2018. július 30., hétfő

Ne akarj mentőzni | Baleset


Tegnap épp hazafelé tartottam a bevásárlásból, amikor egy villogó mentőautót láttam közeledni az úton. Zöld jelzést kaptam, de nyilván nem léptem le, hogy zavartalanul el tudjanak haladni. És itt jött a meglepetés. A mentő megállt a piros lámpánál. Villogott tovább rendületlenül, biztos vagyok benne, hogy valakit vitt, vagy valakihez ment, de megállt és várakozott, mint az összes többi autó.

Egy standard koreai mentőautó.

A férjem, amikor Magyarországra költözött és mentőt láttunk az utcán, ámult bámult, hogy a többi sofőr milyen előzékeny velük és villogva, szirénázva mehetnek tulajdonképpen bárhol, még a forgalommal szemben is. Ezen nagyon meglepődtem, hiszen nekem meg ez a természetes, sokszor életet ment egy gyors, szakszerű ellátás, nyilvánvaló, hogy minél előbb érkeznek meg egy sérült, beteg emberhez annál jobb. Neki konkrétan meg kellett tanulnia, miként segítheti ő is a munkájukat, ha az úton szirénázva közelednek mögötte (az első pár alkalomnál ugyanúgy pánikolt, mint egy friss jogsis :D). El kellett magyaráznom, hogy ilyen esetben még apróbb, senkit nem veszélyeztető szabályszegések is megengedettek, a lényeg a gyors továbbhaladás biztosítása.

Mert mi van itt Koreában? Az emberek úgy tesznek keresztbe a mentősöknek, ahogy tudnak. Mindenki azt feltételezi, hogy épp csak ebédelni mennek, vagy a kisboltba sietnek csupán. Szerintem ez a fajta magatartás elfogadhatatlan és nem értem miért nem tesznek ellene valamit. Én biztos visszanézném a kamerákon, hogy melyik autósok nem segítik a munkájukat és menne a bünti. bam bam
Az egészségügyi minisztérium szövege szerintem mindent visz: "Mivel az autósok nem állnak félre a mentő elől, ha kórházi ellátásra szorul azt ajánljuk, hogy inkább taxival menjen be a legközelebbi sürgősségi központba." Tessék????

2017-ben nyilvánosságra hozták egy térfigyelő kamera felvételét, amin egy alagútban történt baleset. Ez volt az első alkalom, amikor a többi autós egyként segítette a mentősök munkáját, rendezetten félreálltak az útból. Még a világsajtó is megírta, hogy milyen jó fejek a koreaiak. Azóta is ebbe az egy alkalomba kapaszkodnak, a mai napig bejátsszák a TV-ben, ha épp ezzel kapcsolatos téma van. Talán így akarják ösztönözni őket? Nem tudom...


Az biztos, hogy a baleseti ráta nagyon magas Koreában. Ha zebrán kell átkeljek én 3x körbenézek mielőtt elindulnék, mert itt még sajnos a gyalogátkelőhely sem szent (bár otthon is egyre kevésbé). A kiutazásom előtt láttam egy videót, ahol az autók blackbox felvételeiből és térfigyelő kamerák felvételeiből készítettek egy montázst balesetekről. Megfigyeltem, hogy sokszor a gyalogosok is hibáztak, főleg akik telefonoztak az átkelésnél, de az ételfutárok esélyei is elég elkeserítőek.


Az egyik nap én is láttam egy balesetet. Azért nem írtam róla, mert megviselt. A férjem anyukája átslisszant egy sárga jelzésen az autóval, rögtön arra gondoltam "már csak az kell, hogy balesetet szenvedjünk". Erre a következő pillanatban a szembe sávban elütöttek egy robogós ételfutárt. (Nem volt köze az átslisszanásunknak hozzá.) A srác métereket csúszott végig a földön miközben a lába a robogó alatt maradt. A legszörnyűbb, hogy láttam milyen fiatal volt, valószínűleg nyári munka gyanánt vállalt ételkihordást. Mi is félreálltunk, de több futár is azonnal ott termett mellette és már fel is állt. Szegénykém nagyon rosszul nézett ki és támolygott, én majdnem elbőgtem magam.

A balesetek sokszor tapasztalatlanságból adódnak, meg persze abból, hogy jó páran csak megveszik a jogosítványukat. Szerintem a probléma egyik forrása, hogy nagyon sok sávos utak vannak hatalmas kereszteződésekkel és nem látják át, hogy merről lehet számítani másik autóra. A jelzőlámpa is furcsa, először nem is tudtam értelmezni. Négy tárcsából áll, fekvő helyzetben, ezekből kettő zöld, egy sárga és egy piros. Na most nyilván nem a sárgával vagy a pirossal van gondom, de mit keres rajta kettő zöld?? :D

A kedvencem, ahogy a kanyarodásnak fel van festve a vonal. Mondjuk egyértelműbb, mint az egyik híres temesvári kereszteződés. Mindenki mehet mindenfelé, ezért néha elszámolják magukat az emberek és onnan is jön autó, ahonnan nem gondolták volna.

10 sávos utak is vannak. Szerintem még egy villamossal fel tudnánk borzolni a kedélyeket! Élmény lehet itt forgalomirányító rendőrnek lenni.

Piros - sárga - zöld -zöld. Az újabb lámpákon a 3. helyen zöld nyíl van, a 4. helyen pedig teli zöld, ez azért már egyértelműbb.

A jelzőlámpák elhelyezésével sem vagyok annyira megelégedve. Egyik nap a férjem apukája vezetett és egyszer csak lefékeztünk, megálltunk. Felnéztem, lámpa sehol, ráadásul egy nagy kereszteződés volt, így nem értettem, hogy ezt miért lámpa nélkül oldották meg. "Miért álltunk meg?", "Pirosat kaptunk." Elkezdtem megint nézelődni, de sehol semmi. Ezt látván a távolba mutatott: "lempü" (lámpa koreaias angollal :D). Nem akartam elhinni, de egy körülbelül 30-40 méterre lévő lámpáról volt szó, álmomban nem gondoltam volna, hogy az nekünk szól. Ha kiköltözünk, akkor én biztosan el fogok járni vezetni oktatóval is, mert szerintem ebbe bele kell szokni.

Egy szó, mint száz: akárhol is vagytok a világban, vigyázzatok magatokra! És Koreában meg még eggyel jobban!

Itt is megtaláltok:

Facebook: facebook.com/wanderingkorea

Instagram: jangcsilla

E-mail: jangcsilla@gmail.com

2 megjegyzés:

  1. Na én amikor életemben először jártam Koreában, béreltem autót egy nemzetközi jogsival, és irtó szerencse, hogy csak Gangneung és környékén jártunk vele, nagyobb városban nem. Nekem a jelzőlámpáknál az volt a meglepőbb, hogy a pirosnál is lehet jobbra kanyarodni bizonyos esetekben, de én nagyon óvatos sofőr vagyok, úgyhogy mindig megvártam a zöldet, aminek a mögöttem álló autósok nem örültek, jött a dudálás sokszor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljes mértékben átérzem a problémát! Engem is meglepett, hogy lehet jobbra kanyarodni pirosnál és ezt még egy tábla sem jelzi...🤷🏼‍♀️

      Törlés