Jeonju - Hanok Falu

A mai napon ellátogattunk a közeli Hanok faluba, Jeonju városba. Ez Daejeon-tól nagyjából egy órányira van, nem is értem miért nem jutott eddig eszembe, hogy elmenjünk oda. Reggel nagyon fáradtan keltem, ugyanis végül kb. 3 órát tudtam aludni. Valahogy egyre nehezebben megy az átállás az itteni időre, valószínűleg már nem vagyok olyan strapabíró, mint régen! :)

Reggel a 9.45-ös busszal indultunk el Jeonju-ba. Örültem, hogy korán mentünk, ugyanis egy pár óráig még kellemes napos időnk volt. Miután megérkeztünk azonnal felkerestünk egy hanbok kölcsönzőt, ugyanis itt egy jellegzetes program, hogy a turisták a tradicionális koreai ruhában nézik végig a falut. Megmondom őszintén, hogy ilyen csúnya hanbokokat én még soha nem láttam. Megpróbáltam kiválasztani a legvállalhatóbb szoknyát és a viszonylag színben hozzáillő kabátkát. Ezeket a ruhákat ilyen strapabíró anyagból varrják, hiszen nagy terhelést kell kibírniuk, mivel egész nap föl-, leveszik az emberek, csúsznak másznak benne mindenhol, hogy a legjobb fotók megszülethessenek. Egy kicsit elkeseredtem, amikor felvettem, ugyanis a szoknya körülbelül a bokámig ért, ezért a téli bakancsom kilátszott alóla. Azt hittem, hogy túl magas vagyok ezekhez a standard méretekhez, de később láttam, hogy mindenkinek csak addig ér, valószínűleg, hogy ne tapossák le és egyszerű legyen benne a mozgás. Külföldieket szinte nem is láttam, de már az utazás előtt olvastam a neten, hogy ez inkább koreaiak által látogatott egyik legnépszerűbb hely az országban.

Voltak fiatalok, idősek, sokan magukra öltötték a tradicionális ruhát. Pár vicces kedvében lévő fiú, női hanbokot viselt...

Ugye milyen divatos? Volt olyan, aki papuccsal és zoknival vette fel, az még ennél is viccesebb volt! :D

A hanbok bérlése 1,5 órára kb. 2500Ft volt. Viszont ma annyira kevés látogató érkezett, hogy a ruhakölcsönzős hölgyek mondták, hogy ráér 2 óra múlva visszajönnünk. Igazából én csak néhány fotóra vágytam a ruhában, enni már inkább a sajátomban terveztem, nehogy a kölcsönözött darabot egyem le esetleg.

Tehát miután visszavittük a hanbokot kezdődött a gasztronómiai körút. Az egyik leghíresebb itteni étel a bibimbap, ami elvileg innen származik. Mire oda jutottunk, hogy beüljünk egy étterembe kipróbálni, már annyi street food-ot ettünk, hogy végül inkább kihagytuk. Majd máskor!

Ez volt a mai kedvenc, sült polip olvasztott sajttal. Szinte mindenki kezében ilyet láttunk, ezért jött az ötlet, hogy ezt próbáljuk ki először. Én nem nagyon bírom a tengeri herkentyűket, de ez nagyon ízletes volt.

Pillecukor, benne pedig fagylalt. Erről azt gondoltam, hogy csak simán pillecukrot veszek, de meglepetten láttam, hogy a belsejében fagylalt van. Kevésbé jó választás volt így télen, de azért a pillecukrot megettem róla.

Mandu - töltött húsos batyu. Egy nagyon népszerű manduzóban vettük, mindenféle finomsággal volt megtöltve a tészta.

