2012. július 21., szombat

Cheongnamdae (청남대), az elnöki nyaraló

Nem vagyok az otthonülős típus, legszívesebben mindig mennék valamerre, felfedezni a világot. Ezért is örültem neki, hogy ma végre kirándultunk egy kicsit a barátom szüleivel. Reggel be kellett menniük dolgozni, ezért csak valami olyan hely látogatása jöhetett szóba, ami nem volt túl messze, hiszen csak délután indultunk neki.

Én edzőteremben kezdtem a napot, aztán jött az uszoda, úgyhogy nagyon jól éreztem magam. Egy kicsit pihentem, és vártam, hogy induljunk. Az úti cél a Cheongnamdae nevű nyaraló volt, ami 1983-ban épült, és a volt miniszterelnökök használták. 2003-ban, Roh Moo-hyun, az akkori elnök nyitotta meg a kapuit a nagyközönség előtt, ugyanis úgy gondolta, hogy nem érdemli meg, hogy csak egyedül élvezze ezt a gyönyörű helyet. A villa hatalmas és a terület, ami körülveszi szintén nagyon nagy. Tele parkokkal, erdőkkel, ösvényekkel, egy nagy halastóval, golfpályával, úgyhogy minden van, ami kell.



A villa közelében van egy múzeum, ahol az összes miniszterelnököt bemutatják, a jelenleg posztján lévővel bezárólag, plusz némi történelmet. A használati tárgyaikat is kiállították, volt pl. használt fogkefe, borotvahab, de még fülpiszka is.

Volt egy idősáv, ahol kiírták, hogy melyik országgal, mikor épített ki diplomáciai kapcsolatot Korea. Persze mi is ott voltunk, 1989-nél ^^


Roh Tae-woo, miniszterelnök (1988-1993) a Parlamentben (Magyarországon)

Épp fontos ügyeket intézek...:)

A háttérben a halastó látható, ahol a zene ritmusára megy a szökőkút. Játszottak mindenfélét, amikor ott voltunk, volt ABBA, majd Andrea Bocelli-től a "Time to say good bye"... Jó volt :)


A barátom szüleivel mentünk hármasban, ugyanis a Nővérnek 2 napos programja van valahol. Azt kell mondjam, hogy így 2 hét után már fél szavakból is... ja nem... fél mutogatásból is megértjük egymást! Egyébként rengeteg szó ragadt rám, mióta itt vagyok, ezt nem is gondoltam volna! Már nagyon sokszor megértem, hogy miről beszélgetnek. Jó persze ez még nem koreai tudás, de azért előreléptem egy kicsit, szerintem :)

Itt vagyunk a szerény kis vityilló előtt. Ennél persze sokkal nagyobb, de csak ennyi fért rá a képre. Bent is voltunk, de sajnos ott nem lehetett fotózni :(


A kirándulás után hazafelé beugrottunk egy válogatós étterembe vacsorázni. Igazából, tegnap óta nagyon visszafogom az étkezésemet és ezt tudják is, nem tudom miért oda mentünk :) Egyébként kellemes hely volt, egy Trófeánál 4-szer nagyobb, és annyival több is az étel. Én viszont csak gyümölcsöt ettem, mert elég késő volt már. Na jó bevallom... 2 szem szusit is bekaptam, de tényleg nem kívántam mást. Egyébként nem vagyok egy nagy étkű, itt Koreában meg nagyon sokat esznek az emberek, ez nem nekem való :) Egy főétkezés után, már egy órával mindenki panaszkodik, hogy éhes, én ezt nem is értem!! :D

Szóval ez történt a mai napon, annak ellenére, hogy nem volt hosszú a program, eléggé kifáradtam, úgyhogy már megyek is aludni! Éjjel egykor ideje...^^

2 megjegyzés:

  1. Ha nem tudnám,hogy magyar vagy lehet én is amerikainak gondolnálak.Olyan tipikus amerikai diáklány alkatod van (Dr. Szöszi). :)
    A postaköltséggel én Angliában szembesültem,ott is 150-200ft-ba kerül ami nálunk 4-500.Ráadásul onnan ide néha 2 nap de tőlünk oda 1 hét vagy ki se ér. :(

    VálaszTörlés
  2. Hát nem tudom, előbb hinném magam németnek akkor már! Mondjuk német vér tényleg csörgedezik az ereimben :) De egyébként lehetnék akármilyen alkatú, vagy hajszínű, szerintem akkor is ezt gondolnák, mert tényleg nem nagyon ismerik a világot. Töriből pl. csak Korea, meg Amerika történelmét tanulják. -___-"
    Hát igen, tényleg minden gyorsabb, még Koreából is. Pl. a barátom szülei küldtek nekem EMS-el csomagot, ezt lehet nyomkövetni, és láttam, hogy már a 2. nap Európában volt, onnan pedig kb. 5-6 nap volt mire megérkezett. Nevetséges!

    VálaszTörlés