Koreában is a gólya hozza? | Júliusban szülők leszünk | Magzati név

Talán a ti családotokban is mindenkinek megvan a saját története. Én két fiú testvér mellett nőttem fel és nekem jutott a "gólya hozott" mese. Kicsiként sokszor kértem a szüleimet, hogy meséljék el újra és újra részletekbe menően érkezésem csodás pillanatát. Mindig elképzeltem, ahogy a hatalmas fehér madár berepül a lakásunkba, a csillár körül kering körbe körbe és a szüleim felkiabálnak neki, hogy "gólya néni, azt a szöszke kék szeműt kérjük szépen!!" És így lettem én :)

Igencsak meglepődtem, amikor a világ másik feléről jövő férjemnek felelevenítve a történetet, tudta, hogy miről van szó. Ugye milyen érdekes, hogy egy 8000km távol lévő országban is fut ugyanaz a gyerekeknek szánt elbeszélés, ami nálunk is? Európában ez persze nem meglepő, viszont egy ázsiai országban szerintem annál inkább. Lehet, hogy a két nép tényleg közelebb áll egymáshoz, mint gondoltuk? :)

Hozzánk is jön a gólya

Az előző bejegyzésem végén már olvashattátok, hogy egy ideig nem fogok Koreába utazni, ennek pedig nincs más oka, minthogy júliusban szülők leszünk! :) Mindketten nagyon boldogok vagyunk, hogy bővül a család. A férjem februárban hazautazik a szokásos téli szünetére 10 napra. A szülei nagyon szeretnék, ha én is mennék, de szerintem egy ilyen hosszú repülőút nem kényelmes ilyen állapotban, ráadásul a turbulenciától való félelmem is előjöhet, ha ráz a gép, ami nem gondolom, hogy jót tesz a babának. Én most úgy döntöttem nem utazom a férjemmel. Nem nagyon akart engem itt hagyni, de rábeszéltem, hogy menjen, hiszen ki tudja ezután mikor lesz lehetősége ismét kimenni.

A férjemnek így meséltem el

Pontosan emlékszem arra a szombat reggelre, amikor megtudtam, hogy kisbabát várok. Munkanap volt, ezért a férjem már rég beért a munkahelyére. Ilyen boldogságot én még soha nem éreztem, persze ahogy egy kicsit szétoszlott a rózsaszín köd, az aggodalom is elkezdett bennem motoszkálni. Tudtam, hogy nagyon korai még, bármi történhet, ezért úgy döntöttem, hogy amíg nem lát orvos, addig nem mesélem el neki. De aztán... szinte levegőt is alig tudtam venni az izgatottságtól és két dolog jutott eszembe. 1. Valószínűleg úgyis kiszúrja majd, hogy valami történt. 2. Én belehalok, ha nem oszthatom meg vele ezt a csodálatos érzést!!! Na de hogy csináljam?

Telefonon mégiscsak elég snassz lett volna, ráadásul olyan munkája van, ahol tényleg figyelnie, összpontosítania kell minden pillanatban, így tudtam, hogy várnom kell, amíg haza nem jön. Elkezdtem fel-alá szaladgálni a városban, hogy valami cuki babás ajándékot vegyek neki, de nem nagyon találtam az elképzelésnek megfelelőt. Végül a Müllerben kötöttem ki, ahol vettem egy kis csörgőt és egy cumit. Beletettem egy dobozba és miután hazaérkezett a munkából átadtam neki. 

Elég értetlenül nézett, hogy miért kap így random bármit is, de kinyitva a dobozkát sem értette rögtön, hogy mit jelent ez? A következő párbeszéd zajlott le köztünk:

"Ezzel meg mit csináljak?" 

"Nekem mindegy, de 9 hónap múlva kellene vissza"

"Miért pont 9 hónap múlva...? 9 hónap....... 9 hónap????????????? EZ MOST KOMOLY???"

Csak nevettünk és nevettünk és mindketten nagyon boldogok voltunk! Azonnal emelte a telefonját, hogy ő is elmesélje a szüleinek, de én próbáltam lebeszélni róla, hiszen ahogy már korábban írtam, nagyon korai terhességről volt még szó és nem akartam, hogy esetleg rossz vége legyen. De erre azt mondta, "belehalok, ha nem oszthatom meg az örömünket velük" és pontosan tudtam, hogy mit érez, úgyhogy végül KakaoTalk-on kamerával hívtuk fel a szüleit és mutattuk meg nekik a dobozkát. Először csak hunyorgott az anyukája, mert nem látta rendesen mi az, majd elkezdte bökdösni az apósom vállát, hogy nézzen ő is a képernyőre. Hát had ne mondjam, hogy ott is nagy volt az öröm, a sógornőm pont náluk volt és a gyerekek miatt felállított biztonsági kerítést gátugrókat megszégyenítő lendülettel ugrotta át örömében, hogy ő is a telefonhoz jöhessen! :D

Várandósság koreai módra

Mindig is megvolt az elképzelésem arról, hogy mit hogyan fogok csinálni a várandósságom alatt. Azt terveztem például, hogy sokszor fogok mesét olvasni a még meg sem született gyermekünknek, zenét hallgatok majd és mindenféle ízt kipróbálok, hogy később ő is nyitott legyen a különböző ételekre.

Nem rég olvastam egy cikket, amiben arról volt szó, hogy Koreában is van hasonló gyakorlat, az úgynevezett taegyo (te-gjó). A kismamák a következőket teszik meg azért, hogy jó hatással legyenek a magzatra: olvasnak, zenét hallgatnak, pozitív dolgokra gondolnak, a negatív dolgokat kerülik, természetes gyógyszereket/gyógyteákat és egészséges ételeket fogyasztanak. A taegyo ismét virágkorát éli kint, különböző cégeknél be lehet fizetni magunkat a programokra és az anyukák így próbálják elérni, hogy egészséges, kiegyensúlyozott, okos gyermekük szülessen.

Az ismerősöknek később így jelentettük be a nagy hírt:

Magzati névadás

Kint szokás a magzatokat elnevezni, hogy megtudják őket szólítani, miközben hozzájuk beszélnek már anya pocakjában. A legkülönbözőbb neveket hallottam eddig, a sógornőmék első babája például "uri", a miénk nevet viselte, a második pedig "turi", úgymint a másodikunk. De volt az ismeretségi körben mandu (igen... mint a töltött batyu), rizsszem és babszem is. Az első ultrahang után letöltöttem egy applikációt, ami hétről hétre követi a terhesség mindennapjait. A méretét is lehet látni, amit a jobb szemléltetés végett ételekhez hasonlítanak. Nos először a mi kis pici babánk épp akkora volt, mint egy mákszem, ezért elég hosszú ideig mákszemecskének hívtam. De aztán a férjem szülei is kérdezték, hogy mi lesz a magzati név és tudjátok, hogy állnak a külföldiek a mákhoz. Úgy döntöttem, hogy ennél valami jobbat kell választanunk. Törtük a fejünket a férjemmel, amíg nem eszünkbe jutott, hogy a szülei mit kérdezgettek tőlünk sokszor az utóbbi időben. Tudták, hogy lassan szeretnénk kisbabát, de tapintatosak voltak és nem kérdeztek rá konkrétan, hogy mi van a projekttel, mindig azt kérdezték, hogy van-e valami jó hírünk? Hát végre volt! Úgyhogy adta magát a helyzet és a babánk magzati neve jó hír, vagyis Good News lett.

Úgy tűnik, hogy még mindig rengeteg időnk van az apróság érkezéséig, de valószínűleg gyorsabban el fog szaladni ez az időszak, mint gondolnánk. Sok dolgot át kell beszélnünk a férjemmel, el kell döntenünk, hogy milyen nyelven fogunk hozzá beszélni és, hogy ki milyen irányelvek alapján szeretné nevelni. Én úgy tervezem, hogy a következő szemesztert is befejezem az egyetemen, hogy végül csak egy évem maradjon hátra. A baba érkezése után nyilván halasztani fogok egy évet és a végét nem szeretném nagyon elhúzni, hiszen a tervek szerint a diploma után költözünk Koreába.

Köszönöm, hogy ismét velem tartottatok és megoszthattam veletek a jó hírt! A júliusig vezető úton is fogok nektek mindig bejegyzéseket írni, hiszen nagyon izgalmas feladat lesz felkészülni egy magyar-koreai baba érkezésére! ❤️

Kövessétek a blog Facebook oldalát!

Instagrammon is megtaláltok!

És emailt is írhattok, ha van kérdésetek! ^^