Koreában is a gólya hozza? | Júliusban szülők leszünk | Magzati név

Talán a ti családotokban is mindenkinek megvan a saját története. Én két fiú testvér mellett nőttem fel és nekem jutott a "gólya hozott" mese. Kicsiként sokszor kértem a szüleimet, hogy meséljék el újra és újra részletekbe menően érkezésem csodás pillanatát. Mindig elképzeltem, ahogy a hatalmas fehér madár berepül a lakásunkba, a csillár körül kering körbe körbe és a szüleim felkiabálnak neki, hogy "gólya néni, azt a szöszke kék szeműt kérjük szépen!!" És így lettem én :)

Igencsak meglepődtem, amikor a világ másik feléről jövő férjemnek felelevenítve a történetet, tudta, hogy miről van szó. Ugye milyen érdekes, hogy egy 8000km távol lévő országban is fut ugyanaz a gyerekeknek szánt elbeszélés, ami nálunk is? Európában ez persze nem meglepő, viszont egy ázsiai országban szerintem annál inkább. Lehet, hogy a két nép tényleg közelebb áll egymáshoz, mint gondoltuk? :)

Hozzánk is jön a gólya

Az előző bejegyzésem végén már olvashattátok, hogy egy ideig nem fogok Koreába utazni, ennek pedig nincs más oka, minthogy júliusban szülők leszünk! :) Mindketten nagyon boldogok vagyunk, hogy bővül a család. A férjem februárban hazautazik a szokásos téli szünetére 10 napra. A szülei nagyon szeretnék, ha én is mennék, de szerintem egy ilyen hosszú repülőút nem kényelmes ilyen állapotban, ráadásul a turbulenciától való félelmem is előjöhet, ha ráz a gép, ami nem gondolom, hogy jót tesz a babának. Én most úgy döntöttem nem utazom a férjemmel. Nem nagyon akart engem itt hagyni, de rábeszéltem, hogy menjen, hiszen ki tudja ezután mikor lesz lehetősége ismét kimenni.

A férjemnek így meséltem el

Pontosan emlékszem arra a szombat reggelre, amikor megtudtam, hogy kisbabát várok. Munkanap volt, ezért a férjem már rég beért a munkahelyére. Ilyen boldogságot én még soha nem éreztem, persze ahogy egy kicsit szétoszlott a rózsaszín köd, az aggodalom is elkezdett bennem motoszkálni. Tudtam, hogy nagyon korai még, bármi történhet, ezért úgy döntöttem, hogy amíg nem lát orvos, addig nem mesélem el neki. De aztán... szinte levegőt is alig tudtam venni az izgatottságtól és két dolog jutott eszembe. 1. Valószínűleg úgyis kiszúrja majd, hogy valami történt. 2. Én belehalok, ha nem oszthatom meg vele ezt a csodálatos érzést!!! Na de hogy csináljam?

Telefonon mégiscsak elég snassz lett volna, ráadásul olyan munkája van, ahol tényleg figyelnie, összpontosítania kell minden pillanatban, így tudtam, hogy várnom kell, amíg haza nem jön. Elkezdtem fel-alá szaladgálni a városban, hogy valami cuki babás ajándékot vegyek neki, de nem nagyon találtam az elképzelésnek megfelelőt. Végül a Müllerben kötöttem ki, ahol vettem egy kis csörgőt és egy cumit. Beletettem egy dobozba és miután hazaérkezett a munkából átadtam neki. 

Elég értetlenül nézett, hogy miért kap így random bármit is, de kinyitva a dobozkát sem értette rögtön, hogy mit jelent ez? A következő párbeszéd zajlott le köztünk:

"Ezzel meg mit csináljak?" 

"Nekem mindegy, de 9 hónap múlva kellene vissza"

"Miért pont 9 hónap múlva...? 9 hónap....... 9 hónap????????????? EZ MOST KOMOLY???"

