2012. július 9., hétfő

Vasárnap

Sikerült feltöltenem azt a videót, amit az expo-ról kijövet készítettem: Yeosu Expo 2012 - On our way home

Tegnap, vagyis vasárnap, templomba mentünk. Nem voltam megijedve a dologtól, hiszen otthon is jártam templomba, az zavart csak egy kicsit, hogy semmit nem fogok érteni, de gondoltam, kibírja az ember. Reggel 10-kor kezdődött a mise, mivel a barátom anyukája és a nővére kórustagok, nekik 1 órával előbb kellett odaérni, hogy gyakoroljanak. Mikor megérkeztünk, mindenki mosolyogva fogadott, az emberek nagy része már ismert engem a téli látogatásból. Próbáltam mélyen hajlongani és közben annyonghaseyo-ztam mindenkinek. Szóval 10-kor elkezdődött a mise... 11-kor még mindig tartott... 11.30-kor is... Már kezdtem nagyon elálmosodni, hiszen, hogy üljön az ember végig valamit, amit nem ért, ilyen hosszan? Végül 12-kor fejezték be. Kicsit hosszúnak találtam, de hát végül is elment a dolog. Ezután mondták, hogy 1 óra ebédszünet, majd folytatás. Itt már kezdett gyanússá válni a dolog... "Lesz 2. rész is?" Télen, mivel rövid ideig tartózkodtunk csak Koreában, ennél a résznél mi elmehettünk, indultunk síelni. Kérdeztem a barátom nővérét, hogy miért van második rész, miben különbözik az elsőtől? Mondta, hogy semmiben, tulajdonképpen ő sem érti, minek van! :D 13.00-kor elkezdődött tehát a második felvonás. Ez egy kicsit mozgalmasabbnak tűnt, mert sok volt az ének és csak egy órán keresztül tartott. Megmondom őszintén, hogy megkönnyebbültem, amikor vége lett. Már mentem volna kifelé, amikor a barátom nővére szólt, hogy a fiatalok istentisztelete még csak most kezdődik, ami még egy óra hosszú. Itt azért már kivert a víz egy kicsit. Először is nagyon fáradt voltam, hiszen az előző éjszaka 3-kor értünk haza az expo-ról, majd 8-kor már keltem, hogy készülődjek a templomba. Ezen kívül tényleg nem értettem semmit, tehát 4 órán keresztül ültem és bámultam magam elé. Mivel ennek így nincs sok értelme, eldöntöttem, hogy beszerzek egy koreai-angol bibliát. A barátomnak is ilyen van, és, mikor megyünk a templomba Budapesten, ezt el tudom olvasni, így azért jobb lesz.

Mindezek után következett a BBQ parti a templomban. Finom volt nagyon!





Miután minden elfogyott, elpakoltunk és egy páran elmentünk bowlingozni. Az elején nagyon béna voltam, de aztán egészen belejöttem!! :D Volt egy fiú a mellettünk lévő pályán, ő egyedül játszott és szinte az összes gurítása strike volt! -___- Nálunk nem voltak profik, de nagyon jól éreztük magunkat, egy csomóan megnyíltak előttem és az eddig rejtegetett angoltudásuk is előjött! :)





3 megjegyzés:

  1. Milyen felekezet templomába jársz? Tényleg fura...nem valami speckó ünnep volt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Dana!
      Presbiteriánus egyház... Sajnos nem csak ünnep volt! :) Kérdeztem a barátomat, hogy miért ilyen hosszú és mondta, hogy örüljek, régen reggeltől estig tartott a dolog, de azt már végül ők is soknak érezték ezért lerövidítették. Közben a barátom nővére megkérdezte az anyukát, hogy miért ilyen hosszú, erre a válasz az volt, hogy a vasárnapjukat Istennek áldozzák.
      Csak az a fura, hogy a fél társaság már a felénél majdnem elaludt, tudod jött a szokásos fejlógatásos alvás! Akkor ennek így mi értelme van?? :)

      Törlés
  2. Meghökkentő. Mondjuk olvastam róluk könyvet (hihetetlen, de írtak magyarul a koreai református egyházról) és már abból is kitűnt, hogy nálunk a vasárnap megszentelése egészen mást jelent, mint Európában :) Huh, hát én is járok templomba, de ezt az élményt nem irigylem.

    VálaszTörlés