Természetesen a koreai palacsinta ma sem maradhatott el, ez viszont nem cukros sziruppal volt töltve, hanem dióval. "Másisszajó" (맛있어요), ahogy a koreaiak mondanák! ^^

Egy kis hegymászás után átjutottunk a Jaman nevű faluba. Eredetileg le akarták bontani ezt a helyet, de a lakók helyi művészek segítségével kicsit felturbózták a látványt. A házikók falait színesre festették és úton-útfélen különböző művészi alkotásokat is találunk felfestve. A falu így hirtelen népszerűségre tett szert, tehát egyelőre elnapolták a bontást. Viszont szerintem még sajnos így is elég romos a hely, úgyhogy előbb-utóbb valószínűleg elkerülhetetlen lesz egy nagyobb felújítás, vagy újjáépítés.

Utazásom lassan ismét a végéhez közeledik. Holnap még van egy egész napom itt Koreában, pénteken pedig délután indul majd a gépem haza. Fájó szívvel indulok el, mert nagyon jól éreztem magam és a sógornőm gyerekeivel is olyan szuperül megvoltam. Ma például a kisfiú óránként benézett a szobámba, hogy megjöttem-e, hát nem aranyos? :) Egy pár napig biztos hiányozni fogok neki! :)

Holnap azért még bőven akad tennivalónk. A legizgalmasabb, hogy ellátogatunk a "Wedding Hall"-ba, ahol augusztusban az itteni esküvőnket fogjuk tartani. Egy kicsit meglepődtem, ugyanis a férjem szülei mondták, hogy kb. 150-200 vendégre kell számítanunk. Nos, én maximum 10 embert tudok meghívni, nagyon fura nekem, hogy itt az a szokás, hogy számunkra ismeretlenek is eljönnek a nagy napra. Sőt még olyan is szokott lenni, akit senki nem ismer, de egy pár ezer won nászajándékért beül ebédelni az esküvő után tartott svédasztalos ebédre...:D Nyáron előreláthatólag másfél hónapot kint leszek Koreában, így az utolsó simításokat együtt tudjuk intézni a szülőkkel. Azt hittem, hogy ez az esküvő már nem fog lázba hozni, mivel tulajdonképpen az "igazi" már megvolt Magyarországon. De most, hogy el kell kezdeni a szervezést már megint izgalommal tölt el ez az egész! ^^

Ha még nem olvastad a magyarországi esküvőnk történetét, ezen a linken megteheted:

A mi nagy napunk | Magyar-koreai esküvő

Még több képért kövessetek Instagramon: jangcsilla

Street food túra | Föld alatti vásárlás

Ma este sikerült még egy találkozót összehoznunk a koreai barátnőmmel, Sueyeon-nal. Mivel a szülők nagyon elfoglaltak voltak, ezért egyedül kellett eltalálnom a találkozópontra. A férjem anyukája nagyon aranyos volt, egész nap kérdezgette, hogy nem okoz-e gondot, hogy nélkülük mozogjak a városban? Igaz, hogy régen használtam itt Daejeon-ban bármilyen tömegközlekedési eszközt, de bíztam benne, hogy sikerülni fog. Találtam egy telefonos alkalmazást, amivel nagyon egyszerűen nyomon követhető a buszos közlekedés, az viszont elengedhetetlen volt, hogy legalább olvasni tudjak koreaiul, mivel a megállók nevét a buszon nem írják ki angolul.

A buszom felé tartva. Még nem indult be a kora esti csúcsforgalom.

A város központi helyén találkoztunk és megbeszéltük, hogy megkóstoljuk az utcai ételárusok, az úgynevezett pojangmacha-k (포장마차) különböző finomságait. Nekem már volt egy hely, ahová célzottan mentem, az ottani ahjumma készíti ugyanis a legfinomabb Ddeokggochi-t (떡꼬치). Már többször ettünk itt, és a hölgy rögtön megismert, nagyon örült neki, hogy visszatérő vendég vagyok! :)

A Ddeokggochi egy csirkéből készült étel, édes és enyhén csípős szósszal leöntve

Készül a finom Tteokbokki is.