Csak nevettünk és nevettünk és mindketten nagyon boldogok voltunk! Azonnal emelte a telefonját, hogy ő is elmesélje a szüleinek, de én próbáltam lebeszélni róla, hiszen ahogy már korábban írtam, nagyon korai terhességről volt még szó és nem akartam, hogy esetleg rossz vége legyen. De erre azt mondta, "belehalok, ha nem oszthatom meg az örömünket velük" és pontosan tudtam, hogy mit érez, úgyhogy végül KakaoTalk-on kamerával hívtuk fel a szüleit és mutattuk meg nekik a dobozkát. Először csak hunyorgott az anyukája, mert nem látta rendesen mi az, majd elkezdte bökdösni az apósom vállát, hogy nézzen ő is a képernyőre. Hát had ne mondjam, hogy ott is nagy volt az öröm, a sógornőm pont náluk volt és a gyerekek miatt felállított biztonsági kerítést gátugrókat megszégyenítő lendülettel ugrotta át örömében, hogy ő is a telefonhoz jöhessen! :D

Várandósság koreai módra

Mindig is megvolt az elképzelésem arról, hogy mit hogyan fogok csinálni a várandósságom alatt. Azt terveztem például, hogy sokszor fogok mesét olvasni a még meg sem született gyermekünknek, zenét hallgatok majd és mindenféle ízt kipróbálok, hogy később ő is nyitott legyen a különböző ételekre.

Nem rég olvastam egy cikket, amiben arról volt szó, hogy Koreában is van hasonló gyakorlat, az úgynevezett taegyo (te-gjó). A kismamák a következőket teszik meg azért, hogy jó hatással legyenek a magzatra: olvasnak, zenét hallgatnak, pozitív dolgokra gondolnak, a negatív dolgokat kerülik, természetes gyógyszereket/gyógyteákat és egészséges ételeket fogyasztanak. A taegyo ismét virágkorát éli kint, különböző cégeknél be lehet fizetni magunkat a programokra és az anyukák így próbálják elérni, hogy egészséges, kiegyensúlyozott, okos gyermekük szülessen.

Az ismerősöknek később így jelentettük be a nagy hírt:

Magzati névadás

Kint szokás a magzatokat elnevezni, hogy megtudják őket szólítani, miközben hozzájuk beszélnek már anya pocakjában. A legkülönbözőbb neveket hallottam eddig, a sógornőmék első babája például "uri", a miénk nevet viselte, a második pedig "turi", úgymint a másodikunk. De volt az ismeretségi körben mandu (igen... mint a töltött batyu), rizsszem és babszem is. Az első ultrahang után letöltöttem egy applikációt, ami hétről hétre követi a terhesség mindennapjait. A méretét is lehet látni, amit a jobb szemléltetés végett ételekhez hasonlítanak. Nos először a mi kis pici babánk épp akkora volt, mint egy mákszem, ezért elég hosszú ideig mákszemecskének hívtam. De aztán a férjem szülei is kérdezték, hogy mi lesz a magzati név és tudjátok, hogy állnak a külföldiek a mákhoz. Úgy döntöttem, hogy ennél valami jobbat kell választanunk. Törtük a fejünket a férjemmel, amíg nem eszünkbe jutott, hogy a szülei mit kérdezgettek tőlünk sokszor az utóbbi időben. Tudták, hogy lassan szeretnénk kisbabát, de tapintatosak voltak és nem kérdeztek rá konkrétan, hogy mi van a projekttel, mindig azt kérdezték, hogy van-e valami jó hírünk? Hát végre volt! Úgyhogy adta magát a helyzet és a babánk magzati neve jó hír, vagyis Good News lett.

Úgy tűnik, hogy még mindig rengeteg időnk van az apróság érkezéséig, de valószínűleg gyorsabban el fog szaladni ez az időszak, mint gondolnánk. Sok dolgot át kell beszélnünk a férjemmel, el kell döntenünk, hogy milyen nyelven fogunk hozzá beszélni és, hogy ki milyen irányelvek alapján szeretné nevelni. Én úgy tervezem, hogy a következő szemesztert is befejezem az egyetemen, hogy végül csak egy évem maradjon hátra. A baba érkezése után nyilván halasztani fogok egy évet és a végét nem szeretném nagyon elhúzni, hiszen a tervek szerint a diploma után költözünk Koreába.

