2017. december 20., szerda

Miért?


A mai bejegyzésben egy szomorú témáról fogok írni. Nem különösebben vagyok érintett a K-pop világában, de még egy magyar hírportál is foglalkozott az egyik énekes, Kim Jong-hyun öngyilkosságával, ezért gondoltam, hogy szeretnék most ennek a témának egy posztot szentelni.

Kim Jong-hyun (1990-2017)

A 27 éves fiú a SHINEE frontembereként hihetetlen népszerűségnek örvendett, mindene meg volt, amit csak akart és végül mégis úgy döntött, hogy véget vet az életének. Ez most egy felkapott hír lett, hiszen ismert volt, de Koreában nap, mint nap lesz rengeteg ember öngyilkos, akikről soha nem hallunk. Mi lehet ennek az oka?

Először is szögezzük le, hogy nem vagyok pszichológus, de szerintem egész jól eligazodom az emberek között, sokszor egy arcrándulásból tudom, hogy mit gondol a másik, vagy mit érez épp. Azok alapján, amit eddig tapasztaltam Koreában, a következőkre jutottam.

Senki nem mond semmit
Még ha az ember mély ponton is van, ezt nem osztja meg senkivel, mivel az ilyet nem szeretik a koreaiak. Fél, hogy gyengének tartanák, ezért inkább úgy dönt, hogy egyedül birkózik meg a problémáival. Ez sajnos nem mindig sikerül. Egy stabil háttér nélkül, legyen az egy barát, szülő, vagy akár szakszerű segítség, egy idő után úgy érzik, hogy nincs kiút és arra a szörnyű elhatározásra jutnak, hogy az egyetlen megoldás a saját életük kioltása.


Felületesség
Nyilván kint is vannak nagy barátságok, de sokszor azt érzem, hogy a hierarchikus rendszer miatt ez nem tud annyira elmélyülni. Az országban, ahol egy első találkozásnál az az első kérdés, hogy hány éves vagy? hiszen így tudják belőni, hogy kivel milyen módon kell kommunikálni, szerintem a barátkozásnak is határt szab. Már a nyelv is arra kényszeríti az embert, hogy te egy másik szinten vagy, mint a másik, ebből kifolyólag nehéz megközelíteni egymást.

Ha nem vagy olyan, mint a többiek...
Akkor kivet magából a rendszer. Pedig ez az élet egyik legszebb része, hogy senki sem egyforma. Nyilván vannak alap követelmények, amit mindenkinek be kell tartania, de miért ne gondolkozhatnék másképp, mint az engem körülvevő emberek? Ha nem hajtod le a fejed és sodródsz a többiekkel, akkor bizony számolnod kell azzal, hogy nem kívánatos személy leszel. És miért nem kezd ezzel valamit a koreai társadalom? Szerintem racionálisan úgy gondolják, hogy a nagy egységet kell nézni, az, hogy néhány ember kiesik a sorból nem okozhat problémát, hiszen a GDP egyre csak nő és az ország továbbra is rohamosan fejlődik. Szomorú dolog ez...


Iskolai nyomás
Koreában van egy pár top egyetem, ahová mindenki szeretne bekerülni, majd az az álmuk, hogy elhelyezkednek egy ismert cégnél, legyen az a Samsung, vagy mondjuk az LG. Viszont ezen a pár egyetemen nyilván nincs akkora kapacitás, amennyien egy évben érettségi vizsgát tesznek, tehát hatalmas a verseny azért a pár meghirdetett helyért. Egyszer, amikor épp az érettségi időszak alatt voltam Koreában, az egyik hír a tv-ben az volt, hogy több százan! lettek öngyilkosok az érettségi vizsga után. Még az eredményt sem tudták, azt már viszont érezték, hogy a pontszámuk valószínűleg nem lesz elég a megálmodott egyetemhez. Döbbenten kérdeztem a páromat, hogy itt nem lehet mondjuk az érettségi után egy évet otthon maradni és a következő évben ismét nekifutni? Mondta, hogy lehet, de ennek ellenére sokan ezt akkora csalódásnak élik meg, hogy a végső megoldást választják inkább. Megér ez ennyit?

