2012. július 10., kedd

Koreai nyelvkurzus

Ma indul a koreai nyelvkurzusom. Sajnos, csak heti 2x1,5 óra, ami nem túl sok, de majd egyedül próbálok többet tanulni. Lehetett jelentkezni olyan tanfolyamra, ami a hét mindennapján van, de azok csak koreai nyelven elérhetőek. Mivel még kezdő vagyok, nem láttam sok értelmét egy ilyenen részt venni, hiszen úgysem érteném. Ez akkor lenne érdekes, ha már valamennyire beszélném a nyelvet. Délután 1-től, 2 óra 30 percig tart majd. Jó, hogy későn kezdünk, mert ilyenkor reggel én még nagyon álmos vagyok, sajnos nem sikerült rendesen átállnom. Tegnap beszereztem két aranyos füzetet, ezek segítenek majd a tanulásban!! :)




Mondtam a barátom szüleinek, hogy szeretnék edzőterembe járni, mert otthon is jártam, nem tesz jót, ha leáll az ember. Tegnap megnéztünk egy helyet, elég távol van a lakástól, de azt mondták majd mindig elvisznek kocsival. Végül nem csak edzőterembe, hanem uszodába is járok majd, a barátom nővérével együtt. Egy napijegy, ami feljogosít az uszoda és a teremhasználatra is, 2000WON, azaz kb. 400Ft!!!!!!! Nagyon jó ár és már alig várom, hogy mozoghassak! Ma a nyelvkurzus után megyünk először :)

1 megjegyzés:

  1. Nagyon olcsó! Mázlis, hogy találtatok ilyen helyet. Sok sikert a nyelvhez! :)

    VálaszTörlés