A koreai esküvőnk napja #2 | A szertartás

Az előző bejegyzésben elmeséltem hogyan telt a készülődés a nagy napon, ha még nem olvastad, akkor itt megteheted. Ma pedig jönnek az ígért képek és hozzá egy leírás a szertartás részleteiről. ^^

Miután rám adták a menyasszonyi ruhát, elvittek egy gyönyörű különterembe, ahol a folyamatosan érkező vendégek készíthettek velem képeket. A férjemmel is fotózkodtunk persze!!

Még szállingóztak a vendégek, amikor is visszajött a férjem és mondta, hogy most elgyakoroljuk a szertartást. Már egy csomóan bent ültek a helyükön, mi pedig simán besétáltunk közéjük és lejártuk a koreográfiát. Számomra ez nagyon meglepő dolog volt, a magyar vendégek is csak néztek, hogy mi történik. Szóval végigrohantunk a történéseken, kivonultunk és a házasságkötő terem előtt vártuk az igazi bevonulást. Először anyukám és az anyósom mentek be kézen fogva. Meggyújtottak egy egy gyertyát, majd meghajoltak egymásnak és a vendégeknek is.

Hagyományosan anyukámnak piros hanbokot kellett volna viselnie, de a férjem családja ráhagyta a színek kiválasztását, mivel nem csak egy bérelt darabról volt szó, anyukám saját, külön neki készített ruhát kapott. Azt gondolták, hogy így a jövőben is hordja majd, ha már Koreában élünk és meglátogat bennünket valamelyik nagy ünnep alatt, amikor mindenki hanbokba bújik.

Ezután vonultunk be a férjemmel. Magyarországon is egyre elterjedtebb, hogy a párok együtt vonulnak be, Koreában pedig elég mindennapi dolognak számít. Kint egyébként nem hoz balszerencsét, ha a vőlegény látja a menyasszony ruháját már a ceremónia előtt, sőt egyenesen az a szokás, hogy miután felöltöztetik egy különteremben az arát, a vőlegényt leültetik egy székre és bemutatják neki a hölgyet a szertartás előtt. Lehet, hogy velem van a baj, de nekem ez egy kicsit olyan érzés, mintha bemutatnák a portékát és megkérdeznék, "na jó lesz?" Nálunk ez szerencsére elmaradt, tulajdonképpen az történt, hogy a férjem kint beszélgetett a vendégekkel és senki nem szólt neki, hogy meg kellene néznie, de nem bántam!! :D

A családi lelkész adott össze minket, aki a férjem nagynénjének a férje. Koreaiul ment a szertartás, de előtte átbeszéltük, hogy miről lesz szó, így nagyjából tudtam követni.

A férjem elég halkan mondta ki a boldogító IGEN-t, így a lelkész egy kicsit elkezdett vele viccelődni a szertartás közben és biztatta, hogy hangosabban mondja, mert a hátsó sorban nem hallották jól a válaszát. Én sem akartam lemaradni, így amikor engem kérdezett, hogy elfogadom-e a férjemet férjemül :D, akkor egy hangos határozott IGEN-nel válaszoltam (kiabáltam), azt hiszem kicsit hangosabban jött ki, mint terveztem, mindenesetre a násznép nevetett és a lelkész is elégedett volt a produkcióval.

Az egybehangzó igenek után jött a tortavágás. Elég vicces, ahogy egy kis tortácskát ráraknak egy nagy hungarocell tortára és bárddal kell belevágnunk a süteménybe együtt.

A következő résztől egy kicsit izgultam, mert sok esküvőt néztem végig YouTube-on és ez néha igen cikin szokott elsülni. A baráti körből valakinek énekelnie kell a friss házasoknak. A mi esetünkben ez nem csak egy embert jelentett, hanem a templomi kórusból készültek nekünk egy dallal a fiatalok. Mindenki unott arccal szokta végignézni ezeket a kötelező előadásokat, de amit mi kaptunk attól a pár fiataltól, azt soha nem feledem. Annyira megható és szép volt a dal, hogy én és a férjem is, de még sokan a násznépből is törölgették a könnyeiket. Komolyan nagyon meghatódtam és jól esett, hogy ennyien csak miattunk készültek, ahogy később megtudtam már hetekkel korábban. Csodálatos élmény volt!

A pár perces előadás után jött a szülőköszöntés. Koreában ezt nem virággal teszik, hanem a friss házasok meghajolnak az örömszülők előtt, tiszteletüket és hálájukat kifejezvén. Ez is egy megható pillanat volt, mondanom sem kell, hogy anyukám és anyósomék is könnyeztek rendesen. :)

Végül a vendégek felé is meghajoltunk, megköszönve a részvételüket ezen a számunkra nagyon fontos napon.

Majd jöhetett a fotózkodás a családdal és a barátokkal!

Koreában a csokordobást sem bízzák a véletlenre, egy embert választanak ki és neki célozzák a virágokat. Ez számomra egyértelmű volt, hogy a legjobb barátnőm lesz, ügyesen el is kapta, bár a fotó kedvéért még egyszer el kellett dobnom neki :D

A fehér ruhás szertartás után a vendégek elmentek a svédasztalos ebédre, mi pedig a családdal együtt felmentünk a tradicionális különterembe, ahol felvettük az esküvői hanbokot. Tulajdonképpen ez nem is egy külön hanbok volt, inkább egy palást, amit az én saját hanbokomra adtak rá. Ennek a szertartásnak a neve: Pyebaek.

Hagyományosan csak a férj családja vett rajta részt, de ma már a feleség oldalát is behívják, bár kétség kívül a férj szüleinek van nagyobb szerepe, hiszen ők dobják a gesztenyét és a koreai datolyát, ami a jövőbeli gyermekek számát jósolja meg.

Annyira aranyos, ahogy koncentrálnak! :D

2 gesztenye és 4  datolya, vagyis 2 lányra és 4 fiúra számíthatunk! :D

A család fiatalabb tagjaival integettünk egymásnak...:D

Egy alkoholos italt kellett volna felszolgálnom a vendégeknek és a férjemnek, de mivel egyikünk sem iszik, ezért szőlőlevet használtunk.

Azt hiszem, hogy ez az egyik kedvenc képem az összes közül. Szegény férjemnek kétszer körbe kellett vinnie a teremben a hátán. Az elég jó volt :D

Mindent számításba véve jól éreztem magam az esküvőn, de be kell valljam, hogy ez nagyon különbözött a magyaros esküvőktől, amit itthon megszokhattunk már. Nekem az a nagy nap volt az "igazi", a férjem családjának meg úgy éreztem, hogy inkább ez. Viszont szerintem ezzel nincs baj, hiszen mindenki álma teljesült, itt is és ott is összekötöttük az életünket és pont ez a szép egy nemzetközi párkapcsolatban, hogy mindkét kultúrát elfogadod, nem csak a te elképzeléseidet próbálod rányomni a másik félre.

Az esküvő után este még a legjobb barátnőmmel elmentünk sétálni, hiszen az volt az utolsó esténk Daejeon-ban. Azon nevettünk, hogy az emberek nem is sejtik, hogy pár órával ezelőtt férjhez mentem! :D Maximum a frizurám lehetett gyanús, az annyira jól tartotta magát, hogy nem szedtem szét csak lefekvés előtt.

Másnap elindultunk Szöulba anyukámmal és a barátnőmmel. Hamarosan érkeznek erről is a bejegyzések itt a blogon! Köszönöm, hogy ismét velem tartottatok!

Kövessétek a blog Facebook oldalát is!

Instagrammon is megtaláltok!

És emailt is írhattok, ha van kérdésetek!