Tovább nézelődtünk és Sueyeon-nak ez a hely tetszett meg:

Itt is ettünk egy adag ételt, igazából ennek olyan volt az íze, mint az otthon is kapható sasliknak. A bácsi kérdezte, hogy honnan jöttem, és rögtön mondta, hogy óóó hát tudja, hogy ilyen étel nálunk is van Magyarországon! :)

Én ezután már tele voltam, de persze egy kis desszert még belefért. Koreai palacsintát, vagyis hotteok-ot (호떡) ettünk. Be kell valljam, hogy ez egy kalóriabomba, de télen nagyon népszerű utcai étel. Egy ropogósra sütött palacsinta tésztába töltenek valamilyen cukros masszát, ami a sütés közben megolvad. Mennyei! :)

Ma enyhébb volt az időjárás, de azért sokat voltunk az utcán, ezért lementünk a sétálóutca alatti aluljáróba. Ezt ne úgy képzeljétek el, mint nálunk egy aluljárót. Itt tisztaság van és kilométereken át boltok, étkezdék, pihenőhelyek futnak a föld alatt. Ráadásul igen olcsó árusok is vannak idelent, így nagyon népszerű. Én például találtam magamnak egy mellényt és alá egy blúzt, amiért összesen 4000Ft-ot fizettem. Kicsit lutri volt a dolog, ugyanis ezeken a helyeken nem lehet próbálni és minden úgynevezett "one size", tehát az összes egy méret. Ne kérdezzétek, hogy lehetek ugyanakkora, mint egy koreai lány, de úgy tűnik, hogy ezek ilyen csoda ruhák, ugyanis mindenkire jók. Úgy voltam vele, hogy a férjem nővérének adom, ha rám nem lesz jó, de szerencsére nem volt vele gond. Nyilván nem örökké tartó darabok ezek, de őszintén? Ki akar manapság már örökké hordani bármit is?

Nagyon sok bizsu árus is van, pár száz Ft-ért vehet itt magának az ember, fülbevalót, gyűrűket, hajdíszeket. A barátnőm megállt az egyiknél, én meg tulajdonképpen nem is tudom, hogy minek, de készítettem egy fotót a portékákról. Az eladó azonnal kijött és ingerülten beszélt Sueyeon-nal. Gondoltam, hogy a fotóval van gond, hiszen otthon sem szeretik, ha az ember csak úgy lefotózza a készletet. Legnagyobb megdöbbenésemre kiderült, hogy azt kérdezte kinek kémkedem? Ez most komoly??? Mondtam, hogy még a nyelvet sem beszélem, mégis mit gondol, kinek készíteném a fotókat? De felajánlottam, hogy kitörlöm, ha szeretné. Végül nem kellett kitörölnöm, de olyan kellemetlen volt az egész. Micsoda konkurencia lehet ott...

2 óra sétálás után leültünk pihenni. Ezekben az aluljárókban 50 méterenként van tiszta és ingyenes nyilvános wc, a pihenőhelyeknél virágok és padok vannak kirakva és nem mellesleg elég rendesen fűtenek is. A hátunk mögött még egy kis szökőkút is volt.

Tipikus utcakép, világító hirdetőtáblák ameddig csak a szem ellát.

Holnap irány Jeonju (전주시), ahol a Hanok falut fogjuk meglátogatni. Azt ígérték, hogy Hanbok-ot fogunk bérelni, amitől először megijedtem, hiszen elég hideg van, de azt mondták a férjem szülei, hogy ez a téli verzió lesz. A neten azt olvastam, hogy nagyon jókat lehet ott enni, alig várom! Imádok új ízeket felfedezni.

4 óra múlva kelnem kell, úgyhogy azt hiszem a mai bejegyzést ezennel befejezem! :)

Még több képért kövessetek Instagramon: jangcsilla

Hanok falu | Daiso pt.2 | Olimpia

A koreaiakkal szemben nagyon flexibilisnek kell lenni. Nem egyszer előfordult már, hogy a szülők egy csomó tervezgetés után végre felvezették nekem a napi programot, majd mégis variáltak a terven. Persze erről nem szóltak, már csak akkor tűnt fel, amikor valami teljesen más helyen szálltunk ki a kocsiból. Ez az elején engem nagyon zavart, de már tudom, hogy nem ellenem irányul a dolog, egész egyszerűen nehezen döntik el, hogy mi legyen.