Köszönöm, hogy ismét velem tartottatok és megoszthattam veletek a jó hírt! A júliusig vezető úton is fogok nektek mindig bejegyzéseket írni, hiszen nagyon izgalmas feladat lesz felkészülni egy magyar-koreai baba érkezésére! ❤️

Kövessétek a blog Facebook oldalát!

Instagrammon is megtaláltok!

És emailt is írhattok, ha van kérdésetek! ^^

Szöul #2

A második nap nagyon mozgalmasra sikerült, ugyanis az időjárás előrejelzés szerint később heves esőzés volt várható, így próbáltuk a napunkból a legtöbbet kihozni. Reggel is szemerkélt az eső, de láttuk, hogy később enyhülni fog, ezért jókedvűen vonultunk, hogy a napi etapot teljesítsük.

Először a Cheonggyecheon mesterséges folyóhoz szerettünk volna lemenni, de az időjárásra való tekintettel lezárták a lejáratokat, így csak fentről tudtuk megszemlélni. A folyó majdnem 11km hosszú és végigszeli Szöul belvárosát, így csempészve egy kis zöldet a betonrengetegbe. Évekkel ezelőtt egyébként befedték, mert úgy gondolták, hogy az útra az autóknak nagyobb szüksége van, de 2005-ben mégis újranyitották a helyiek és a turisták legnagyobb örömére. Kellemes a nyári melegben lejönni egy kicsit a vízpartra, sőt különböző fesztiválokat is szoktak itt rendezni.

A folyó mellett sétáltunk végig a Gwanghwamun térig, ahol a Csoszon dinasztia 4. királyának, Sejong-nak a szobra található. Az egyik legnagyobb általa elért teljesítmény a hangul írás létrehozása, aminek köszönhetően jelentősen csökkent az írástudatlanok száma Koreában, hiszen egy jóval egyszerűbb írásjel rendszer váltotta fel a kínai hanjá-kat.

A térre érve egyre erősödött az eső és a szél, hiába volt esernyőnk, minden irányból csapkodott minket a víz, olyan volt végigmenni ott, mintha egy tengeren hánykolódó hajón lennénk a viharban! :D Rajtunk kívül nem is igazán voltak turisták, azt hiszem mi voltunk az egyik leglelkesebb Szöulozók aznap, mert a zord tényezők ellenére nem adtuk fel.

A Gyeongbok Palotába igyekeztünk ugyanis, hogy elérjük az őrségváltást. A barátnőm szeretett volna hanbok-ba öltözni, hiszen ő még soha nem próbálta a tradicionális koreai ruha viselését és ez egyébként is egy nagyon népszerű dolog a turisták körében, a palota körül láttunk már lányokat beöltözve. Ha a főbejárattal szemben álltok, akkor tőle jobbra kell elsétálni, hogy a különböző hanbok bérlő szalonokat megtaláljátok. Turista csalogatóan nagy betűkkel (számokkal..) ki volt írva, hogy a bérlés csupán 5.000₩, ami jelenleg körülbelül 1250Ft-nak felel meg. Nem is nagyon gondolkodtunk, hiszen időre kellett visszamennünk, ha el akartuk érni a váltást, ezért az első boltba berohantunk. Persze kiderült, hogy a kiírt ár csak a gyermek hanbok-ra érvényes (nem tudom mit szólt volna ehhez a fogyasztóvédelem...:D), a felnőtteknek viszont 14.000₩-t, azaz kb. 3500Ft-ot kell fizetniük 2 órára. Nyilván, amikor az ember már bent van egy helyen és egyébként is siet, simán belemegy, de számomra nem volt szimpatikus ez a kis trükk. Ennek ellenére végül az én kedvem is megjött, hogy beöltözzek, ezért én is választottam magamnak egy rózsaszín ruhát. Ilyen még úgysem volt rajtam és jópofa volt a barátnőmmel együtt hercegnőset játszani a palotában! :D

A történet csattanója, hogy az őrségváltás végül elmaradt, pedig ekkorra teljesen elállt az eső, úgyhogy elég csalódottak voltunk. Viszont csudi jó képeket lőttünk magunkról Eszterrel :D

Ezt még gyakorolni kell!

Várjuk a hercegeket.

Ezeknek az ugrálós képeknek egyszerűen nem tudok ellenállni! :D

Miután végeztünk a palotában visszavittük a ruhákat. A mesterséges folyó mellett láttunk egy olasz éttermet, úgyhogy oda tértünk be ebédelni. A folyóra nézett az asztalunk, mindenkinek jól esett egy kicsit leülni végre és nézelődni, sőt közben észrevettük, hogy a lejáratok ismét nyitva vannak, ezért ebéd után mi is lementünk és nagy szerencsénkre csupán egy két ember lézengett odalent.

A bácsi a háttérben tuti azt hiszi, hogy bele fogok esni! :D

Mivel továbbra sem esett, úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk felmenni a Namsan toronyba. Taxival érkeztünk a felvonólifthez és mi voltunk az elsők, akik beszállhattak az üvegkalitkába. Végre igazán jó kilátásunk volt a városra, habár az üveg elég koszos volt, leguggolva jó képeket tudtam végül készíteni.

Szerencsénk volt, ugyanis jól körbe lehetett látni, ami sajnos igen ritka a légszennyezés miatt. Felmentünk hát a kilátótoronyba is.

Hihetetlen látvány ez a rengeteg házikó.

Érdemes a kilátó szintről egy emelettel lesétálva elmenni mosdóba, ugyanis üveg fal van a wc-k mellett. Kicsit zavarba ejtő ugyan, de gondolom kívülről egyébként nem lehet belátni... :D

Ez a kép például a mosdóból készült, ugye milyen pazar a kilátás?

Leírva nem is tűnik annyira soknak, de valóban rengeteget sétáltunk és ekkorra már igencsak fájt a lábunk. Visszatértünk hát a város központjába és tettünk még egy kis kört Myeongdong-ban, majd visszavonultunk a szállásra. Később azért még sétáltunk a környékünkön, így láttuk esti pompájában a Dongdaemun Design Plázát. Ezt egy már elhunyt iraki építész Zaha Hadid tervezte, a legjobb barátnőm minden utazása alkalmával felkeresi az általa tervezett épületeket a nagyvilágban.

Ezen a fotón valószínűleg egy fáradt/ittas lány és a barátja látható, de annyira filmbéli volt a jelenet, hogy muszáj volt lefotóznom! Micsoda lovag...! :D

Világító rózsák, ameddig a szem ellát.

Ezután az időjárás valóban nagyon elromlott, úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna, pedig ez erre az időszakra már nem jellemző. Ez egy kicsit beárnyékolta az út végét, a koreai telefonomra folyamatosan jöttek a veszélyre figyelmeztető sms-ek, amelyek ilyenkor minden koreai telefonszámra megérkeznek. Másfél nap múlva a reptérre vezető utunk is kalandos volt, a buszból láttuk, hogy alattunk futó utakat elöntött a víz és teljesen megbénult a forgalom. Szerencsére Szöulból kifelé a busz egy magasabb úton halad, így mi nem voltunk veszélyben. Azért ebben az időben kifejezetten kellemetlen volt felszállni a repülővel, kapaszkodtam az ülés karfájába rendesen, a szívem pedig majd kiesett a helyéről, de végül rendben megérkeztünk Dubai-ba.

Ezzel a poszttal tehát zárom az utolsó utazásom történéseinek leírását. Én most egy ideig nem fogok Koreába utazni, a következő bejegyzésben meg is osztom veletek, hogy ennek mi az oka!

Köszönöm, hogy velem tartottatok, várlak titeket vissza máskor is!

Kövessétek a blog Facebook oldalát!

Instagrammon is megtaláltok!

És emailt is írhattok, ha van kérdésetek!

Szöul #1

Az esküvő utáni nap délután indultunk el Szöulba anyukámmal és a legjobb barátnőmmel KTX gyorsvonattal. A jegyeket a férjem anyukája előre megvette nekünk, hogy biztos legyen ülőhelyünk, ezt nektek is ajánlom, ugyanis nem kényelmes álldogálni, főként csomagokkal. Nálunk is ott volt minden, hiszen Daejeon-ba már nem utaztunk vissza, a 3 napos kirándulás után a reptérre Szöulból mentünk.

Miközben a vonatot vártuk a peronon rosszul írták ki, hogy melyik szerelvény érkezik az állomásra, figyeljetek arra, hogy a jegyeteken feltüntetett vonat száma egyezik-e a vonat ajtaja mellett kiírt számmal. Az utolsó pillanatban pakoltuk fel a bőröndöket (mind az ötöt...) és mi is felugrottunk a szerelvényre. Vannak a csomagoknak kijelölt helyek a kocsik elején, de az álló utasok ezeket már telepakolták, így nem volt más választásunk, bevittük magunkkal a kabinba. Az üléseinken két srác ült, de ahogy észre vették, hogy mi ülnénk ott, azonnal felpattantak és "kárpótlásul" feldobták a bőröndömet a csomagtartóra. Bár ne tették volna! Miután 50 percnyi vonatozás után megérkeztünk Szöulba, mindenki egy pillanat alatt elillant, mi maradtunk csupán szerencsétlenkedni, hogy a hatalmas bőröndömet valahogy hárman levarázsoljuk fentről. Másfél hónap DAISO-zás és Artbox-olás után igencsak sokat nyomott, pedig egy csomó cuccomat kint hagytam a szülőknél mondván, hogy máskor majd nem kell annyi mindent bepakolnom magamnak.

Beérkezve a központi pályaudvarra (Seoul Station), taxit szerettünk volna fogni, hiszen ennyi csomaggal nem tudtunk volna metrózni. Két fajta opció van. A Deluxe taxik fekete színűek és a drágább árkategóriába esnek. A sima mezei taxik általában narancssárga vagy szürke színűek és elég megfizethetőek.

Beálltunk hát a taxit várók sorába és jöttek egymás után az autók, körülbelül 5 perc után jutott nekünk is egy. Na igen ám, de hogy pakoljunk be ennyi bőröndöt egy sima személyautóba? A legtöbb kocsi LPG-vel megy kint, ami azt jelenti, hogy egy hatalmas tartály van a csomagtartóban, ami elveszi a hely nagy részét. Így első körben az 5 bőröndből csupán kettőt tudtunk hátra begyömöszölni és tanácstalanul álltunk hogyan tovább. A taxisok nem szoktak kiszállni segíteni, de emberünk ezt már nem bírta tétlenül nézni és jött hátra. Az ő segítségével végül három csomag befért a csomagtartóba, kettőt pedig az utastérben helyeztünk el. A hotel címét direkt koreaiul is leírtam, de így sem volt biztos a sofőr, hogy merre van. Nagy segítség volt, hogy a telefonomon tudtam internetet használni, mert így sikerült eltalálnunk a szállásunkig. A segítőkészségéért szerettem volna egy kis borravalót adni fizetéskor, de nem fogadta el, nem hiszem el, hogy ez itt ennyire nem szokás, sőt mintha törvény lenne rá, hogy az utolsó krajcárig minden visszajárót muszáj visszaadniuk!

A hotelben egy aranyos recepciós lány várt minket, nem koreai, sőt koreait egyáltalán még a hely közelében sem láttunk. Azt olvastam, hogy általában vendégmunkások töltik be ezeket az állásokat. Felvette az adatainkat és megkaptuk a szobákhoz tartozó kártyakulcsokat. Anyukámnak egyszemélyes szobát foglaltunk, magunknak pedig két ágyasat. Nekem alapból nem voltak illúzióim az ilyesfajta szállásokról (ezt úgy értsd, hogy ha nem egy 5 csillagos hotelt foglalsz, akkor a szobák valószínűleg kicsik lesznek, hiszen az ingatlan árak nagyon magasak, a tisztasággal nem volt gond szerencsére), de anyukámat egy kissé sokkolta a látvány a szobába lépve. Az ablak egy ház falára nyílt, ami olyan közel volt, hogy ha kinyúltál megtudtad érinteni. A barátnőmmel mi nem bántuk, hiszen nem terveztünk sokat a szálláson időzni, ez egy hely volt, ahová aludni jártunk vissza. Anyukám viszont nem akart mindig velünk jönni és gondolta, hogy legalább nézelődne egy kicsit, amíg egyedül van. Visszamentem hát a recepciós lányhoz és felvázoltam neki a problémát. Ismét nagyon kedves volt és talált egy szobát egy másik emeleten, aminek jobb helyre néz az ablaka. Visszamentem anyukám szobájába a jó hírrel, így fogtuk a cuccait és felmentünk a másik emeletre. Kitártuk az ajtót és riadtan egymásra néztünk a barátnőmmel. Volt ugyan kilátás, de kicsi az ablak! Aztán, amikor kinyitottam az ablakot, hogy kikukkantsak vettem észre, hogy közvetlen mögöttünk egy leszakadt "társasház" szerű építmény omladozik, ahol bácsik és nénik szárítottak különböző tengeri herkentyűket fellógatva egy kötélre. Mondtam anyának, hogy inkább a távolba nézelődjön a hegyek felé, ekkor már mindannyian nevettünk a helyzeten.

