egy hangjuk nem volt szinte az egész utazás alatt. A férjemnek elég kötött volt, hogy mikor mehet szabadságra, ezért nem tudtuk úgy variálni a dátumot, hogy közvetlenül utazzunk Budapestről Szöulba, Varsón keresztül jöttünk.
Csipet-csapatunk épp átért a budapesti biztonsági ellenőrzésen
A mai napnak 2 nagy tanulsága volt számomra: kétszer át kell gondolni, hogy gyerekekkel bevállalja-e az ember az átszállást, illetve, hogy tényleg csak annyi kézipoggyász legyen nálunk, amennyi muszáj! A varsói gép egy kis propelleres Bombardier volt.
Ehhez busszal vittek ki minket, a buszhoz lépcsőn kellett lemenni. Élmény volt vinni Ádit a kezemben, Danit nagyon figyelni, mert ugye a repülők mellett sétálni nem egy veszélytelen dolog, közben pedig húztuk-vontuk a babakocsit, a pelenkázó táskát, Dani kis bőröndjét, a férjem és az én hátizsákom és két kabinbőröndöt… nem is tudom mit gondoltunk 😄 50 percünk volt átszállni Varsóban, hát ez nagyon szűkös amúgy is, nemhogy két kicsivel, a végső hívásra értünk a géphez, jó volt végre elfoglalni a helyünket, gyümölcslével és vízzel fogadtak bennünket.
Az én feladatom volt, hogy a tabletre offline is nézhető filmeket, meséket töltsek le Daninak, amit a hosszú út alatt nézhet. Ezt meg is tettem, de a levegőben szembesültünk vele, hogy semmi nem akar elindulni… Nem baj, van ugye műsor a repülőgépen. A fülhallgató, amit adtak túl nagy volt neki, a miénk pedig vezeték nélküli, azt nem lehetett összeszinkronizálni a repülő szórakoztató rendszerével 🤦🏼♀️ Úgyhogy tiszta Montessori neveléssel telt az út, mondókáztunk, rajzoltunk, báboztunk és annyit tudtam még tenni érte, hogy a laptopomra volt letöltve néhány vlog videóhoz szánt háttérzene, ezeket hallgatta meg többször. Ádi 2 részletben aludt 4,5 órát (🙏🏻) és Dani is elszenderedett egy órácskára, az út majdnem 11 órás volt Varsó és Szöul között.
A gyerekmenüről töltök fel nektek képet, nagyon kis cuki volt és kiadós, még mi is tudtunk kóstolni belőle. Porcelán tányérokon és üveg pohárban szolgálták fel az ételeket és italokat, ezen kicsit izgultam, hogy Dani tud-e majd bánni vele, de nagyon ügyes volt, tisztában van már ezen dolgok törékenységével egy két otthoni balesetnek köszönhetően…😄
Ez volt az első fogás ebédre
Ezt pedig második étkezésre kapta Dani, reggelire
Talán az utolsó órát mondanám a legnehezebbnek, Ádi hiába aludt elég sokat, kezdett nyűgös lenni, Dani pedig már nagyon izgatott volt a koreai nagyszülőkkel való találkozás miatt.
Azért cuki volt, ahogy elüldögélt és eszegetett
a mózeskosárban, amit felszereltek neki
Érkezés után hatalmas tömeg várakozott az útlevél ellenőrzésnél, egy reptéri dolgozó kiszedett minket a sorból és azonnal átmehettünk a személyzetnek szánt ellenőrző ponton, ezért nagyon hálásak voltunk! Ezután összeszedtük a csomagokat a szalagról és meg volt a boldog találkozás a nagyszülőkkel ❤️ Dani legalábbis be volt sózva és nagyon vidáman rohant oda hozzájuk, Ádika viszont elsírta magát a férjem szülei láttán, de jelentem egy kiadós ebéd és némi alvás után, már ő is mosolyogva fogadta őket 😍
Ez a fotó még a csomagoknál készült, olyan aranyosak! 😁
A gépen rengeteg mindent ettünk, így éhesek nem voltunk, de valami innivalót szerettünk volna venni, miután kiértünk a csomagokkal. Mindig egy CU nevű kisboltban vásárolok ilyenkor, ami az érkezési szint egyik kijáratánál van. Közelebb sétáltunk és láttam, hogy senki nincs a boltban, gondoltam a fenébe, biztosan zárva van. Erre kiderült, hogy személyzet nélkül működik, csak bemész, összeszeded, amit szeretnél, magadnak lecsippantod, kártyával fizetsz és mehetsz is kifelé. Férjem azt mondta, hogy ez egyre elterjedtebb itt, három éve, amikor utoljára kint voltunk még nem láttam ilyet. Nagyon menő, de egyben ijesztő is, hogy mennyire nincs szükség élő emberre egy bolt üzemeltetéséhez.
Ebédre és vacsorára is rendeltünk magunknak ételt, viszont ekkorra már hatalmas káosz volt körülöttünk, mert átmentünk sógornőmékhez, ahol 3 gyerkőc van. Mit ne mondjak, igen intenzív játékba kezdtek és nem tudtunk leülni együtt enni, valaki mindig a gyerekekkel maradt, amíg a csapat másik fele evett. Ennek köszönhetően ezekről az isteni fogásokról nem készült fotó, de majd fotózok még eleget 😉 Megpróbálok több mindent feltölteni Instagram-ra, ahol @jangcsilla néven találtok meg!
Még találkozunk~~~