Most is így jártam. Mielőtt kijöttem kérdezték, hogy mit szeretnék csinálni, hova szeretnék menni. Kitaláltam, hogy szívesen ellátogatnék egy tradicionális Hanok faluba. Van is egy egész közel Daejeon-hoz, úgyhogy a tervek szerint ma oda néztünk volna el. Tegnap este még mondták, hogy akkor ma megyünk, de aztán ma össze vissza rohangáltunk, éreztem, hogy ebből nem lesz semmi. És tudjátok, milyen az az érzés, amikor rákérdezel valamire és azt érzed, hogy még te vagy a fura, mert felhoztad a témát? :D Mondták, hogy ma nem megyünk, majd holnap. Húsz perc tanácskozás után kiderült, hogy holnap sem megyünk, mivel a férjem unokatestvérének informatika vizsgája van. Ez vajon milyen szempontból érint minket? Majd be kell állnunk az egyetem elé, mint a filmekben, dobolunk és skandáljuk a nevét, hogy sikerüljön neki? Azért remélem nem...

Emlékeztek, hogy tegnap mit meséltem? A Daiso-ban hajlamos az ember össze vissza vásárolni, mert cuki termékeket árulnak. Ma megint ellátogattunk oda, mert egy két dolog után fájt a szívem...

Hogy fogom mindezt hazavinni?

Vásárlás után ebédelni indultunk. Azt hittem, hogy ennyi alkalom után már sikerült feltérképeznem a legjobb ételeket, de még bőven tudnak nekem újat mutatni. Ma jaeyuksambap (제육쌈밥) volt a menü. Nem tudom mi volt a titka, egyszerű dolgokat ettünk, de mégis annyira jól össze voltak hangolva az ízek.

A kedvencem, amikor a szülők az összes banchanról (mellékfogásról) egyesével végigkérdezik, hogy ízlik-e nekem. Néha annyi kis tálka van körülöttünk, hogy hamarabb az ebéd végére érünk, minthogy mindet ki tudnám próbálni! :D

A XXIII. Téli Olimpia Dél-Koreában, Pyeongchang-ban lesz február 9-től 25-ig. Még a koreai filmfesztivál ideje alatt eldöntöttem, ha kijövök, akkor szerzek magamnak olimpiai kabalákat. Meglepetésemre itt Daejeon-ban az összes hivatalos viszonteladónál elfogytak már a termékek, sőt az interneten sem az összes volt elérhető. Azért mégis találtam nekem tetszőt az egyik honlapon, úgyhogy a férjem anyukája elintézte a rendelést. Egy nap múlva láttuk, hogy visszautalták a pénzt a számlájára. Oda telefonált a webshopba és sajnos azt a tájékoztatást kapta, hogy az oldaluk még nem volt frissítve, amikor rendeltünk, az általam kiválasztott kabalák már nem elérhetőek. Meg kell mondjam, hogy nagyon csalódott voltam, hiszen még el sem kezdődtek a játékok. Szinte már teljesen feladtam a reményt, még azt gondoltam, hogy talán hazafelé a reptéren lehet esélyem. Ma, amikor teljesen random sétálgattunk Anyukával a Lotte Mart nevű szupermarketben, a legutolsó, legeldugottabb sarokban kiszúrtam egy nagy kosarat tele a kétféle plüssel. Volt nagy boldogság! Ráadásul ennek jobban örültem, mint amit a neten láttunk, mert azok 35cm-es darabok voltak, izgultam, hogy miként tudom őket bepasszírozni a bőröndömbe, ezek viszont 15 centisek, így a szállításuk is könnyebben megoldható! :)

Soohorang és Bandabi~~ Üdv a családban! :)

Még több képért kövessetek Instagramon: jangcsilla

Tablet 2,5 évesen? | Daiso | KakaoMini

Nagyon édesek a sógornőm gyermekei, de be kell valljam, hogy a nagyobbik - Minjae - nap végére elég rendesen le tud fárasztani. Valószínűleg érzi, hogy én vagyok a gyenge láncszem a családban, mivel nem tudok rászólni (legalábbis koreaiul nem), ezért minden rosszasággal nálam próbálkozik be. És hát mit csinálhatnék, sodródom az árral. Ma délután, amikor én vigyáztam rá, az egyik pillanatban még a földön játszott, a következőben pedig az étkezőasztal közepén guggolva mosta egy bögrében az autóit. Azt, hogy miként szerzett vizet, vagy hogyan varázsolta magát az asztal közepére, el sem mesélem, mert elájulnátok. Körülöttem nem nagyon vannak kis gyerekek, a mi családunkban én vagyok a legkisebb, ezért nem tudtam, hogy ebben a korban már ilyen szinten tudnak a gyerkőcök variálni és, hogy ilyen tudatosak azt illetően, hogy mit akarnak csinálni. Habár még nem beszél, mindent megért. Ma este én vacsoráztattam és evés közben felállt az étetőszékben. Megkérdeztem a sógornőmet, hogyan bírjam ülésre? Megtanította a vezényszót, ezután rászóltam. Ha láttátok volna azt a csalódott arcot... Kb. azt gondolhatta, hogy a fenébe! Ez is fejlődik, már be tud szólni :D

Ami nagy meglepetést okozott, hogy a pici gyerekek itt Koreában mennyire függnek a számítástechnikától. Nyilván nem lehet azt várni, hogy valakinek csak mondjuk tizenéves korára legyen először kapcsolata elektronikai cikkekkel, de számomra igen furcsa, hogy már egész fiatal korban a telefonon lógnak. A nővér kisfia 2,5 éves (nemzetközi években) és egész nap YouTube-ot néz. Már simán belép a készülékbe a pin kóddal, megkeresi azt a mappát, amiben az applikáció van és megnyitja. Videót is tud váltani, csak a teljes képernyős lejátszás beállítása nem megy még neki. Amin már végképp az agyam eldobom, hogy tegnap kapott egy tabletet, hogy azt nyomkodja inkább telefon helyett. Ha mi otthon ki vagyunk akadva azon, hogy a gyerekkor már nem olyan, mint régen, akkor itt mi van? Koreában már a kisgyermekkor sem olyan, mint annak lennie kellene.

Had számoljak be a mai zsákmányolásomról. Már régóta terveztem, hogy ellátogatok a férjem szüleinek lakásához közel lévő nagy Daiso-ba. Ez egy olyan mindenes, olcsó bolt és abszolút jó minőségű dolgokat árulnak. Itt nem is a minőséggel, sokkal inkább azzal van a gond, hogy rengeteg haszontalan termék van készleten, aminek sokszor az ember nem tud ellenállni, mert mondjuk rajta van egy cuki jegesmaci, vagy egy szép virág. A koreaiak imádnak itt vásárolni, ma is tele volt a bolt. Én eredetileg evőpálcikáért, kanálért és gyümölcs villáért mentem, de persze több minden került a kosaramba, mint szerettem volna.

Amiért eredetileg mentem...

 Ami még hozzám ragadt...

Tollak, cuki tolltartó, zoknik, képeslapok, hajgumi és egy kézkrém, amit meg sem illatoztam, ki sem próbáltam, de annyira édes volt rajta ez a dinónak öltözött maci :D

KakaoMini

A férjem, amikor a nővérével beszélt telefonon sokszor hallottam, hogy azt mondja kakao, kakao... El nem tudtam képzelni, hogy milyen kakaóról beszélnek. Azt sejtettem, hogy nem az innivalóról, de azt gondoltam, hogy magáról a KakaoTalk applikációról, amit biztosan ti is ismertek. Ez ugye egy chat program, olyan, mint a Viber, vagy a Whatsapp, csak a koreai verzió. Most kiderült számomra, hogy a férjem rendelt magának egy úgynevezett KakaoMini nevű terméket. Ez egy okos hangszóró. Elő kell fizetni egy adatbázis használatára és az utasításokat hallva a hangszóró ebből keresgél számunkra. Mindenfélét lehet kérni, kérdezni, ma kipróbáltuk a nővérrel. Először azt mondod a hangszórónak, hogy Hey Kakao, erre felvillan jelezve, hogy "figyel". Mi például megkérdeztük, hogy mi a taekwondo, erre elmagyarázta, hogy az egy koreai harcművészet. Persze nem csak koreai dolgokban jártas, de először nem voltunk túl kreatívak. Ezután megkérdeztük, hogy milyen lesz az időjárás holnap és részletes beszámolót kaptunk. Megkértük, hogy játsszon zenét, erre elkezdett lejátszani egy random koreai dalt. Utána mondtam, hogy Beyoncét kérünk, aztán gondolván, hogy ezt úgysem tudja teljesíteni, Tokio Hotel-t, de meg kell mondjam elég tisztességes adatbázisuk lehet, mert még ezeket is megtalálta.

Szerintetek van értelme egy ilyen okos hangszórónak? Ti is szívesen kipróbálnátok?

Az biztos, hogy ez is nagyon cuki :)

Holnap ismét jelentkezem~~~!! Még több képért kövessetek Instagramon: jangcsilla

Koreai hétköznapok | Baba fotózás

Az első éjszaka sikerült 3-kor megébrednem és persze utána pár óráig nem tudtam visszaaludni. A napom nagy része ezért alvással telt, de délután elkísértem a sógornőmet a kisbabája 50 napos fotózására. Igen, ilyen is van már! :D

Még a várandóssága alatt befizettek egy csomagra, amiben benne van a terhesség utolsó heteiben egy fotózás, születéskor készült fotók, az 50 napos és a 100 napos forduló dokumentálása. Egy nagyon igényes stúdióba látogattunk el, a személyzet aranyos volt. A fotós asszisztense végig bohóckodott a kamera mögött, így Mina-t sikerült rábírni a mosolygásra. Az elkészült képeket 20 perc múlva megkaptuk, a sógornőm megengedte, hogy egy párat nektek is megmutassak! :)

Egyébként nagyon jól megvagyok a gyerekekkel, a nagyobbik - Minjae - kifejezetten oda van most értem, mindig az én kezemet akarja fogni, az én ölembe akar ülni és mellettem akar enni :D Nagyon édes!

Had mutassak be nektek egy koreai kínzóeszközt. Fürdőszobai papucsnak álcázzák, de tudnotok kell, hogy a tüskék a papucs talprészénél annyira szúrnak, hogy az ember pár perc múlva nem érzi a lábát. A fürdőbe illetlenség bemenni mezítláb, vagy a saját papucsodban, mindenki ebbe lép bele. A koreaiak szerint a talprész a "másszázsi" (masszázs :D) funkció... Azt hiszem nagyon eltérő véleményünk van erről!

Ismét sikerült nagyon hideget kifognom, épp beszéltük a sógornőmmel, hogy szinte mindig extrém időjáráskor érkezem, nyáron a legmelegebb, legpárásabb, télen pedig a leghidegebb idő fogad. A szülők egyébként szóltak előre, meg én is láttam az előrejelzést, de erre mégsem tudsz kellően felkészülni lélekben. A reptérről kilépve olyan hideg fogadott, hogy az ujjaim egy perc alatt lefagytak, utána pedig két óra alatt olvadtam ki. 

Így telt hát az első teljes napom Koreában.

Este rendeltünk édes szószos és szója szószos csirkét... Még mindig ez az egyik nagy kedvenc! :)

Öt óra késéssel, de megérkeztem

Már a reptéri buszon vagyok, itt 20 óra lesz nem sokára, de még véletlenül sem akarok elaludni, mert akkor az esti alvásnak annyi :) Úgyhogy kihasználva ezt a kis időt úgy gondoltam megírom nektek mi történt velem az utazás alatt. Van mit mesélni! :)

De először is egy most zajló dolgot kell veletek megosztanom. A buszon egy koreai kisfiú ül mögöttem, a székemet, ugyan lassú ritmusban, de folyamatosan rugdossa és közben azt suttogja, hogy Pikachu, Pikachu... Szerintetek mit akar tőlem? :D

Na, de térjünk vissza az utamhoz. A gépem Budapestről Münchenbe 13.25-kor indult. Pontosan sikerült elstartolnunk, ezért egy picit hamarabb értünk oda a tervezettnél. Bóklásztam egy keveset a terminálban, közben tudtam, hogy mikor értem oda a kiírt kapu közelébe, mert egyre több koreaival találkoztam. Úgy be tudják ám tölteni a rendelkezésre álló teret!

A koreai gépre is időben elkezdődött a beszállítás, egy kedves lány mellé szólt a helyem, akivel még angolul is sikerült többé kevésbé elbeszélgetni. Felszálltunk, jött a vacsi előtti italosztás, meg kis zacskós perecet is adtak mellé. Én már nagyon éhes voltam, ezért elkezdtem enni, közben örömmel nyugtáztam, hogy "Gulási" és "Dakgalbi" lesz a menü. A következő pillanatban a kapitány kezdett el beszélni. Először németül, aztán angolul. Az angolja igen németes volt, ezért először csak egy pár szót értettem meg, de elég volt az is. "Jobb szárny", "Túlzott kerozinfogyasztás", "Nem érnénk el Koreáig", "Vissza Münchenbe". Kinéztem az ablakon, erre megállt bennem az ütő. A szárnyról letört egy darab és ott lifegett, úgy nézett ki, mintha akármelyik pillanatban leeshetne. És ugye mivel a szárnyban tárolják a repülőgép üzemanyagát, a sérülésnek köszönhetően konkrétan folyt ki a repülőnkből a kerozin. Hát már nem volt kedvem befejezni a perecemet. Csak arra tudtam gondolni, hogy kész, ennyi volt... Na de nem volt szégyen a félelmem. Ahhoz képest, hogy engem már valóban ért baleset repülőn és ez a mai napi hatással van rám, a koreaiak pánikszerű viselkedése mellett én ki sem tűntem a tömegből. Ne tudjátok meg mi volt, mikor arról beszélt a pilóta, hogy ha evakuálni kell a gépet a földön, akkor mindenki hagyja fent a táskáját. Volt, aki bőrönddel az ölében akart leszállni, mondván, hogy az neki kell. Persze a légiutas kísérők ezt nem hagyták és azonnal felpakoltatták vele. De elgondolkodtam, hogy tényleg ennyire ragaszkodunk a kis dolgainkhoz, amik egyszerűen pénzzel ismét megvehetőek? Én úgy voltam vele, ha menekülésre kerül a sor és hozza a pasi a bőröndjét, akkor levágok neki egyet. Annak, hogy az ember nem viheti a bőröndjét két oka van. Az egyik, hogy sokkal lassabban tudja elhagyni a gépet, mert a csomag nehéz, fennakad vele az ülés karfákon stb. A másik, hogy csinálhat a csúszdán olyan károkat, ami esetleg megakadályozza a mögötte álló lecsúszását. Úgyhogy ne játsszunk már senki életével...

