2012. július 30., hétfő

Daejeon O-world

Nagyon szerettem volna tegnap este blogbejegyzést írni, de egész egyszerűen elaludtam a laptop mellett, annyira álmos voltam :)

Templom után meglátogattuk a Daejeon-i állatkertet. Sajnos csak fél óránk volt világosban, túl későn mentünk és kezdett besötétedni. Így sem volt rossz, de az állatokról például kevés képet tudtunk csak készíteni. Mondjuk ott kezdődött, hogy nem is nagyon voltak állatok. Ehelyett volt egy mini vidámpark, safari park, ami ilyenkor már sajnos zárva volt, egy hatalmas növénykert és rengeteg fotóhely. Ez utóbbi elmaradhatatlan, hiszen a koreaiak állandóan fotózzák magukat. Jól is teszik, legalább sok az emlék. Így tettünk hát mi is...:)


Mivel annak a kevés állatnak a nagy része, amit látni lehetett volna, már elment aludni, így átmentünk a növénykerthez. Itt még egy jó kis labirintus is volt, bár mivel már leszállt az este, nem mentünk be, nem volt kivilágítva. Azt viszont láttam, hogy egy Mr. Kim nevű bácsi, "ELSŐOSZTÁLYÚ LABIRINTUS TERVEZŐ" készítette. Nem hiszem el, hogy még ilyen szakma is van xD

Aztán, ahogy tovább sétáltunk rátaláltunk egy színpadra, ahol éppen koktél show folyt. Annyiból állt, hogy két gyerek zsonglőrködött az üvegekkel, nem voltak rosszak.

A kedvenc képem

Ebben az órában már csak szinte szerelmespárokkal volt tele a hely. Ebben a kis pavilonban, ahol a kép készült, két lány üldögélt. Vagyis én azt hittem, hogy két lány... Aztán, amikor mondtam a barátom nővérének, felvilágosított, hogy nem, az egyikük fiú!!!!! xD Még a hangját is hallottam és az alapján is lánynak tippeltem volna inkább, de végül beletörődtem...:) Valamelyik nap egy kávézóba ültünk be a Nővérrel, ott pedig a pénztáros fiú ki volt sminkelve. Legalábbis szemhéjtus, és szempillaspirál minimum volt rajta, de én még a BB krémet is megkockáztatom. Hm... Mondjuk mondta a Nővér, hogy ez azért nem általános, és a kpop sztároknál még elmegy a dolog, de ez szerinte is durva. Megmondom őszintén, hogy a legszomorúbb az egészben, hogy még jól is állt neki. Képzelhetitek, hogy mennyire férfias gyerek volt.

Jó volt összevissza járkálni, a barátom nővérével hülyéskedni, és a szülőkkel időt tölteni. Ők egyébként nagyon aranyosak voltak, kézen fogva sétáltak, irigykedtünk is a Nővérrel egy picit, hogy a mi párjaink nincsenek itt :) De az enyém itt lesz nem sokára! Most már mondhatom, hogy jövő héten érkezik! ^^ Alig várom...!!


Világító rózsák

Nos, ezt nem nagyon tudom hova tenni :D

Mindenképpen tervezem, hogy visszajövök ide a barátommal kettesben, világosban :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése