2018. július 17., kedd

Védekezés a nap ellen koreai módra


Mi jut eszetekbe először a naptej szó hallatán? Nekem a nyár és a nyaralás. Rá kellett viszont jönnöm, hogy ha azt szeretném, hogy a bőröm sokáig fiatal maradjon, akkor naptejet nem csak azokon a napokon kell használnom, amikor egy strandon ücsörgök, hanem szerves részét kellene képeznie a mindennapjaimnak, ráadásul nem csak nyáron, hanem télen is ugyanúgy. Én azért is a veszélyeztetettek körébe tartozom, mert nagyon fehér a bőröm, ráadásul sok anyajegyem is van, ami a bőrrák kockázatát is magában hordozza. Egy nem túlzottabban veszélyes, de számomra zavaró tényező pedig az, hogy szeplős leszek a napfénytől.

Szóval több oka is van, hogy miért érdemes naptejet használni egész évben. Koreában is lehet kapni külön arcra használható krémeket, amikre nagyon jól rá lehet sminkelni. Én is egy ilyet használok, amit az Etude House-ban szereztem be, 50+-os faktorszámmal.



De tudjátok, hogy mit is jelent a faktorszám a fényvédő krémeken?

Én évekig úgy vásároltam, hogy rögtön kerestem a polcon az 50+-os faktor feliratot. Azt gondoltam, hogy minél nagyobb a szám, annál erősebb a védelem, pedig ez ebben a formájában nem igaz. A faktorszám (SPF = Sun Protection Factor) azt jelzi, hogy használatával a természetesnél mennyivel hosszabb ideig képes védekezni bőrünk a leégés ellen. A bőrtípusoknak hat fajta besorolása van, az 1-es típusú a legérzékenyebb, körülbelül 3 percet tölthet napon leégés nélkül, a 6-os a „legstrapabíróbb”, így szinte bármennyit. Az európai embereknek 2-es/3-as típusú a bőre, ez 5/20 percet jelent.

Bőrünk védelmének ideje a következőképp számítható ki: a saját bőrtípusod szerinti perc szorozva a faktorszámmal. Szerintem én az 1-es típusba tartozom, így, ha 50-es fényvédőt használok, akkor 150 percet tölthetek a napon. (3 perc * 50). Még fontos elmondani, hogy ez a 150 perc az egész napi limit, így nem hosszabbítható meg akkor sem, ha újra bekenem magam.


Napernyő, kalap, karvédő

A koreaiak mindenféle módszerekkel védik magukat a napfénytől. Ennek fő oka az, hogy náluk a fehér bőr az etalon, nem véletlenül van olyan sokféle fehérítős krém a kozmetikai boltok polcain.

Ha ázsiai turistacsoportot látok nyáron, akkor az első dolog, ami feltűnik, hogy a társaság felén kalap van, a másik fele pedig esernyővel (napernyővel) mászkál. Mindig is irigykedve néztem őket. Bevallom én cikinek érzem, ha nem esik az eső és felvont esernyővel megyek az utcán. Pedig mennyire igazuk van! Ennek egészségügyi hozadéka, hogy amíg Dél-Koreában 100.000 emberből 0.66 hal meg bőrrákban, addig ez a szám Magyarországon majdnem ötszörös érték, 3.17.



A koreaiak találékonysága szerintem határtalan. Létezik náluk egy úgynevezett karvédő (arm protector), amit akkor vesznek fel, ha rövidujjú póló van rajtuk, így elkerülve a barnulást. Azt nem értem, hogy miért nem eleve hosszú ujjú felsőt vesznek fel, de hát volt ez a piaci rés, valaki kitalálta, azóta pedig örömmel vásárolja mindenki.




Azért ezt is túlzásba lehet vinni! 😃



Kövessetek Facebook-on is: Wandering Around In Korea

3 megjegyzés:

  1. ha a karját védi, attól a kezét éri nap :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban... Nagyon jól tud kinézni, amikor csuklótól lefelé barnul csak le az ember 😂 De hát ők tudják!!

      Törlés
    2. Most élőben is láttam ezt a karvédőt és még kesztyű is volt rajtuk! 🤔

      Törlés