Münchenből Münchenbe

A lényeg, hogy kb. 40 perccel a felszállás után, már vissza is tértünk a müncheni reptérre. Szerencsére nem kellett evakuálni a repülőgépet, de elég ijesztő volt, ahogy a tűzoltók megkülönböztető jelzéssel vártak minket a kifutópálya mellett, majd körbe állták a gépet és egy pár percig farkasszemet néztünk egymással. A döntés megszületett, új géppel indulunk neki ismét, úgyhogy vissza vittek minket a terminál épületébe. Ott kaptunk ingyen vizet és kekszet. Az új repülőt fel kellett készíteni az indulásra, ezért 2,5-3 órát üldögéltünk bent, majd ismét kivittek minket buszokkal.

A koreaiak megdöbbentően jól bírták a várakozást. Hirtelen mindenki mindenkivel barátkozott, beszélgetett, nevetgéltek, ettek és sokan eszeveszett költekezésbe kezdtek, mintha muszáj lett volna.

Amikor elkészült az új gép, nagyon jól esett végre leülni, megvacsorázni és utána ki is dőltem, majd 3 órával az érkezés előtt kezdtem el ébredezni. Egy új techinkát fejlesztettem ki, hogy még kényelmesebb legyen az utazás. A gépen mindig úgy kiszokott száradni az orrnyálkahártyám, hogy szinte fáj orron keresztül levegőt vennem. Most az ázsiában oly népszerű szájmaszkot vettem fel és így egyáltalán nincs problémám, sőt érzem, hogy az arcom is hidratáltabb maradt. Ez a maszkos dolog Európában igen furcsa lenne, de ne aggódjatok egy ázsiai járaton senki nem fog rátok furcsán nézni! :D

Az incheoni reptéren végre találkoztam a segítő robottal, amiről egyszer már írtam nektek. A férjem apukáját vártam, és ahogy ott álldogáltam többször odajött hozzám, sőt még rám is kacsintott :D Mondta, hogy lehet vele közös fotót készíteni, így miután Apuka megjött lőttünk egy képet együtt... Hát nem cuki? :D Ha nem találsz valamit mutat egy részletes térképet, de ha még így sem vagy biztos abban, hogy megtalálod-e, akkor el is kísér. Olyan tempóban gurul, ahogy a kérdezője sétál, úgyhogy minden korosztály által használható.

Csak tudnám miért bámul ennyire? :D

Irány Dél-Korea

Ismét eljött az utazás ideje, természetesen most is izgulok, hogy minden rendben menjen, ne zuhanjon le a repülőm, meg ezek a mindennapi dolgok :D

A repülési útvonalam: BUD-MUC-ICN

A régi útlevelemet nézegetve és a koreai pecséteket számolgatva rájöttem, hogy most megyek ki 10. alkalommal. Úgyhogy ez egy jubileumi utazás lesz, ezért biztosan nagyon jól fogom érezni magam! :)

Azt hiszem most már itt az ideje annak, hogy rongyosra hallgassam a Girl's Generation & Super Junior Seoul Song című számát. Ez már afféle hagyomány nálam a koreai utak előtt. Emlékszem, amikor a legelső utazás előtt csillogó szemmel figyeltem a videoklipet. Arra meg még jobban emlékszem, hogy miután 3 hét alatt bejártam Szöult, hihetetlen élmény volt újranézni és megállapítani, hogy "ott is voltam... meg ott is"!!! :)

Ismét a férjem nélkül utazom majd, de lesz annyi könnyebbségünk a szülőkkel, hogy a nővére, aki azért egy picit beszél angolul, ott lesz velünk Daejeon-ban.

Sok mindent kértek a szülők, ezért most sem üres kézzel megyek. Azt szeretem a legjobban, ha van konkrét kérésük, mert így biztos lehetek benne, hogy olyan dolgokat veszek, amire tényleg szükségük van. A bőröndöm legviccesebb tartalma az 60db 10-es csomagolású zsebkendő. Remélem a határon nem kapcsolnak le, mert esetleg túllépem a megengedett zsebkendő limitet :D Az a helyzet, hogy kint csak nagyon vékony anyagút árulnak, ami rögtön szétolvad a kezedben orrfújás közben...

Most megyek pakolni... Kintről jelentkezem!