Este 7 óra volt, mire egy kicsit összeszedtük magunkat és gondoltuk, hogy ellátogatunk a bevásárló negyedbe, Myeongdong-ba. Kinéztem hát a hozzánk legközelebb lévő metrómegállót. Oda tartva kiderült, hogy az orosz negyed mellett van a szállásunk, ugyanis ezen a részen kellett átsétálnunk. Mintha nem is Koreában lettünk volna! A metrólejárót megtalálva szembesültem azzal, hogy még mindig nem sikerült megoldaniuk a lépcső helyzetet. Egészen mélyre kell lesétálni az aluljáróba és nincs ám mozgólépcső, vagy ha van, akkor általában nem működik. Anyukámat ez eléggé megviselte, bár, hogy őszinte legyek, a második-harmadik napon már a mi lábunk is sajgott, ajánlom az extra kényelmes cipő viselését!

Jó kis hely ez a Szöul, de nem gondoltam, hogy külön fel kell hívni az emberek figyelmét, hogy ne fotózzanak a hölgyek szoknyája alá!!

Túlélő szett a metróban. Bár messze nem elég annyi embernek, ahányan általában egyszerre a szerelvényen utaznak!

Szöul egyik leghíresebb negyede: Myeongdong

SUPER SALE mindenhol!

Be is vetettük magunkat a kozmetikai boltokba. Egymást érik az utcán ugyanazon márka üzlethelyiségei, szóval nem kell az elsőbe bevásárolni, érdemes körülnézni, hogy hol milyen akciók vannak. Minket főként a fátyolmaszkok érdekeltek. Meglepődve tapasztaltuk, hogy szinte mindegyik márkánál 50-es pakkokba csomagolt maszkokat lehet venni, ami azért furcsa, mert ki akar 50db ugyanolyan maszkot megvásárolni egyszerre? Szerettük volna összeválogatni ízlésünk szerint, de csupán az Innisfree-ben volt erre lehetőség. Végül az egyik Tonymoly-ban is megsajnáltak minket és a boltvezető felajánlotta, hogy válasszunk annyit és olyat amilyet csak akarunk.

Egy régi kedvenc :)

Szerencsére este az utcai ételárusok is előkerültek. Édes szószos csirkét vettem. Ez volt az utolsó alkalom, amikor koreai ételt tudtam enni, ugyanis utastársaim gyomra rendetlenkedett, ezért "hazai" ízek után vágytak inkább, ami 2 napi Mekizésben és olasz éttermezésben merült ki :(

Így telt hát az első fél napunk Szöulban. A következő nap igazán mozgalmasra sikerült. Mivel az időjárás előrejelzés szerint nagy esőzés közeledett minden tervünket besűrítettük egy napba. Ha érdekel hogyan jutottunk fel az ikonikus N-Seoul toronyba, hogyan sétálgattunk szinte teljesen egyedül a Cheonggyecheon mesterséges folyó mellett, hol érdemes hanbokot bérelni, vagy éppen milyen volt hanbokban felfedezni a Gyeongbokgung palotát, akkor várlak titeket vissza!! :)

Köszönöm, hogy ismét velem tartottatok!

Kövessétek a blog Facebook oldalát is!

Instagrammon is megtaláltok!

És emailt is írhattok, ha van kérdésetek!