Az érettségi alatt a szülők már-már hisztérikusan imádkoznak a vizsgázó gyermekükért.

Korea az öngyilkosságok számának listáján az első tíz között szerepel. Az elhunytak felét vidéken élő idős emberek teszik ki, akik nem részesülnek megfelelő nyugdíj ellátásban és nem szeretnének gondot okozni a család fiatalabb tagjainak. A következő kiugró számú csoport a diákok között van. A koreai kormány több intézkedést is bevezetett, hogy megpróbálják csökkenteni ezen esetek számát. Kifejlesztettek például egy telefonos applikációt, amivel a diákok internetes aktivitását figyelik. Amennyiben öngyilkossággal kapcsolatos szavakra keresnek rá, elméletileg jelez a rendszer. Nem tudom elhinni, hogy ez tényleg rendesen működik, ráadásul megkérdőjeleződik bennem, hogy ez egyáltalán legális? A másik módszer a médiát érinti. Egy eset beszámolójánál inkább arról írnak az újságírók, hogy milyen jeleket lehetett látni a személyen, vagy hogyan lehetett volna megelőzni a bajt, mintsem, hogy a halál körülményeit ecseteljék az olvasóknak. Tanulmányok alapján megfigyelték, hogy, ha egy híresség öngyilkos lesz, akkor megemelkedik az öngyilkosságok száma az országban és többen választják azt a módszert, amivel a híres személy halt meg.
Nagyon remélem, hogy ilyen most nem fog történni. Elég nagy tragédia volt ez már önmagában is.

Ha úgy érzitek, hogy lelki támaszra van szükségetek, akkor ne féljetek segítséget kérni! Sokszor egy másik ember bevonása rávilágíthat olyan részletekre, amire te még nem gondoltál, ráadásul egy tapasztaltabb személy biztosan tud valami jó ötletet adni, hiszen több mindent megélt és látott már, mint te!

SEGÍTSÜK EGYMÁST! <3

2017. október 29., vasárnap

10. Koreai Filmfesztivál | Januári utazás


Tegnap ellátogattunk az idén tizedik alkalommal megrendezett Koreai Filmfesztiválra.


A filmekre egységesen 500Ft volt a jegy. Mi a 21 órakor kezdődő "A szerencse kulcsa" című előadásra ültünk be. Egy fordulatokkal teli vígjátékot volt szerencsénk látni, amin sokszor hangosan nevetett a közönség. A párom egyébként már megnézte korábban, de a felhozatalból nem volt olyan film, amit még ne látott volna - akár már többször is - úgyhogy ezért esett erre a választásunk.

A mozi előterében volt lehetőség egy kis játékra. A PyeongChang-ban majd februárban megrendezésre kerülő téli olimpia okán lehetett kincseket nyerni, amelyek a mozi területén voltak elrejtve. Mi ugyan nem nyertünk semmit, de nem is erőltettük meg magunkat, mivel a nekem tetsző kabala, a fekete színű medve (Bandabi) már elfogyott. (Bocs Soohorang...) Majd megpróbálok magamnak beszerezni egyet, amikor Koreában járok. ;)

Incheon repülőtér - még nyáron, a kabalák: Soohorang a fehér tigris és Bandabi az örvös medve.

Soohorang története: egy fehér tigris, aki most a 2018-as Téli Olimpiai Játékok kabalája lesz, de már régóta Korea védelmező állatjaként tartják számon. A "Sooho" szó koreai jelentése védelem, amely ez esetben a versenyzőknek biztosított védelmet jelképezi. A "Rang" szó a koreai tigris szóból ered, sőt ez az utolsó szótagja az A-ri-rang című tradicionális dalnak is, így visszautalva a gyökerekre.

Bandabi története: egy örvös medve (mellkasán félhold alakú fehér mintával), ami az erős akaraterőt és a bátorságot jelképezi a koreai néphagyomány szerint. Ezért választották ezt az állatot a 2018-as Paralimpiai Játékok kabalájának. A "Banda" szót a "ban-dal" kifejezésből vették át, ami annyit jelent, hogy félhold. A "Bi" szótag pedig a Játékok ünneplését jelképezi.

Az olimpiai standnál bevallom, hogy nagy meglepetés ért engem, mivel a lányok, akik ott dolgoztak megismertek a blog miatt. Egy pillanatra zavarba is jöttem... Más az, amikor úgy gondolod, hogy arc nélkül irkálsz az interneten és más az, amikor valaki felismer a való világban is :D De egyébként nagyon jó érzés volt! :D

A Sugár mozi legnagyobb termében volt a vetítés és elég szépen meg is telt emberekkel. A büfében lehetett kapni koreai snack csomagot, amit erre az alkalomra állítottak össze.


Ti részt vettetek a fesztivál valamelyik napján? Melyik filmet néztétek meg?

Január végén irány Korea - már csak 86 nap!
Ahogy a poszt címéből kiderül, januárban ismét elutazom Koreába. Ez az út tényleg nem volt betervezve, de az anyósomék mondták, hogy igazán rám fér majd egy kis lazítás a vizsgaidőszak után, ráadásul a férjemnek állandóan arról panaszkodtam, hogy mennyire hiányoznak a koreai ételek, így meggyőzött, hogy kint a helyem. :) Január 24-én indulok majd és február 2-án jövök haza. Ezúttal egyedül fogok utazni, bár ez a mi esetünkben már nem is olyan meglepő talán. Koreaiul továbbra sem tudok, úgyhogy nem lesz egyszerű dolgunk a szülőkkel. Ráadásul egy koreai ismerősünk megijesztett, hogy mivel már a menyük vagyok, ezért szigorra számíthatok, reggel 6-kor ébresztő és moshatok, főzhetek, takaríthatok. Ugye csak viccelt? :D Ha nem lesz ilyen kiképzésben részem, akkor úgy terveztem, hogy ez alkalommal nem csinálok világrengető dolgokat, pihenek majd, élvezem a koreai konyhát és lejárok majd az edzőterembe, ha már a múltkor az ujjlenyomatomat adtam hozzá. Valószínűleg irtó hideg lesz ott akkortájt, úgyhogy kirándulni nem fogunk. Viszont a magyarországi közös lakásunkba szeretnék majd néhány kiegészítőt venni, például fém evőpálcikákat és hozzáillő kanalakat, gyümölcs villát, mert milyen hasznos az, ha van és egyéb apró kiegészítőket. Szerencse, vagy szerencsétlenség, de körülbelül 15 percnyire a szülők lakásától nyílt egy 2 emeletes Daiso, ami egy mindenes bolt, elég megfizethető áron. A múltkor, amikor kint voltunk megjegyeztem az útvonalat, így oda bevetem majd magam. :D

Ahogy már említettem 2018 augusztusában ismét összeházasodunk Koreában. Az anyósom mondta, hogy elvisz majd az esküvőszervezőnkhöz, hogy velem együtt is átbeszéljenek mindent. Sőt még az is lehet, hogy már menyasszonyi ruhát is tudok majd választani magamnak...

Szóval már csak 86 nap és indulok! :)

2017. október 25., szerda

Korea - Menni, vagy maradni?


Egyre több olyan megnyilvánulást látok az interneten, amikor néhány Koreában élő ember próbálja lebeszélni azokat a költözésről, akik szintén kint szeretnének élni. Ezzel kapcsolatban szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot.


Semmi nem olyan, mint a koreai sorozatokban
Amikor megismerkedtem a férjemmel, különösebben semmit nem tudtam az országról, azon kívül, hogy merre található és, hogy van Észak és Dél. Nem tudtam, hogy léteznek fiú és lány bandák és, hogy van egy csomó sorozat, ami már világ viszonylatban is teret hódított magának. Talán épp ezért nem voltak olyan hatalmas elvárásaim az országgal szemben, mivel én nem ismertem a kdrámákban bemutatott csillogó világot. Nem tudom, hogy ezért, vagy nem ezért, de én minden kiutazás alkalmával nagyon jól éreztem magam és rengeteg új élménnyel gazdagodott az életem.


Szerintem attól, hogy valakit ez motivál a kiköltözésre, nem feltétlenül kell megpróbálni lebeszélni. Mi a legrosszabb, ami történhet? Ha nem érzed jól magad, majd visszajössz. Nem darálják le kiérkezéskor az útlevelünket, így bármikor tovább lehet állni. Ha valaki erre adja a fejét maximum arra figyeljen, hogy egy hazafelé útra való pénze mindig legyen tartalékban. Én legalábbis így csinálnám.

Úgy gondolom, ha elég rugalmasak vagyunk, az ember bárhol megállja a helyét a világban. Európai országok látogatásakor is volt már olyan érzésem, hogy itt bizony hosszú távon megőrülnék, pedig az ő kultúrájuk elméletileg sokkal közelebb áll a miénkhez.

Én egy elég röghöz kötött embernek tartom magam és ebből kifolyólag elég hosszú úton mentem keresztül, mire úgy döntöttem, hogy az egyetem után a kiköltözésre adom a fejem. Ez szerintem már csak abban az esetben hiúsulhat meg, ha az északi helyzet nem normalizálódik valamennyire. Amikor egy pár lettünk a férjemmel, akkor feljött ez a téma, de én határozottan elutasítottam az ötletet. Néhány kiutazás után ez enyhült annyira, hogy talán pár tíz év múlva lehet róla szó. Aztán mielőtt elvett feleségül én magam hoztam fel a dolgot, mert úgy éreztem, hogy most már igazán lenne kedvem hozzá. Szerintem az, hogy fél lábbal Európában vagy, féllel pedig Ázsiában egy nyerő párosítás. Ehhez az is kellett, hogy ne erőltesse a költözést, ahogy mondtam, hosszú úton mentem végig és az évek alatt magamtól tudtam meghozni ezt a döntést.


Tehát, ha úgy érzed, hogy menned kell és adódik lehetőség például egy ösztöndíjas kiutazásra, vagy egy hosszabb nyaralásra, menj. Szerintem utána meg fogod tudni hozni a döntést, hogy érdemes-e kint maradni, vagy nem. Néha az az érzésem, hogy akik kint vannak külföldön (nem csak Korea viszonylatában, de például Angliával kapcsolatban is olvastam ilyesmit) azok egy kicsit maguknak akarják megtartani ezt a "kiváltságot". Ilyenkor csak az jut eszembe, hogy panaszkodnak, panaszkodnak, de mégsem jönnek haza. Akkor miről is beszélünk?

Minden azon múlik, hogy az ember mennyire találja meg önmagát és a számításait. Én mindenkinek sok sikert kívánok hozzá!

2017. október 8., vasárnap

Hálaadás Koreában | Baráti vacsora


Koreában két nagyobb ünnep van, amikor a családoknak végre van ideje egy kicsit egymással törődni és kikacsolódni, az Újév (Seollal) és a Hálaadás (Chuseok). Utóbbi éppen most volt aktuális, rendhagyó módon ez alkalommal tíz nap szabadságot kaptak az emberek. Nekem elég fárasztónak tűnik ez az ünnep, mivel a férjem szülei állandóan küldték a képeket a folyamatos sütésről-főzésről, de ők ezt nem egy kötelességként élik meg, hanem lehetőségként, hogy végre van idejük egy jót beszélgetni egymással a sok tennivaló közepette.

Mivel még nem élünk kint, ezért nem készültünk különösebben, de szombaton azzal a koreai-magyar párral vacsoráztunk, akiknek az esküvőjéről nemrég írtam. Sőt egy koreai ismerősük is átjött hozzájuk, ezért végül öten voltunk.

Reggel a Rózsadomb Centerben lévő Koreai-Japán élelmiszerboltban kezdtük a napot, mert mi is vittünk hozzávalókat. Általában itt szoktunk vásárolni, szerintem ők rendelkeznek a legnagyobb és legváltozatosabb árukészlettel.



Kimcsi minden mennyiségben

Ami mindig kerül a kosarunkba, az néhány csomag ramyeon, kimcsi és rákszirom. És persze meg kell említenem az én szezonális kedvencemet, a Melona nevű jégkrémet. Hát már ezért megéri ide betérni! :D Az eredeti íz a legjobb, ami ugye sárgadinnyés, de lehet kapni epres és barackos kiadást is.

Úgy tűnik, hogy én kaparintottam meg az utolsó darabot idén kkk


A megbeszélt menü Doenjang jjigae (dendzsáng ccsige/szójabab leves), Kimbap és Tteokbokki volt. A leveshez az Anyósom bevált receptjét használtuk, és az általa készített szójabab krémet. Mindenkinek nagyon ízlett. A Tteokbokkit én készítettem el, nagyon boldog voltam, hogy valamivel én is ki tudtam venni a részem a közös főzésből.


Mivel nagyon jól sikerült az este, ezért eldöntöttük, hogy havonta egyszer tartunk majd egy ilyen baráti főzőcskézős összejövetelt. Már nagyon várom, hogy a mi közös lakásunkba is át tudjuk őket hívni, de erről majd egy kicsit később írok nektek. Ha minden jól megy, akkor végre hamarosan összeköltözünk. Folytatás hamarosan~~~!!


Még több képért kövessetek Instagramon: @jangcsilla

2017. szeptember 22., péntek

Wedding highlights | Esküvői kisfilm ❤️


Ma már elérhető az esküvői kisfilmünk is, remélem, hogy nektek is annyira fog tetszeni, mint nekünk. Be sem merem vallani, hogy hányszor néztem meg, mióta megkaptuk! :D A legszebb és a legviccesebb pillanatok 4 percben.

Esküvői kisfilm (<-- ide kattintsatok :)




2017. szeptember 21., csütörtök

A mi nagy napunk | Magyar-koreai esküvő


Nem felejtettem el, hogy ígértem egy újabb bejegyzést, ha már túl leszünk az esküvőn. Gondoltam, hogy megvárom, amíg képeket is tudok veletek megosztani, úgy egy kicsit látványosabb. Holnap kapjuk meg az esküvői videót, úgyhogy azt is feltétlenül belinkelem majd nektek.

Szóóóval, az esküvőnk napja szeptember 2-án volt.

Először nagyon izgultunk az időjárás miatt, ugyanis mindenhol azt mondták, esni fog aznap. Gondolhatjátok, hogy ez minden menyasszony rémálma, főként mivel a szertartást és a fotózás egy részét kintre terveztük. Azt nem bántuk, hogy nincs már nagy meleg, de azért esőre sem vágytunk. Végül nagyon nagy szerencsénk volt ismét! :) Reggel szakadt az eső, napközben viszont kisütött nekünk a nap, így minden mehetett az eredeti forgatókönyv szerint. Csak este kezdett rá ismét, az pedig minket már nem nagyon zavart a buli alatt.

Reggel lefutottam az ilyenkor szokásos köröket a fodrásznál és a sminkesnél. Utána indultunk is az esküvői helyszínre, Gödöllőre. A legjobb barátnőm segített felöltözni és rohantunk a Grassalkovich Kastélyba, ugyanis itt volt a kreatív fotózásunk. A képek beszéljenek helyettem! :)




Anyukám kötötte ezt a gyönyörű menyasszonyi csokrot nekem!







A fotózás után visszatértünk az esküvő helyszínére és elkezdődött a vendégvárás. Mindenféle szolgáltatót fogadtunk, hogy az egész nap flottul menjen. A helyszín részéről egy kérés volt csupán, hogy a ceremónia előtt a vendégek ne mászkáljanak be a vacsora helyszínére. Ezt természetesen a koreaiak nem bírták ki, folyton beszöktek, mert meg akarták lesni a menyasszonyt :D

A szertartás délután 5 órakor kezdődött. Mivel a meghívóra cselesen azt írtuk, hogy a vendégek már egy órával előbb is érkezhetnek, így mindenki odaért időben, aki el akart jönni. Egy, két ember volt, akire eredetileg nem számítottunk, de mivel akadt olyan, aki nem jött el, így a végén kiegyenlítődött a létszám.

Nos, a szertartásba csúsztak bakik. A férjem például annyira zavarban volt, hogy a megbeszélt laza besétálás helyett konkrétan beszaladt :D A násznép mondjuk jót nevetett, de a ceremóniamesterünk rám szólt, hogy én nehogy kövessem a példáját. A bevonulás után láttam, hogy a párom rossz oldalra ült, ezt úgy korrigáltam, hogy az aláírásnál az én tanúm elé ültem vissza.

A következő baki az volt, hogy a jegygyűrűt nem tudtam felhúzni az ujjára rendesen, mivel az izgalomtól feldagadt az ujja. És végül a homokceremónia közben túlöntöttük a homokot a közös üvegben, így a tölcsérben maradt pluszt oda kellett adnunk az egyik vendégnek, aki a hátralévő 10 percben azt szorongatta :D A ceremóniát egyébként magyar és koreai nyelven csináltuk végig, sok koreai vendég utána odajött hozzánk és mondták, hogy ez nagyon jó ötlet volt.



Homokceremónia

A férjem szülei

Az én családom

A ceremónia után kezdődött a vacsora. A mi asztalunkhoz mindent kiszervíroztak, a vendégek pedig svédasztalról válogathattak.

A vacsora helyszíne (Villa Grande, Gödöllő)

Miután végeztünk, jött az izgalom, hiszen arra számítottunk, hogy a koreaiak nagy része ezután a pont után távozik. De nem mentek el!! A tortavágás következett. A férjem meg volt győződve arról, hogy az ő nációja béliek nem fognak belőle fogyasztani. Hát, had ne mondjam, hogy ők rohantak először hozzánk, volt, aki többféle ízt is ki akart próbálni, ezért rögtön két szelettel vitt magának. :)

Valahogy mi is meg szerettük volna ajándékozni a násznépet, ezért kitaláltuk, hogy lesz tombola. Férfi és női ajándékokkal is készültünk, ezért külön húztuk ki a neveket. A koreaiak nagyon szeretik az efféle játékokat, nem is az ajándék értéke a lényeg, hanem az ezzel járó izgalom, hogy vajon kihúzzák-e az ő nevét is. Nagy nevetések közepette kiosztottuk a meglepetéseket, majd jött az első közös táncunk. Sajnos nem tudtunk rá készülni, mert a férjem folyton elfoglalt, úgyhogy nem volt előre eltervezett koreográfia, azonban a násznép elégedettnek tűnt és nagyon nagy tapsot kaptunk :D

Ezután jött a közös buli. A hangulatot egy DJ biztosította, és a legnagyobb megdöbbenéssel nyugtáztuk, hogy a koreai vendégek még mindig velünk vannak. Sokan feljöttek a táncparkettre, hogy megpörgessenek, így egy kicsit szinte mindenkivel volt alkalmam táncolni. Koreai slágerek is felcsendültek és a lemezlovasunk persze a Gangnam Style-t sem hagyhatta ki! :)

Az előző posztok egyikében írtam nektek arról, hogy a szokásos magyaros menyecske ruha helyett én a koreai tradicionális hanbokba fogok átöltözni. A férjem szülei hozták el nekem az elkészült ruhát. Megmondom őszintén, hogy nagyon tetszett a végeredmény. Kicsit zavarban voltam, amikor nekem kellett eldönteni, hogy mely anyagokból készüljön, de én maximálisan elégedett vagyok a választásommal! :)

Amikor még csak anyagot válogattam:


A végeredmény:


Azt a színes díszt a hanbok boltban dolgozó két hölgytől kaptam, ugyanis ők hiányolták egy kicsit a harsány, feltűnő színeket a ruhámból :D

Összességében minden a legjobban alakult, mi is és a visszajelzések alapján a vendégeink is nagyon jól érezték magukat a nagy napon.


Most pedig jönnek az unalmas hétköznapok... Nem, igazából nem is! :) Én most egyetemre járok majd, úgyhogy a tanulásé lesz a főszerep, viszont jövő augusztusban ismét összeházasodunk kint Koreában. Mivel sokan nem tudtak ide utazni az esküvőre, úgy gondoltuk, hogy ez a legjobb megoldás. Az ezzel kapcsolatos dolgok nagy részét a férjem szülei intézik majd, de lesz, amiről nekünk kell döntenünk. Kint lesz egy nyugati típusú és egy kisebb tradicionális koreai esküvő is. A terv szerint anyukám és a legjobb barátnőm kísérnek majd el a hosszú útra. Már alig várom! :)

További képekért kövessetek Instagramon: @jangcsilla


2017. augusztus 19., szombat

Time to say good bye


Eljött ismét a búcsú ideje, már a buszon zötykölődünk Incheon fele, de nem szomorkodunk, hiszen pár nap múlva a párom szülei és a nagynéniék jönnek Magyarországra. Szomorú csak azért vagyok, mert a nővér  nem tud eljönni az esküvőre, ezért csak sokára találkozunk ismét. A kisfia  csupán az utolsó napra barátkozott meg velem igazán. Viszont tegnap este adott nekem puszit, és mutatta, hogy vegyem fel az ölembe, úgyhogy jól sikerült a búcsú! :) Sőt egy hét alatt megtanítottam pacsit adni, és mikor mondtam neki, hogy high five, már nyújtotta a kezét felém! :D

Tegnap ebédre yukgaejang levest ettünk, ez azért számít különlegesnek a családban, mert elméletileg a gulyáslevesre hasonlít. Nem akartam mondani, hogy szerintem nem igazán, de mindentől függetlenül tényleg nagyon ízletes volt.



Délután felkerestünk egy szemüvegboltot, mert a párom új lencsét szeretett volna csináltatni. Mondtam neki, hogy nem kellett volna az utolsó pillanatra hagyni, mert nem fog elkészülni. Csak nevetett. Tudjátok, hogy mennyi idő volt, mire megcsinálták? 15 perc. Mialatt várakoztunk az én szememet is megnézettük, mert érzem, hogy egy kicsit romlott. Több ideig vizsgálgattak, mint amennyi az új lencséknek kellett. Nem csak a hagyományos számokat mutogatta végig az optikus, hanem többféle géppel is bemérte a szemem, így nagyon pontos képet kaptunk az állapotáról. Azt ajánlották, hogy csináltassunk egy szemüveget nekem is. Így hát ezer keret közül próbáltam kiválasztani azt a darabot, ami a legkevésbé áll rosszul, majd az én szemüvegemnek is kellett újabb 15 perc, hogy elkészüljön. :)

A hazafelé vezető úton láttunk a fákon kabócákat és sikerült is megörökítenem egyet! Sőt még egy imádkozó sáska is elkezdett pózolni nekem! :D



Ezzel a szerencsehozó cicával búcsúzom most tőletek is egy darabig. Az esküvő után biztosan fogok még bejegyzést írni, utána pedig a következő utazásnál találkozunk ismét. Remélem, hogy tetszettek az írásaim, köszönöm, hogy ilyen rengetegen velem tartottatok!

Még több fotóért kövessetek Instagramon: @jangcsilla

Baráti találkozó | Kórház


Van egy kedves ismerősöm itt Daejeon-ban, akivel szoktam találkozni, ha van rá lehetőség a kiutazások során. Idén nyáron ünnepeltük barátságunk 5. évfordulóját, akkor ismerkedtünk meg, amikor 2012-ben hat hetet kint töltöttem Koreában. Már nagyon régóta vártuk ezt a találkozót, mert ő is egy világjáró és volt olyan, hogy épp külföldön tartózkodott, amikor én itt.


Egy szuper kis étterembe ültünk be, ahol eredetileg minden ételhez adnak egy tükörtojást is. Ezt most nem tudták teljesíteni, mert az Európában tomboló tojásprobléma ide is elért. Azt gondoltam, hogy a boltban a tojáspolcok üresen konganak majd, de épp ellenkezőleg. Hiába raktak ki címkéket, hogy biztosítsák az embereket arról, hogy az ott árult termékek ellenőrizve vannak, senki nem mer venni belőle. A párom apukája panaszkodott nekem, hogy ő még soha, de soha nem kívánta ennyire a tojást. Ilyen az, ha tudod, hogy nem szabad :)



A vacsora végéhez közeledve egyszer csak jött egy telefon, hogy a párom unokatestvére kórházba került, vakbélgyulladás gyanújával. 10 perc múlva ismét hívtak bennünket a szülők, hogy azonnal rohanjunk mindannyian a kórházba, mert műteni kell a rokonlányt.

Daejeon legnagyobb kórházában műtötték, mélygarázs, szórakoztató központ, meg miegymás. Ettől függetlenül nem volt olyan modern a hely, de nagyon tisztának éreztem. A folyosókon például pár méterenként volt kihelyezve kézfertőtlenítő egy részletes leírással a használatáról.

A kórházba érve láttuk, hogy körülbelül már húszan ott vannak a templomból. A lány még a műtőben volt, aminek az ajtajára 10 fül tapadt, hogy mindent kihallgassanak. Nem akartam hinni a szememnek és nagyon megnéztem volna belülről, hogy ez mégis hogyan nézett ki, mert tejüvegből volt az ajtó, tehát valamennyire átlátszott..


Én eleve nem értettem, hogy ennyi embernek mi keresnivalója van egy betegnél, főként a műtéte napján, hiszen ilyenkor a szülein kívül nem sok mindenkire lett volna szüksége.

Miután kitolták a műtőből, a beteghordó odaszólt felénk, hogy a szülők mehetnek vele. Erre persze mindannyian megindultunk, mint egy horda és követtük őket. Engem és a páromat leküldtek a szupermarketbe. Nagyon meglepődtem, mert egész kis birodalom volt kiépítve a boltoknak, pékségnek, stb. Minden üzletben árultak ajándékcsomagokat a betegeknek, mi egy ilyen gyönyörű kosárral tértünk vissza:


A kórházi atmoszférát is volt időm egy kicsit megfigyelni. Először is, mindenki egyen pizsamát kap a méretének megfelelően. Másodszorra, itt imádják az infúziót és mindenért képesek rád kötni. Főként fiatalok között láttam sok olyat, akik csak lökdösték maguk előtt az infúziós állványt és közben a folyosón járkálva telefonoztak. Néha az volt az érzésem, hogy itt nem csak betegek vannak, van aki csak egy kis kikapcsolódásra vágyott a befeküdt! :D

Érdekesség, hogy a 4-es szám így leírva nem igazán használható itt, főként nem egy kórházban. Ennek az a háttere, hogy kiejtésben nagyon hasonlít a halál szóra.. Igencsak zavarba jöttem egy pillanatra, amikor kérték, hogy nyomjam meg a négyes gombot a kórház liftjében, de hirtelen nem esett le, hogy miért nem látom. A négyes helyén egész egyszerűen egy F betű volt, mint four. Ez a paranoia...... 


Azóta az unokahúg jobban van már, nemsokára hazamehet a kórházból és a szülei felhívtak bennünket, hogy nagyon örült a kosárnak! :D