2012. augusztus 3., péntek

Cat café, azaz egy kávézó tele macskákkal

Ma végre összetudtam hozni egy találkozót az egyik ismerősömmel és az ő barátnőjével. Seoul-ban dolgozik, de most kapott pár szabadnapot, így hazatudott jönni Cheongju-ba, ami csak fél órányira van tőlünk. A barátnője meg Daejeon-ban lakik, így volt szerencsém őt is megismerni. Vele egyébként hétfőn is találkozom majd és elmegyünk a Trick-Art múzeumba :)

Egy példa a múzeum képeire

Sajnos ma nem tudtunk sok időt együtt tölteni, mert mindkettőjüknek későbbre is volt egy egy találkozója, de azért nagyon jól éreztem magamat.

A vonatállomáson találkoztunk és innen indultunk útnak. Meglátogattuk azt a papír-írószer boltot, amit tegnap nem találtam. Most már jobban megismertem a környéket, és kb. az egyetlen olyan mellékutcában volt a bolt, amelyiket tegnap nem csekkoltam le. Na mindegy, a lényeg, hogy meglett :)

Ezután gondoltuk beülünk egy kávézóba beszélgetni. Így kötöttünk ki végül egy Cat Café-ban, azaz egy cicákkal teli világban. Teljesen oda voltam meg vissza, annyira szépek, és aranyosak voltak a cicák.



Ez a fajta kávézó először Tajvan-on jelent meg, majd elkezdett terjedni egész Ázsiában, nagyon népszerű. Ma már Bécsben is elérhető, szóval, ha nagyon akarnánk menni, nincs olyan messze. Azon gondolkodtam, hogy simán nyithatnánk egyet Magyarországon is, csak menhelyes cicákkal, így egy csomót meg is menthetnénk... Az itteniek mind fajtiszták voltak, látszott rajtuk, hogy csak jó helyről jöhettek.

A kávézó tele volt cicajátékokkal, mászókákkal és egyéb búvóhelyekkel, amiket ők tipikusan szeretnek.


Majdnem minden kis zugban rejtőzött valaki. Voltak merészebb egyéniségek és picit félénkebbek is. Saját cicát is lehetett hozni, volt is egy lány, aki ezt kihasználta.

Az ismerősöm barátnője, Sueyeon

Általában nagyon izegtek, mozogtak, ezért nem tudtunk jó fotót készíteni együtt.


Ő úgy gondolta: "Igenis beférek ide is!"

Szóval nagyon jól éreztem magamat, sokat nevettünk és jó volt végre a barátom nővérén kívül is valakikkel angolul beszélgetni :)

1 megjegyzés:

  1. Uhhh jól olvasom,hogy mentek Trick Art múzeumba hétfőn?Hétfőn szabadnapom van és eredetileg terveztem menni én is de mivel egyedül nem buli mert akkor nem tudsz normális képeket készíteni így lemondtam róla.Jelenleg a Japán tenger van betervezve oda mennek többen is tőlünk.Viszont,ha nem lennék terhetekre akkor szívesen elmennék veletek a Trick Art-ba is akár.?Ha megoldható légyszi írd meg (akár fb-on),hogy mikor és hol tudnánk találkozni.Ha kettesben mennétek sem gond csak gondoltam hátha.?

    VálaszTörlés