2014. június 5., csütörtök

Költözés / Moving

A barátom szülei tényleg nem vicceltek, amikor azt mondták, hogy ma már az új házban alszunk. Reggel 6.30-kor keltem, de a lakás felét addigra már ki is pakolták. Itt az a szokás, hogy a költöztető cég dobozolja be a cuccaidat, majd átviszik az új helyre. Barátomék a ruháikat saját maguknak pakolták be, de a többivel nem kellett törődniük. A cég hozta a saját kis összehajtható dobozait, és körülbelül  egy óra alatt ki is pakolták az egész helyet.

Persze voltak nagyobb bútorok, meg egy zongora, amit nem lehetett a lépcsőn lehozni, ezért ezeket az ablakon keresztül pakolták ki.


Körbejártam az új házat. Eredetileg nem ide költöztek volna, de az a projekt sajnos bedőlt, a kivitelezők leálltak a munkálatokkal, így jó pár won-t elvesztettek barátom szülei. Arról a helyről láttam a terveket, de ez a ház, meg környék nekem jobban tetszik. Örömmel mesélték a szülők, hogy sikerült megkaparintani egy lakást a földszinten, amin nagyon csodálkoztam, mert azt gondolná az ember minél feljebb, annál jobb. Itt úgy néz ki, hogy fordítva gondolkodnak az emberek. Azzal magyarázták, hogy minél közelebb vannak a zöld területhez, annál jobb, a kilátás nem számít. Az igaz, hogy nagyon törekedtek a tervezők arra, hogy minél több fa legyen mindenhol. A lakás összes ablaka kertre néző, úgyhogy tényleg kellemes.

24 emeletes a ház, és legfelül még van 2 penthouse lakás is

A ház alatt mélygarázs található, külön nőknek kijelölt parkolóhelyekkel :) Elméletileg nagyobb méretű, mint egy átlagos hely.

Itt végre a szemét helyzet is megoldásra került. Egy átlagos házban nincs ilyen sziget, ahova ki lehet tenni a szemetet. Mindenki otthon gyűjtögeti napokig, aztán a kijelölt időpontban le lehet vinni a ház elé... Szóval nagy gratuláció, hogy végre megoldódott az, ami nálunk mondjuk természetesnek mondható.
Egyébként a kép bal oldalán, az üveg mögött egy csomagfeladó gép van. Már Magyarországon is láttam ilyet..

A fákat bambusz rudakkal összekötözik, nehogy kidöntse őket egy erősebb széllökés.




Tehát rengeteg zöld terület van, ez nekem nagyon tetszik! Vannak padok és asztalok székekkel, hogy ki lehessen ülni a szabadba. Ezek mellett van szökőkút is, egy játszótér, golfpálya és edzőterem, amit az itt lakók használhatnak.

Amit nem nagyon tudtam hova tenni, az ez a baris szoborköltemény! :D Miért épp bárányok??? Senki nem tudja a választ! :D

Felmentem a 24. emeletre is, onnan ilyen a kilátás

A kertnek ezen része még rendezés alatt áll

Amin meglepődtem, az a lift volt. Minden új és csillog-villog, az viszont tele van firkálva hirdetésekkel. Szerencsére még van rajta egy védőfólia, amit ha leszednek, mind eltűnik. Remélem azután nem fogják ismét összefirkálni!

Minden emeleten van egy ilyen tűzoltó slagot tartalmazó szekrény, így a lakók tűz esetén már akkor elkezdhetik az oltást, amikor még a tűzoltók nem érkeztek ki a helyszínre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése